Egészség

7 ok, amiért fontos a jó alvás

Az elegendő mennyiségű és minőségű alvás rendkívül fontos szerepet játszik az egészség megőrzésében. Ha huzamosabb ideig keveset vagy nyugtalanul alszunk, az előbb-utóbb meglátszik majd a szívműködésünkön, a súlyunkon és a lelkiállapotunkon egyaránt, de ezen kívül még egy sor más dologra is negatív hatással van.

Aki jól alszik, az nappal is jobban érzi magát. A kipihentség segíti a szervezet abban, hogy napközben megfelelően ellássa a feladatát, a nyugodt és elegendő mennyiségű éjszakai alvás pedig többek között az agy számára nélkülözhetetlen a kiegyensúlyozott működéshez.

7 ok, amiért fontos a jó alvás

1. Karbantartja a memóriát

Az agyunk meglepően aktív alvás közben is, de egészen más fajta tevékenységet végez, mint az ébrenlét során. Ilyenkor rendszerezi az előző nap “tanulságait”, ekkor ágyazódnak be a frissen tanult dolgok. Éber állapotban a tanulást a gyakorlás, az ismétlés segíti legjobban, de ha ezt nem egészíti ki az éjszakai agymunka, akkor a nappal kifejtett erőfeszítések zöme kárba vész. Nem használ tehát sokat hosszú távon, ha akár a munkával, akár a tanulással töltött órákat az alvás rovására nyújtjuk meg.

2. Meghosszabbítja az életet

Aki sokat alszik, keveset él – tartja a mondás. Ez nem csak abban az értelemben igaz, hogy aki ágyban tölti az ideje nagyobb részét, az kimarad az élet forgatagából, hanem úgy is, hogy évekkel megrövidül ettől az élete. De nemcsak a túl sok, hanem a túl kevés alvás is ide vezet. Az elégtelen mennyiségű alvás rontja az életminőséget, stresszhez és különféle betegségekhez vezet hosszú távon, aminek a végeredménye az, hogy jóval hamarabb kell majd örök álomra hajtanunk a fejünket.

3. Gyulladások és fájdalmak

Kutatásokkal bizonyították, hogy ha valaki nem alszik eleget – napi 6 órát, vagy ennél is kevesebbet tölt pihenéssel –, a vérében felgyűlnek azok a fehérjék, amelyek gyulladáshoz vezetnek. Ezek a proteinek közvetlen kapcsolatban állnak a szívbetegségek, diabétesz, reuma, stroke kialakulásával és felelősek az idő előtti öregedésért is.

4. Kreatívabb az, aki eleget alszik

Nagyon pihent vagy – szokták mondani akkor, ha valamilyen különlegesen jó vagy szokatlan viccet, poént süt el valaki. Az ilyen megnyilvánulás a kreativitás jele, márpedig az alkotóerőre, az agy asszociációs képességeire óriási befolyással van, hogy mennyi időt hagyunk neki regenerálódásra, az információk rendszerzésére. Ezt a tevékenységet alvás közben végzi az agy, ezért aki nem alszik eleget, az jócskán veszít kreatív képességeiből. Márpedig ezekre az élet részét képező, mindennap zajló versenyben igen nagy szükség van.

7 ok, amiért fontos a jó alvás

5. Erősebbé tesz

A Stanford Egyetem kutatói az egyetemi bajnokságban részt vevő fiatal futballisták között végeztek el egy olyan felmérést, amely azt vizsgálta, hogy milyen hatással van az alvás a sportteljesítményre. A nem túl meglepő végeredmény szerint azok a sportolók, akik legalább napi 10 órát aludtak 7-8 héten át, sokkal gyorsabbak voltak, hamarabb regenerálódtak, és kevésbé gyötörte őket izomláz és fáradtság a kimerítő edzések és mérkőzések után.

6. Az alvás fogyaszt

Ha diétára adod a fejed, nem elég összeválogatni a megfelelő ételeket, és fegyelmezetten, meghatározott időben és mennyiségben fogyasztani azokat. Az eredményes fogyáshoz a kiegyensúlyozott és elegendő mennyiségű alvás éppen olyan fontos, mint a kalóriaszegény, egészséges étrend vagy a rendszeres testmozgás. A Chichagói Egyetemen végzett kutatás során a szakemberek azt vették észre, hogy azoknak a szervezete, akik jól és eleget alszanak, egységnyi idő alatt több zsírt éget el, mint azoké, akik nem fordítanak elég időt az éjszakai pihenésre. Az utóbbiak főleg az izmaik tömegét vesztették el, miközben a testzsírjuk alig csökkent. Ez megint csak az agy éjszaki működésével függ össze: alvás közben ugyanis számos, az emésztésért és éhségérzetért felelős anyagok kiválasztását kontrollálja az agyunk. Ha nem alszunk eleget, akkor az agy ezt a funkcióját sem tudja kellő mértékben ellátni.

7. Oldja a stresszt

Az alvás minden másnál jobban vezeti le a napközben felgyülemlett feszültséget és stresszt. Ha ez nem történik meg és állandósul a kialvatlanságból fakadó magas stressz-szint, akkor az hosszú távon káros következményekkel járó magas vérnyomást eredményezhet, és emelheti a vérben a szív- és érrendszeri megbetegedésekért is felelős koleszterinszintet.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top