Egészség

Egyre több kisfiú születik rendellenes nemi szervvel

Hypospadia: ez az a rendellenesség, ami egyre több újszülött kisfiúnál fordul elő.

A tudósok úgy vélik, a környezetszennyezés okozta hormonális zavarokkal és a mesterséges megtermékenyítéssel is magyarázható a a nemi szervi eltérések számának növekedése.
Ez ma a leggyakoribb péniszrendellenesség; az így világra jött kisfiúk aránya az elmúlt húsz évben csaknem megkétszereződött Svédországban – derült ki az ottani illetőségű Dagens Medicin orvosi szaklapban közzétett tanulmányból.

Míg 1990-ben ezerből 4,5 baba született a rendellenességgel, 2009-ben már nyolc. A számok a hypospadia enyhébb és súlyosabb eseteit is magukban foglalják: a húgycső kivezető nyílásának rossz elhelyezkedésétől olyan komoly zavarokig terjedhet a skála, amikor gyakran a csecsemő neme sem állapítható meg – olvasható a tanulmányban.

Az előfordulási arány megduplázódása a szakértők szerint nem magyarázható csupán a klasszikus kockázati tényezőkkel, többek közt a mesterséges megtermékenyítéssel, bár ezek aránya is emelkedett a svédek körében. A környezetbe kerülő hormonszerű méreganyagoknak szintén lehet szerepük a terjedésben.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top