Egészség

“A HIV-fertőzött lányom lehet, hogy éppen a te gyerekeddel játszik”

Minden szülőnek összeszorulna a gyomra, ha ezt a mondatot hallaná. És mi van akkor, ha a saját gyereked HIV-fertőzött? Egy beteg kislány anyukája megható blogbejegyzésben írta le, milyen HIV-fertőzött gyereket nevelni, és hogyan fogadják be (vagy éppen nem) őket a többiek.

“A gyerekem együtt játszott az óvodában a tiéddel, együtt úsztak, együtt álltak sorba” – írta Jen Mosher, édesanya a Scary Mommy blogon. 

“A HIV-fertőzött gyerekemet legális, jogos védelem illeti meg, ezért nem kell elmondanunk sem az iskolának, sem a szülőknek, csakis az orvosoknak” – tette hozzá Jen, aki önként vállalta a férjével együtt, hogy HIV-pozitív kislányt fogadnak örökbe.

“Talán a fiad majd beleszeret a lányomba, még közös, egészséges gyerekük is lehet” – magyarázza az édesanya, aki azért fordult a nyilvánossághoz, mert szeretné, hogy az emberek megértsék, napjainkban a HIV-fertőzéssel normális életet lehet élni, és nem kell tőle félni.

 A legnehezebb nem a betegséggel való együttélés, hanem a társadalom stigmatizációja, hogy félnek akár egy szülinapi buliba meghívni a kislányát, mert nyilván félnek a betegségétől.

Forrás: BuzzFeed
Forrás: BuzzFeed

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top