Egészség

Turbózd fel! Immunerősítés profi módon

Szinte minden nap egy újabb csodagyümölcsöt vagy szuper-élelmiszert tunkol az orrunk alá az internet csodálatos világa, nem könnyű eligazodni. Dr. Balaicza Erika belgyógyász most összefoglalta a legfontosabb tudnivalókat.
Dr. Balaicza Erika
Dr. Balaicza Erika

Immunrendszerünket számtalan komoly megterhelés éri fejlett, civilizált létformánk ellenére. A helytelen táplálkozás, a nagyfokú stressz, a rendszertelen és mozgásszegény életmód és a környezetünkből ránk leselkedő milliónyi vegyi anyag terheli leginkább szervezetünket. Az immunrendszer ezek dacára is hihetetlen dolgokra képes: legyőzi azt a milliónyi kórokozót, ami naponta bombáz bennünket, felismeri a hibás struktúrájú sejteket, s gyorsan eltakarítja őket, felismeri az egészségünket veszélyeztető anyagokat, s mindent megtesz azok hatástalanításáért. Ám ahhoz, hogy kifogástalanul tudjon működni, nekünk is támogatnunk kell, különben a sorozatos támadásban kimerül, s az állandó harcban alulmarad.

Az ellenálló képességet befolyásolják

Az immunrendszer működését leginkább a következők határozzák meg:
Vitamin- és ásványisó-bevitel és tartalékok: Az elfogyasztott ételek java sajnos nem vagy csak igen kis adagban tartalmaz vitális anyagokat, vitaminokat és ásványi sókat. Ezért az időszakonkénti utánpótlás elengedhetetlen még akkor is, ha valaki viszonylag több friss ételt fogyaszt – a hosszú tárolási és szállítási lánc, illetve az ipari termesztés következtében ugyanis már a friss ételek sem tartalmaznak kellő mennyiségű létfontos anyagot.

A vízháztartás: A víz testünk pótolhatatlan alkotóeleme, s a nyiroknedv jelentős részét is ez alkotja. Ha tehát nem iszunk elegendő mennyiségű folyadékot, romlik a szövetnedvek keringése, a sejtek anyagcseréje, s minden szervünk, így az immunrendszer tevékenysége is. Legjobbak a szűrt tiszta víz, a hígított frissen préselt levek és a gyógyteák.

A sav-bázis háztartás: A szöveti pH savi irányba tolódása megsokszorozza a visszatérő gyulladások kialakulási esélyét, az erősen lúgos közeg viszont a vírusfertőzéseknek és a daganatok kialakulásának kedvez, ezért fontos a kiegyensúlyozott sav-bázis háztartás.

Pszichés hatások: Az állandósult kedvetlenség, örömtelenség, szorongás és a depresszív hangulat, valamint a félelmek nagy fokban lerontják a szervezet ellenálló és megküzdő erejét. A tartós és nagyfokú stressz is megbénítják az immunrendszert. Ezért nagyon fontos, hogy a wellness jegyében ne csak a test ápolására, hanem a lelki harmónia megszerzésére is törekedjünk. Minél kiegyensúlyozottabbak vagyunk pszichésen, minél harmonikusabbak emberi kapcsolataink, annál könnyebb leküzdenünk minden bajt, s annál hosszabb és egészségesebb életre számíthatunk.

Környezeti hatások: Elsősorban a környezetszennyező anyagok, ionizáló sugarak, elektroszmog és a gyógyszerek nem kívánatos hatásainak tulajdonítható, hogy mind több krónikus betegség alakul ki a fejlettebb ipari országokban. Ezek ellen a legnehezebb védekeznünk, ám egyszerű praktikákkal, nagyobb körültekintéssel és felelősségérzettel nem lehetetlen a környezet egészségromboló hatásának enyhítése sem.

Élvezeti szerek: Sajnos kevesen tudják, hogy a feketekávé is idetartozik, nemcsak a drogok, a cigaretta és az alkohol rombolja védekező erőnket. Az élvezeti szerek rendszeres vagy időszakonkénti mértéktelen fogyasztása előbb utóbb mindenkinél megbosszulja magát. Ezért ha még nem késő, hagyjunk el minden élvezeti szert!

 

Influenza vagy nátha?

