Egészség

Pusztít az ebola. Ki állítja meg?

A halálos ebolavírus 673 áldozatot szedett eddig Nyugat-Afrikában, és a napokban két olyan orvos is meghalt, akik a helyszínen küzdöttek a kór terjedése ellen. Ennyire még sosem tűnt közelinek a Vírus című film, pedig pánikra nincs okunk. Íme, a legfontosabb tudnivalók az ebolajárványról és arról, hogy kell-e félnünk a láthatatlan ellenségtől.

Gyors terjedése és szörnyű tünetei miatt az ebola a világ legijesztőbb kórjai közé tartozik. Halálozási rátája 50–90 százalékos, nemrég elérte Nigéria legnagyobb városát, a korábbi fővárost, a 21 milliós Lagost, és Libéria lezárta miatta a határait. Innen már csak egy repülőút Európa több városa, és ismerünk olyat, aki a híreket hallgatva kitalálta, hogy lemondja az olaszországi nyaralását. Nem kellett volna.

Fenyegeti járványveszély a világot?

Az Európai Bizottság 4 millió eurót szán az ebolajárvány megfékezésére, és emellett Brüsszelben azt is kijelentették, hogy noha csekély az esélye annak, hogy az ebola eljusson Európába, az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ folyamatosan nyomon követi a fejleményeket. Egy, a vírussal fertőzött személy elméletben bármikor felszállhat egy repülőre, és járványt robbanthat ki a világ bármely részén. Azonban a tehetős országok – Nyugat-Európa, Ausztrália, Egyesült Államok – repterein olyan szigorú járványellenőrzés van, hogy a fertőzést nagy eséllyel kiszűrnék és gyorsan izolálnák.

De ha felül egy beteg egy Európába tartó repülőre?

Egy Libériából Nigériába tartó repülőn utazott egy fertőzött férfi, de utastársai nem kapták el a betegséget, és a Nyugat-Afrikából induló gépek személyzetének figyelmét felhívták a tünetekre. Kamran Khan vírusspecialista szerint Nyugaton Párizs lehet az első város, ahol felüti fejét a vírus – tekintve, hogy ide érkezik a legtöbb nyugat-afrikai gép. Viszont közben a vírus belga felfedezője kijelentette, hogy hiába hozná valaki Európába a vírust repülőn, nagy járvány aligha törne ki. “Nyugodtan le mernék ülni egy ebolafertőzött mellé a metrón, hacsak nem fog rám hányni vagy ilyesmi. Nagyon szoros érintkezés kell ahhoz, hogy valaki elkapja” – jelentette ki Peter Piot.

Hőkamerával figyelik az utasokat a repülőtereken
Hőkamerával figyelik az utasokat a repülőtereken

Oké, de mit mond az ÁNTSZ?

A holnapon külön megnyugtatják a Guineába vagy Libériába utazókat is: eszerint rendkívül alacsony annak a kockázata, hogy valaki arra járva ebolavírussal kerüljön kapcsolatba, de érdemes kerülni a betegeket, a “bozóthús” fogyasztását, és védekezni, ha szexuális kapcsolatot létesítenek. Közben az Országos Epidemiológiai Központban és az ott működő Nemzeti Biztonsági Laboratóriumban a szakemberek felkészültek a vírus kimutatására, és ha szükség volna rá, a minta beérkezésétől számított néhány órán belül eredményt tudnak adni.

Pontosan hogyan lehet elkapni?

A beteg 2–21 napig tünetmentes – a vírus ezalatt nem fertőz, a beteg csak a tünetek megjelenése után ragaszthatja át másra. Emberről emberre vérrel és testváladékkal, védekezés nélküli szexszel, illetve közvetlen érintkezéssel terjed. A beteg ember ágya, lepedője, ruhái, tárgyai is fertőzők, ezért az őket ápoló orvosok, nővérek, a holttesteket temető rokonok fokozott veszélynek vannak kitérve. A járvány megfékezését akadályozza, hogy a helyi lakosok többsége – ahogyan ez “No Ebola”-videóikból kiderül – nem hisz a vírus létezésében, és a hatóságok figyelmeztetése ellenére ugyanúgy fogyasztják a vélhetően fertőzött majmok és más vadállatok húsát.

Mik a tünetek?

Az ebola vérzéses lázat, elkocsonyásodó belső szerveket okoz. Kezdetben láz, gyengeség, izomfájdalom, fejfájás, torokfájás, hányás, hasmenés lép fel, majd a vese és a máj károsodásával belső és külső vérzésben szenved a fertőzött. Mivel nem működik a szervezet véralvadást szabályozó rendszere, a végső stádiumban a beteg vérzéses sokkot kap és összeomlik a keringési rendszere.

Pusztít az ebola. Ki állítja meg?

Mi a kezelése?

Az ebola ellen jelenleg nincs védőoltás vagy célzott terápia. A pácienseket karanténban, intenzív osztályon intravénásan kezelik.

