Egészségügyi katasztrófa előtt állunk? – Egyre több az alzheimeres megbetegedés

Sokan gondolják úgy – köztük orvosok is –, hogy a feledékenyebbé válás az öregedés szükségszerű velejárója. Csakhogy – állítják mások – a memóriazavar nem normális jelenség egyetlen életkorban sem.
“Kulcs a hűtőben, a cukortartóban, télen nyári ruha, nyáron nyakig beöltözve, a szavak egyszerűen nem jönnek, vagy csak rosszkor és rossz helyen. Rendre eltéved, akár a saját utcájában is, vagy fogalma sincs, hogy hol van, miként került épp oda, és hogyan jut haza, de már azt sem, hogy éjszaka van vagy éppen nappal. Van, hogy szinte már képtelen követni a beszéd fonalát, vagy már egy tévéműsort sem tud figyelemmel végigkísérni. Viszont akár órákat is elül a televízió előtt anélkül, hogy tudná, mi történik.” Ez az Alzheimer-kór. A betegség lefolyása legtöbbször progresszív, ami azt jelenti, hogy a tünetek egyre súlyosbodnak.

Kapcsolódó cikkeink Talán már az anyaméhben befolyásolható az Alzheimer-kór esélye Vérvizsgálatból már kideríthető az Alzheimer-kór kialakulása Alzheimer 40 évesen? – Nyolc figyelmeztető tünet Szívszorító naplót írt az Alzheimer-kóros feleség A stressz lehet az Alzheimer egyik kiváltó tényezője mceBlockPasteEnd

Irénke és Mihály története

Képünk illusztráció

Először csak a temetőből hazajövet tévedt el. Egyszerűen nem találta a kivezető utat. Aztán rendre vadidegen autókba szállt be. Ha lányáékat látogatta, minden alkalom olyan volt neki, mint az első: azt hitte, először jár náluk. Ekkor gondolták úgy: orvoshoz viszik. Szinte azonnal kiderült: Irénke gondolatait bizony az Alzheimer-kór zavarta, zavarja újra és újra össze. És jöttek a méregdrága gyógyszerek, de hát semmi sem hatott.

Végül Irénke beköltözött a lányához és a vejéhez. “Reggel felébredtünk, megreggeliztettem, onnantól pedig indult a pakolás. Minden áldott nap 8-10 bőröndöt pakolt tele szegénykém, közben dugdosta az ékszereit, a pénzt, és állandóan kereste őket. Estére persze előkerültek, de minden indult reggel újra elölről” – kezdi történetüket Hegedűs Mihály, Irénke veje.

“Az első időszak irdatlan kemény volt. Le kellett már szerelnünk a kilincseket, mert Irénkének folyton mehetnékje volt. Közben meg sem ismert minket” – folytatja a negyvenegy éves férfi, aki feleségével három éve úgy döntött: ő marad otthon anyósával, gondozza a huszonnégy órás felügyeletre szoruló asszonyt. “Lényegében egyetlen percre sem lehet magára hagyni. Ráadásul mindig is hiperaktív volt, most is állandóan mozoghatnékja van, pedig már egyáltalán nem tud. Az alvás is kész tortúra, csak altatóval megy, de az is több óra, míg hatni kezd. Egy gyógyszermérgezés után most pelenkázni kell és kísérettel sétálgat egy-két kört a lakásban. Sajnos vagy szerencse, de fogalma sincs arról, kik vagyunk. Engem rendre hol Jolikának, Esztikének, van, hogy Lajosnak, vagy éppen Katikának szólít, amúgy nem is tudom, hogy viselné ezt a végtelenül kiszolgáltatott állapotot. Biztos nem engedné, hogy a veje pelenkázza, ő, a büszke asszony!” – húzza mosolyra a száját a férfi, aki boltvezetői munkáját hagyta ott, hogy ápolhassa anyósát.