Az influenzát nagyon sokan összekeverik a meghűléssel, náthával. Ugyan mindkét betegséget vírusok okozzák, és a tünetek között is vannak hasonlóságok, de míg a nátha általában könnyű lefolyású betegség, addig az influenza súlyos, szövődményeket gyakran okozó kór.
A nátha ritkán okoz hőemelkedést, az influenza azonban mindig magas lázzal, valamint jellemző végtag- és izomfájdalommal jár.
Az influenza esetén kiemelt szerepe van a pihenésnek és az intenzív immunerősítő kezelésnek a szövődménymentes gyógyulás érdekében.

Kapcsolódó cikkek:

Gyógynövények és természetes szerek vírusfertőzések ellen

Lapachokéreg: Az egyik leghatékonyabb baktérium-, vírus- és gombaölő hatásokkal rendelkező gyógytea. Gátolja a gyulladások kialakulását, felgyorsítja azok lezajlását, mérsékeli a fájdalmat, segíti a salakanyagok kiürítését és támogatja az immunrendszer aktivitását. Egy liter vízhez 2 evőkanál vagy 3-4 filter fakérget kell számítani, 10-15 percig főzni kell, majd még 10 percig áztatni mielőtt elfogyasztjuk. 4 hetes kúraszerű fogyasztása csökkenti a fertőzésekre való hajlamot és lerövidíti a kialakult fertőzés gyógyulási idejét.

Macskakarom: A másik fontos dél-amerikai immuntréner. Kúraszerű szedése megelőzésre is ajánlható, ilyenkor elegendő kisebb mennyiség is. Azonban ha a már meglevő bajt szeretnénk orvosolni, átmenetileg emeljük meg az adagot.

Kurkuma: A belőle kivont festék, a kurkumin erős gyulladásgátló, mivel blokkolja a leukotriénképződést (ez az anyag gyulladáskeltő hatású), továbbá stimulálja a mellékvese által termelt kortizol képződését. Egy klinikai kísérletben a kurkumin gyulladásgátló hatását összehasonlították az elterjedt gyulladásgátló gyógyszerekével, és azt találták, hogy a reumás jellegű ízületi gyulladással bajlódó embereknél a kurkumin ugyanolyan jótékony hatású volt, mint a gyógyszer, de az utóbbi káros mellékhatásai nélkül.

Gyömbér: Közismert gyulladáscsökkentő, sok antioxidáns, gombaölő és vírusellenes vegyület található benne, ezen kívül fájdalomcsillapító, jól kezeli a köhögést, és a gyomorégést, émelygést is enyhíti – ami nem ritka velejárója a náthának sem.

Noni: A gyümölcs hatóanyagai hatékony csíraölő, immunerősítő és roboráló hatással rendelkeznek. Jó hatással alkalmazható allergiás betegségek, krónikusan visszatérő gyulladások kiegészítő kezelésére. Napi 2-3×1 evőkanálnyit keverjen el gyümölcslével.

Shii take gomba: A Shiitake gomba egészségvédő hatása elsősorban szénhidrát-összetételében rejlik, anyagai gátolják a baktériumok és vírusok szaporodását, és az immunrendszert erősítő hatással is rendelkeznek. Egyes amerikai és japán kutatások igazolták, hogy 70 százalékos védettséget ad egyes vírusokkal szemben. Hasonlóan jó lehet a Maytake, a Cordyceps, a Reishi gomba is.

Bíbor kasvirág: A növény frissen préselt levének legfontosabb hatóanyaga rákötődik a vírusok és baktériumok felszínére, odavonzza a fehérvérsejteket, és elősegíti a falósejtek munkáját, vagyis az idegen elemek eltakarítását. A visszatérő fertőzések, gyulladások, ekcémák, allergia, herpeszek megelőzésére és kiegészítő kezelésére ajánlható.

Ginzeng: Adaptogén, immunmoduláló, nagyon jól használható a szervezet tonizálására, betegségek megelőzésére. Fogyasztható: gyógytea, vizes-alkoholos kivonatok, kapszulák formájában is.
Figyelem: kúraszerű fogyasztásánál 3 hónap után 1–2 hét szünet beiktatását javasolják. Használatát nem ajánlják várandósoknak, szoptató anyáknak, magas vérnyomásban és szívritmuszavarban szenvedőknek, asztmás és tüdőtágulásos betegeknek, valamint véralvadási zavarokkal küszködőknek.