Miért nincs rá gyógyszer?

Az állatról emberre terjedő vírusos megbetegedések ellenszerét megtalálni igen nehéz, legyen az influenza, HIV-vírus vagy ebola. Az ebolajárványok nem rendszeresek, és eddig mindig meg tudták őket fékezni. Igaz, hogy a vírus megmarad az állatpopulációban, így fennáll a veszély, hogy az állatokat elejtő vadászokon, vagy az elhullt állatokat elfogyasztó embereken keresztül a vírus újra támad. A többi, úgynevezett “elhanyagolt trópusi betegséghez” hasonlóan a gyógyszergyáraknak nem jelentenek ezek az országok jövedelmező pénzforrást, ezért nem szívesen fektetnek be gyógyszerkutatásba és -fejlesztésbe.

Mit lehet tenni ellene?

Afrika területén a legtöbb határ átjárható, így a határok lezárásának nincs értelme. A WHO (Egészségügyi Világszervezet) szerint ez csak az utazás és a kereskedelem szabadságát korlátozná anélkül, hogy a betegeket felfedeznék. Ehelyett a kulcs a karantén a fertőzött környezetében, városában. A legnagyobb aggodalmat az okozza, hogy a tüneteket mutató beteget olyan kórházba viszik, ahol nincs megfelelő védőfelszerelés, vagy fel sem ismerik a betegséget. A WHO és a Médecins Sans Frontières rögtön az érintett nyugat-afrikai országokba sietett, hogy megállítsák a vírus terjedését és tájékoztassák a lakosságot.

Honnan ered az ebola?

A vírusos megbetegedés a nevét egy kongói folyóról kapta, miután az első eseteket egy Ebola menti faluból jelentették 1976-ban. A vírust élő vagy elhullott állatokkal való érintkezéssel (csimpánz, gorilla, majom, denevér, antilop, hangyászsün) terjed át. Öt különböző típusát azonosították. A vírus mostani válfaja a betegek több mint hatvan százalékával végzett.

Pusztít az ebola. Ki állítja meg?

Így terjedt most az ebola

2014. február 9.

A jelenlegi, legtöbb áldozatot követelő járvány első esetét Guineából jelentik. Onnan terjedt át Libériába és Sierra Leonéba. A segélyszervezetek figyelmeztetnek, hogy az akkori válaszlépés nem lesz elég a járvány megfékezésére.

2014. március 23.

A guineai egészségügyi minisztérium bejelenti, hogy az addig 59 ember halálát okozó, titokzatosnak hitt betegség ebola. A halálozási arány 70 százalékos, közülük négy ember egészségügyi dolgozó.

2014. március 31.

Libériában 27, Guineában 122 megbetegedést jelentenek. A WHO nem javasolja, hogy Libéria, Guinea vagy Sierra Leona kereskedelmét, turizmusát korlátozzák.

2014. április 16.

Nő az egészségügyben dolgozók közötti halálesetek száma: 24-ből 13-an meghalnak.

2014. május 18.

Úgy tűnik, a járványt sikerült megfékezni: Guineából, Libériából nem jelentenek több megbetegedést, halálesetet. A WHO becslése szerint ha a helyzet változatlan, május 22-én bejelenthetik a járvány megszűntét.

2014. május 27.

Sierra Leone Guineával határos vidékén 16 beteget diagnosztizálnak, öten meghalnak. Guineában újabb megbetegedésekről számolnak be.

2014. június 17.

Egyre nő az áldozatok száma. Egy Sierra Leone-i gyógyító asszony halála után 35 gyászoló betegszik meg, akik hozzáértek a testéhez.

2014. július 2.

A betegség rohamosan terjed mind a falusi, mind a városi lakosság körében, a halottak száma 467. A Médecins Sans Frontières felhívja a figyelmet arra, hogy a járvány terjedését nem lehet kordában tartani, a járványra adott válaszreakciók elégtelenek. A WHO válságtalálkozót hív össze 11 afrikai ország egészségügyi minisztereivel.

2014. július 25.

A libériai kormánynak dolgozó, amerikai állampolgárságú Patrick Sawyer összeesik a lagosi reptéren. Nővére ebolában halt meg, ő karanténba kerül, de meghal. Több országon át jutott el Nigériába, ami mutatja, mekkora szerepet játszhat a járvány terjedésében az utazás. A Sawyerrel kapcsolatba került embereket kivizsgálják.

2014. július 27.

Meghal az első orvos áldozat, az ebola ellen küzdő első számú orvos, Samuel Brisbane. Két nappal később Sierra Leone-i kollégája, a kór ellen szintén a frontvonalban harcoló Sheik Umar Khan hal bele az ebolába. Két nap alatt 108-cal nő a megbetegedések száma. A légitársaságok felfüggesztik Sierra Leonéba és Libériába tartó járataikat, Sierra Leonéban szükségállapotot vezetnek be.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top