Baba

Menyétmáj, ima, káposztatorzsa – félelmetes fogamzásgátló módszerek

Nemrég olvastam döbbenten, hogy egy kolumbiai 22 éves nő egy krumplit használt fogamzásgátlónak, és mire orvos elég került, azt csak műtéttel tudták eltávolítani. Meredeken hangzik, és elsőre azt hittem, biztos, hogy kamu. És még most is ezt remélem. Erről jutott eszembe, hogy örülök, hogy nem vagyok ókori asszony, sőt középkori sem, mert elképesztő dolgokat használtak a nők a fogamzásgátlásra a gyűszűtől a kóláig.

Abortusz mint fogamzásgátlás

Az első és legfontosabb, amit tudnunk kell az ókori születésszabályozásról, hogy a fogamzásgátlás és az abortusz nem vált szét élesen, mivel az élet szentségének eszméje csak a kereszténység elterjedésével vált fontossá. Ugyanabba a kategóriába esett közösülés közben használni valamilyen szert, mint elvetetni a magzatot, vagy épp megszülni és kitenni az újszülöttet. Jellemző módon a kitevés azt jelentette, hogy valamilyen forgalmas helyen vagy az út szélén hagyták a babákat, ahol vagy vadállatok áldozataivá váltak, vagy összeszedték őket rabszolgának, főleg prostituált és gladiátor lett belőlük. Gyakrabban alkalmazták a gyerekgyilkosságot és a kitevést, mint az abortuszt, mivel a korabeli módszerek ugyancsak veszélyesek voltak a nőkre.

“Abortuszt előidéző anyag: alaposan keverj össze torzsika boglárka és közönséges magrugó levét ecettel, majd igya meg. Ugyanerre a célra: egy vékony káposztatorzsának a hegyét kend be [ezzel az anyaggal], majd dörzsöld vele a terhes nő méhét.”Hippokratész
Te sem akarnál ókori asszony lenni

Magasról lelökték a terhes nőt

Nem hiányzott az általában bábák által végzett magzatelhajtási repertoárból a mérgek, növényi keverékek ivása és a sebészi, fizikai ráhatás sem. Magyarul: magasról lelökték a terhes nőt, ütötték-verték, vagy forró vízbe ültették. De léteztek olyan praktikák is, miszerint a megesett nő ugráljon fel-le úgy, hogy sarkaival megérinti a fenekét, mert hét ilyen ugrás után elvileg el kellett vetélnie.

A mágikus talizmánokhoz, amulettekhez, gemmákhoz, ráolvasásszövegekhez folyamodók tulajdonképpen a psziché erejével próbálták elejét venni a terhességnek, végül is az önhipnózis néha működik. Voltak azonban nem túl gusztusos amulettek is: egy bizánci orvos feljegyzései szerint például menyétmájat kellett viselni terhesség ellen, az első században pedig napkelte előtt őzbőr íjjal kellett egy pók kokonját (a petezacskója a kis pókokkal) rákötözni a nő testére, hogy évekig elkerülje a gyermekáldás.

Éles logikával rájöttek már az ókorban is, hogy ha nincs szex, akkor nincs gyerek

Ám meglepő módon az akkori orvosok mélységesen ellenezték ezt a módszert, sokkal inkább, mint a veszélyes növényi főzeteket, mert szerintük a szexuális élet megvonása egyértelműen méhfájdalmakhoz, idegrendszeri zavarokhoz és étvágytalansághoz vezet. Önmagukkal azonban kissé ellentmondásba keveredve hozzátették, hogy a terhesség hatodik hónapjától a gyerek harmadik évéig ne éljen nemi életet a nő, mert az a gyerekre káros hatással van. Kösz!

A manapság is népszerű coitus interruptus, azaz a megszakított közösülés széles körben elterjedt, és valóban a legegyszerűbb és egyszerűségében az eddigiekhez képest határozottan hatásos eszköz a fogamzásgátlásra. Vicces így tudományosan leírva látni, a hideg ital pedig nyilván elengedhetetlen.

“A nemi aktus során, abban a pillanatban, amikor a férfi elereszti magát, a nőnek vissza kell tartania a lélegzetét, és odébb kell kicsit húzódnia a partnerétől, nehogy a mag az üregébe jusson. Szeretkezés után pedig azonnal fel kell kelnie, le kell guggolnia, erőseket kell prüszkölnie, majd óvatosan ki kell törölnie hüvelyét. Még valami hideg italt is ihat mellé.” – Szóránosz
Menyétmáj, ima, káposztatorzsa - undorító fogamzásgátló módszerek

A birkagyapjúból készült tamponokat amolyan pesszáriumként használták, átitatták ragacsos anyagokkal

Ezeket aztán egy laza mozdulattal felhelyezték a hüvelybe, hogy a sperma beleragadjon a keverékbe, és a maró hatóanyagoktól elpusztuljon. A leggyakoribb keverék mézes fűzfabarkából, timsóból, cédrusgyantából és mentából áll – ha belegondolunk, remek érzés lehetett a hüvelyben hordozni. A nők azonban olyannyira figyelmes szeretők voltak a legtöbbször, hogy nem akartak a tamponnal problémát okozni partnerüknek (meg maguknak sem), ezért csak a közösülés előtt helyezték fel, majd ki is vették, szóval visszagondolva elég felesleges macerának tűnik az egész.

Kedvenc antik nőgyógyászunk, Szóránosz kellemes beöntést is javasolt: viasz, olaj, ecetes bor keverékét. Egyik sem hangzik túl kellemesnek. A legtöbb orvos a módszerek együttes alkalmazását tanácsolta, mert egyik sem túl biztos önmagában. Így egyszerre kellett beönteni, gyapjútampont felhelyezni, főzeteket inni, és még gyakran érvágást is alkalmazni a fogamzásgátlás érdekében. Ha valaki mindezt magán kipróbálta egyszerre, mondjuk sok ereje és kedve magához a szexhez már nem is nagyon maradhatott.

Egy növény mind felett

Úgy tűnik, hogy az ókori születésszabályozás az ökoszisztémát is felbolygatta, ugyanis a kutatások arra jutottak, hogy a szilfion nevű növény (az édesköményhez hasonlított) emiatt tűnt el a Föld színéről. Hatékony fogamzásgátlónak bizonyult, és ez lett a veszte. (Meg az, hogy nem lehetett termeszteni, csak vadon nőtt.) A rómaiak fedezték fel (vagy hitték azt), hogy a növény levele gyantával keverve hatásos a teherbeesés ellen, ennek híre persze rohamosan elterjedt, a kereskedők rávetették magukat a növényre, és minden fellelhető példányt leszedtek.

Forrás: Magyar László András: A repülőkenőcs – Érdekességek az egészséges és beteg test, az orvoslás és a kuruzslás történetéből (Gondolat Kiadó, 2007)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top