Egészség

A cigarettacsikkek újrahasznosítására indul program

A cigarettacsikkek újrahasznosítására indít programot az V. kerületi önkormányzat.

A belvárosi szórakozóhelyeken és közterületeken egy speciális gyűjtőben összeszedett csikkeket egy raktárba juttatják el, ahol elkülönítik a papírt, a hamut és a dohányt, majd komposztálják – ismertette pénteki sajtótájékoztatóján Tom Szaky, a TerraCycle alapítója és vezérigazgatója. Hozzátette: a csikkekből kivonják a műanyagot is, amit kétféle módon hasznosítanak.

Az alapító elmondta, hogy 10 országban dolgoznak együtt cigarettát gyártó cégekkel, s Magyarország – ezen belül az V. kerület – Európában az elsőként csatlakozott az újrahasznosítási programhoz. Megjegyezte: a gyűjtést májusban kezdték, s azóta havonta félmillió csikket kezelnek.

Az önkormányzat felvette a kapcsolatot a vendéglátósokkal, s január első heteiben a közterületeken is kihelyezik a gyűjtőedényeket – mondta Szentgyörgyvölgyi Péter polgármester, aki a köztisztaság további javulását is várja a lépéstől. A kezdeményezéshez csatlakozott több mint egy tucat szórakozó- és vendéglátóhelyen szóróanyagokkal is tájékoztatják a vendégeket az újrahasznosításról, a Belváros arculatához illeszkedő speciális gyűjtőket pedig magyar cégekkel gyártatják.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top