Egészség

Több mint 20 évig lappanghat a tüdőrák

Az is kiderült, miért járnak olyan kevés sikerrel a célzott kezelések.

Több mint 20 évig lappanghat a tüdőrák, ezután ölthet hirtelen agresszív formát – derült ki egy új tanulmányból. A Brit Rákkutató Intézet hét páciens rákos tüdejét vizsgálta meg. Voltak köztük dohányosok, leszokottak és olyanok, akik sosem dohányoztak. A szakemberek azt találták, hogy az első, rákhoz vezető genetikai hibák sok éven át rejtve maradnak, amíg új mutációk elő nem idézik a daganat gyors növekedését. Jelenleg a páciensek kétharmadának tüdődaganatát már előrehaladott állapotban fedezik fel, ekkor a kezelések sikerének esélye már kisebb.

A tanulmány rávilágított arra is, milyen szerepet játszik a dohányzás a tüdőrák kialakulásában: a korai genetikai hibák jó része írható a számlájára. Kiderült: a genetikai hibák rákos tüdőn belül talált nagy számú változata ad magyarázatot arra, miért járnak olyan kevés sikerrel a célzott kezelések is. Amikor a szövetmintavétellel azonosított genetikai hibát támadják a kezeléssel, akkor ez csak az adott hibát tartalmazó daganatrészen hatásos, a többi terület növekedhet tovább.

A tüdőrák a legveszélyesebb daganatfajta, az Egészségügyi Világszervezet becslései szerint naponta világszerte mintegy 4300 ember halálát okozza.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top