Bodorrózsa (Cistus creticus): A leveléből nyert kivonat nagy mennyiségben tartalmaz polifenolokat, így ennek köszönheti gyulladásgátló és antioxidáns tulajdonságát.
Immunerősítő tulajdonsága hasznos mind a megelőzésben, mind a betegség leküzdésében.

Homoktövis: A sárga színűre érett bogyótermés rendkívül gazdag C- és más vitaminokban, és ezek együtt erősítik szervezet betegségekkel szembeni ellenálló képességét. Fontosabb hatásai: adaptogén, antioxidáns, sejtvédő, sebgyógyulást elősegítő. Fogyaszthatjuk a bogyókból készült szörpöt, szirupot, illetve a lekvárját is.

Méhpempő: A gyulladásos és fertőzéses állapotok esetén kitűnő kiegészítője lehet a hagyományos terápiának, egyrészt természetes gyulladáscsökkentő és antibiotikumszerű, másrészt pedig antivirális hatása miatt. Influenzás állapotok esetén rövid 7-10 napos kúra ajánlott, míg egy masszívabb vírusos fertőzés esetén 90 napos kúra szükséges napi 3 gramm adagban.

• A bioflavonoidok megsokszorozzák a C-vitamin hatását és segítik felszívódását. Baktérium- és vírusellenes hatásuk is van, emellett gyakran alkalmazzák őket bizonyos vírusok kezelésére.

• A lizin (esszenciális aminosav) gátolja azoknak a fehérjebontó enzimeknek a működését, amelyeket bizonyos vírusok (pl. HPV) termeltetnek a sejttel, a kötőszövet feloldása érdekében. A vírus így nem tud terjedni környezetében.

• A C-vitamin és a cink sem maradhat ki egyetlen vírusfertőzés kezeléséből sem. Ilyenkor legalább 4-5 g C-vitamint és 50 mg cinket javasolt több héten át szedni.

 

Immunerősítő tusolás és szaunázás

A hideg és meleg víz váltott használatát Kneipp vezette be krónikus fertőzéssel küszködő, legyengült immunitású betegeinél. A róla elnevezett kúra egyes elemeit bárki könnyen elvégezheti otthon is.

Váltott zuhany: Reggelente, amikor már jól átmelegedtünk a zuhany alatt, gyorsan csapassuk le előbb a lábainkat, majd a karjainkat, nyakunkat, arcunkat és legvégül a törzset hideg vízzel. Edzetlenebbek eleinte csak a végtagokat és az arcot zuhanyozzák le, vagy ha még ez is túl sok, akkor állott (szoba-hőmérsékletű) vízbe mártott mosdókesztyűvel dörzsöljék le magukat. Utána alaposan meg kell törölközni, s jó melegen felöltözni, majd egy csésze kellemes forró teát tanácsos inni.

Gőzfürdő, szauna: Mindkettő nagyon hatékony salaktalanító, immun- és értorna. Javasolt minden héten egyszer, lehetőleg mindig ugyanakkor alkalmazni. Feltétlenül figyeljünk a fokozatosságra és arra, hogy több lépcsőben történjen a forró légfürdőzés, különben a hatása elmarad vagy túlterheli a szervezetet, sőt inkább csökkenti az immunaktivitást.

A rendszeres sport is véd

Nem kell semmi bonyolult, önsanyargató és macerás dologra gondolni. Már az is rengeteget jelent, ha valaki napi 20 percet sétál, kocog vagy biciklizik. Legfontosabb, hogy örömét lelje benne, ne terhelje túl a szervezetét és rendszeres legyen.

Salaktalanító kúra = immuntréning

A helytelen táplálkozás és a környezeti hatások miatt szervezetünkbe jutó salak- és méreganyagok jelentős mértékben képesek gyengíteni immunrendszerünket. Ezért nem árt időszakonként rövidebb-hosszabb tisztító kúrákat, heti salaktalanító napokat is beiktatni, ha hosszú ideig szeretnénk egészségesek maradni, vagy a legyengült ellenálló képességet újra fel szeretnénk javítani.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top