Egészség

A többség kérte a méhnyakrák elleni oltást

Átlagosan tízből nyolc szülő kérte gyermeke számára a térítésmentes HPV (humán papilloma vírus) elleni védőoltást – közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat.

Az idei tanévtől kezdve a HPV elleni védőoltást a 12. életévüket betöltő lányoknak térítésmentesen biztosítja az állam, és szeptember 15-ig kellett nyilatkozniuk a szülőknek arról, hogy a 7. osztályba járó leánygyermekük számára kérik-e a méhnyakrák elleni védőoltást. A jogosult 46 ezer gyermek közül közel 38 ezernek a szülei kérték az oltást.

Az ÁNTSZ tájékoztatása szerint több olyan járás is akadt, ahonnan a nyilatkozatok száz százaléka visszaérkezett, és nincs olyan megye, ahol az igénylések aránya 70 százalék alatt maradt volna.
A tisztiorvosi szolgálat megjegyzi, hogy azokban a régiókban sem lesz feltétlenül magasabb az oltatlanok aránya, ahol az országos átlagnál kevesebben igényelték a vakcinát, ugyanis pontos kimutatás hiányában nem lehet tudni, hogy korábban hányan vásárolták meg az oltóanyagot patikai forgalomban, illetve hányan kapták meg az önkormányzatok által biztosított térítésmentes vagy kedvezményes védőoltást.

Az első védőoltásra az ütemezés szerint októberben, illetve novemberben, a második vakcina beadására pedig 2015 áprilisában kerül sor, a jogosultak számára mindkét dózis térítésmentes.A közleményben kiemelték, hogy a 80 százalék fölötti átoltottsággal Magyarország a védőoltás bevezetésének első évében Európa élvonalába kerülhet, és az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ jelenleg elérhető adatai szerint hasonlóan jó arányt egész Európában csak Portugália és az Egyesült Királyság tud felmutatni. 

Az ÁNTSZ-nek tudomása van arról is, hogy több önkormányzat saját kezdeményezésének folytatása mellett döntött, így biztosítva a vakcinát azon lányok számára, akik 8. osztályosok vagy ennél idősebbek, és életkoruknál fogva már nem vehetnek részt az iskolai kampányoltásban. Kiemelték, akik a kedvezményes oltási programokból kimaradnak, azok is kaphatnak HPV elleni védőoltást, hiszen gyógyszertári forgalomban többféle vakcina is hozzáférhető – térítés ellenében. Az oltóanyag azonban vényköteles, ezért megvásárlásához háziorvosi recept szükséges.

Az oltással a méhnyakrák-megbetegedések kialakulásáért felelős HPV-fertőzést lehet megakadályozni, és a vakcina azoknál a lányoknál a leghatékonyabb, akik még nem fertőződtek meg a vírussal. A méhnyakrák a világon a negyedik leggyakoribb rosszindulatú daganatos megbetegedés a nők körében, Magyarországon évente átlagosan 1400-1500 új méhnyakrákos megbetegedést diagnosztizálnak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top