Egészség

Új mellimplantátum-nyilvántartási rendszert vezetnének be Angliában

A jelenlegi, nem megfelelő adatkezelés miatt a brit sebészek egy része nem tudta megmondani pácienseinek, hogy érintettek-e a szakadásveszélyes mellimplantátumokkal kapcsolatban kirobbant világméretű botrányban.

Walesben, Skóciában és Észak-Írországban az egészségügyi miniszterek döntenek az új nyilvántartási rendszerhez való csatlakozásról. A szépészeti beavatkozások számának növekedését jelzi, hogy míg ennek a tevékenységnek 2005-ben 750 millió font volt a forgalma Nagy-Britanniában, addig 2010-ben már 2,3 milliárdon állt, és az előrejelzések szerint 2015-re eléri a 3,6 milliárdot. A PIP-mellimplantátumok miatt kirobbant botrány óta azonban az orvosok gyenge szabályozásról és „küszöbön álló válságról” beszélnek.

Egy közelmúltban végzett átvizsgálás szerint a Nagy-Britanniában használt nyilvántartásnak komoly hiányosságai vannak a tekintetben, hogy a beavatkozáson átesett nők közül kik kaptak PIP-mellbetétet, illetve mi történt az implantátumokkal. A brit állami egészségügyi szolgálat, az NHS és néhány magáncég most új nyilvántartási rendszert készül kipróbálni, amelyet idővel egész Angliában kötelezővé szeretnének tenni.

A brit egészségügyi minisztérium a reklámokat felügyelő testülettel (ASA) együttműködve próbálja kezelni az olyan „felelőtlen marketingfogásokat”, mint az egyet fizet-kettőt kap akciók és férfiaknak szánt vetélkedők, amelyekkel „mellnagyobbítást nyerhetnek” párjuknak. A Királyi Sebészeti Akadémia a kozmetikai műtétekre vonatkozó új minősítéseket, korlátozásokat és szakmai alapelveket fog kidolgozni.

A dél-franciaországi Marseille büntetőbírósága egyébként december elején négy év börtönbüntetésre ítélte első fokon Jean-Claude Mast, a PIP-mellimplantátumot gyártó francia cég alapítóját.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top