Egészség

A hideg vízhez való gyors alkalmazkodással elkerülhető a fulladás

Így tudsz úrrá lenni a hideg víz okozta sokkon!

A hideg víz okozta hirtelen sokk gyors leküzdésének megtanulásával elkerülhető lehet a vízbefulladás – derült ki egy új-zélandi kutatásból. Az Otagói Egyetem szakemberei 10 Celsius-fokos vízben tesztelték a vizsgálat résztvevőit, akik kezdetben 2-3 perc alatt lettek úrrá a hideg víz okozta sokkon. A kutatók megállapították, hogy rendszeres ismétléssel és mentális felkészüléssel a válaszreakció hossza és intenzitása akár a felére is csökkenthető.

Az egy hétig vagy tovább tartó ismétlődő merülések, a mentális tréning és a taposótechnika fejlesztésére vonatkozó tanácsok elsajátítása után a résztvevők sokkal nyugodtabbak voltak a hideg vízben.

A fulladások többsége rendszerint a vízbe esést követő első néhány percben következik be, a szervezet hideg vízre adott sokkos reakciójának következtében. A válaszreakciót a bőr hirtelen lehűlése váltja ki, és kezdetben nehéz, majd nagyon szapora légzés jellemzi. Ilyenkor nagyon sok ember megpróbál rögtön úszni, és valószínűleg ez a legrosszabb, amit tehet. A szakemberek szerint ugyanis nehéz úgy úszni, hogy az ember kétszer olyan gyorsan lélegzik, mint általában szokott.

A mostani eredmények fényében jelentősen csökkenhet Új-Zélandon a “vízbefulladásos esetek rémisztő aránya”. A kutatók azt tanácsolják a vízbe esett embereknek, hogy maradjanak nyugodtak, várjanak, amíg a hideg víz okozta sokk elmúlik, ne hozzanak hirtelen döntéseket, és szabályozzák a légzésüket.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top