S hogy hogyan lehet rávenni egy aktív, jól kereső, fiatalembert, hogy életét egy idős, beteg asszony ápolásával töltse? Misi válasza rém egyszerű: a szeretet. Ezt csakis így lehet. “Irénke a legjobb ember, akit valaha ismertem. Szeretem a feleségemet, de nemcsak őmiatta. Irénkét is, mintha a saját édesanyámról lenne szó. És látható is, hogy a szeretet amúgy csodákra képes! Az anyósom minden orvosi jóslatra rácáfol. Eszik, pedig azt mondták, sohasem fog egyedül, sétál, pedig úgy volt, hogy erre sem lesz már képes. Igaz, nem ismer meg minket, de abban egészen biztos vagyok: a szeretet a szavakon, az értelmen és a felfoghatón túl mutat” – teszi hozzá Mihály.

Képünk illusztráció

Ezt csak szeretettel lehet?

És úgy tűnik, erre a szeretetre mind többeknek szüksége lesz. Ez az a betegség, amellyel egyre nagyobb eséllyel kell, hogy szembesüljünk, s ez az, amelytől a legjobban félünk. Időskori elbutulás, demencia, amely hátterében 70 százalékban az Alzheimer-kór áll. A betegség, amelyet a 21. század legkritikusabb demográfiai kihívásnak tartanak: közegészségügyi és szociális ellátási vészhelyzet előtt áll a világ.

24 órás szolgálat

A legfrissebb kutatások drámai képet festenek. Az Amerikai Alzheimer Társaság most nyilvánosságra került adatai szerint 60 év felett hat nőből egy számolhat a betegséggel, vagyis nagyobb az esély erre, mint például a mellrák kialakulására. Egyértelműen a kor a legerősebb rizikófaktor, ugyanakkor nem az egyetlen, a kutatók most vizsgálják a kór kialakulásának genetikai és hormonális hátterét. A társaság felméréséből kiderül az is, hogy a nők sokkal nagyobb eséllyel kerülnek olyan helyzetbe, hogy magukra kell vállalniuk az Alzheimerrel küzdő beteg gondozását, ami többnyire 24 órás szolgálatot jelent, etetés, mosdatás, öltöztetés, átlagosan négy-hét éven át, de van, hogy ez akár húsz évet is jelent. A nők ráadásul sokkal nagyobb eséllyel esnek ki a munkából, 20 százalékuk kénytelen a korábbi teljes munkaidő helyett részmunkaidőben dolgozni, míg ez a férfiak esetében ez a szám mindössze 3 százalék.

Csak az ápolási költségek Amerikában éves szinten 24 milliárd dollárt tesznek ki. A vizsgálat vezetői szerint a mostani tények alapján a jövő vészjósló, abban bíznak, hogy a későbbiekben az eddiginél jóval nagyobb források és energia lesz majd a terápiák fejlesztésére, ami hosszú távon lényegesen olcsóbb lehet, mint amennyit most az ápolás, gondozás terhe jelent a társadalom számára.

A betegek és a hozzátartozók élete is fordulatot vesz 

A betegségben érintett családtagok száma a betegek számának a többszöröse, életüket gyökeresen változtatja meg a betegség. A Nemzetközi Alzheimer Társaság 2011. évi adatai szerint a gondozók 40–75 százaléka jelentős pszichológiai betegséggel, 15–32 százaléka depresszióval küzd.

Nem csoda, hiszen a demens betegek gondozása hatalmas fizikális-mentális-financiális teher a gondozók számára. Más hosszú távú gondozást igénylő betegekhez képest több személyes gondoskodás, több gondozási idő és több felügyelet szükséges számukra. Ezek mind nagyobb gondozói létszámot és magasabb költségeket jelentenek. Már a betegség korai szakaszában szükség van a kezelésre és felügyeletre, és ez a szükséglet az idő előrehaladtával folyamatosan nő. Ahhoz, hogy a demenciával élők minőségi és teljes életet élhessenek, arra van szükség, hogy a demencia népegészségügyi prioritás legyen, és alapos, kész tervekkel, stratégiákkal rendelkezzünk.