Nem tudunk szülni? – “sima” kontra császár

Nemrég meghívót kaptunk egy eseményre, melyet a Születésház Egyesület szervez. Az egyesület neve sokaknak ismerősen csenghet: ők azok, akik az ambuláns szülés bevezetéséért, ténylegesen igénybe vehető lehetőségéért küzdenek. Ügyüket mi is támogatjuk, posztot is írtunk belőle.

Már csak ezért is érdeklődéssel olvastuk a rendezvényre szóló meghívót, amelynek címe: „Tudnak-e szülni a magyar nők?” Kicsit meglepődtünk. A témák leírása alapján ugyanis arra lehet következtetni, hogy szerintük, aki császármetszéssel szült, az nem „tud” szülni. Megköszöntük a meghívást, és megkérdeztük őket, jól gondoljuk-e ezt, és hogy mi a véleményük a szervezőknek a betegjogok érvényesítésén belül az önrendelkezés kapcsán az orvosilag alátámasztott szabad szülésválasztásról?

A Születésház Egyesület kérdésünkre elmondta, ők csupán a szüléssel kapcsolatos társadalmi tévhiteke és előítéletekre kívánnak rávilágítani a rendezvénnyel és annak vállaltan provokatív címével. Azt írják: „Lányaink úgy nőnek fel, hogy szinte minden kép, hang, amit a szüléssel kapcsolatban magukba szívnak, azt sugallja, hogy a szülési fájdalom értelmetlen fájdalom, hogy a szülés olyan esemény, amiben nem kell részt venni, csak túl kell élni, ami a nőnek nem ad, csak elvesz, és mindegy mi történik, említésre sem méltó amellett, hogy a végén van egy élő gyermek. ”

A császárral szült nő nem is szült?

Kismamák körében sokan úgy érzik a sajtó és a közvélemény jobb esetben sajnálja, rosszabb esetben pedig megbélyegzi a császármetszésen „átesett” nőket, akik nem tudták hüvelyi úton világra hozni a gyermeküket. Így a nők már jóval azelőtt, hogy egyáltalán szültek volna, egy negatív értékítéletet kötnek ehhez a legtöbb esetben életmentő beavatkozáshoz.  

A sajtóban időről-időre elrettentő számok jelennek meg az egyes kórházakban a „rendes” vaginális szülések és az elvégzett császármetszések arányairól. Egyetemi kórházakat hasonlítanak össze más intézményekkel, a veszélyeztetett terhességek, ikerszülések és más kockázatos eseteket kezelő kórházak kiemelkedő császármetszési arányait úgy mutatva be, mint rossz gyakorlatot. Az ezzel a témával foglalkozó újságcikkek írói rendre elborzadnak azon, mennyi nő kerül sebészkés alá, miközben lehetséges, hogy a kórházfinanszírozás is vastagon benne van abban, hogy sok a műtét, vagy szintén elterjedt vélekedés, hogy egyes orvosok azért vágnak, mert félnek a műhibaperektől.

A magazinokban rendre előkerül, hogy a “nem sikerült” szülés miatt depressziós lehet a  frissen szült nő, hogy hogyan dolgozzák fel ezt a traumát és hol találnak segítő társakra ahhoz, hogy a következő babával már megtapasztalják a születés csodáját. Mintha a születés nem lenne mindenképp csodálatos, vagy éppen ellenkezőleg, traumatikus, vagy akár „inkább nem is akarok rá emlékezni” élmény.

„Simán” vagy császárral?

Így aztán nem is csoda, hogy az újdonsült anyáktól ez az egyik, amit megkérdeznek,  hogy „simán”, vagy császárral szültek-e (és nem kevésbé indiszkrét, mint az, hogy na és van-e elég tejük), és rögtön nekiállnak rémisztgetni, hogy jaj, nem fog tudni szoptatni se, vagy vigasztalni (mintha kéne), hogy na, de majd legközelebb. Azoknak, akik nem így tervezték, ez épp elég lehet ebben a kényes hormonális állapotban ahhoz, hogy valóban kiboruljanak, és szülésre képtelen szerencsétlennek érezzék magukat, mint aki az anyaság egyik legelső tesztjén megbukott. Ez minden szakértő szerint probléma, és minden szüléssel és születéssel foglalkozó szervezet nagyon komoly energiákat fektet abba, hogy ezeknek a nőknek – utólag –  segítséget nyújtson.

Egyoldalú tájékoztatás

Arról már sokkal kevesebbet hallani, hogy bizony a vaginális szülésnek is megvannak a kockázatai és rosszabb esetben életre szóló következményei, nemcsak a császármetszésnek. A császármetszés népszerűsítésére vagy akárcsak az előnyeinek bemutatására ugyanis – legalábbis Magyarországon – senki sem alapít mozgalmat. Ahogy az általunk ismert szüléssel foglalkozó szervezetek és szakemberek általában, a Születésház Egyesület oldalán is meglehetősen egyoldalú a tájékoztatás arról, milyen előnyökkel és kockázatokkal jár egyik vagy másik szülési mód.

Magyarországon csak azt hallani, hogy a császármetszés a lehetőleg elkerülendő rossz, és mennyi káros következménye van. Igen ám, de szinte biztosan nem áll rendelkezésre külön statisztika a tervezett és választott császármetszések kockázatairól és következményeiről, ahogy ez korrekt lenne, hanem az összes császármetszéses szülést (benne a sürgősségi, a magas kockázatú terhességeket lezáró stb. műtétekkel) hasonlítják össze az összes vaginális szüléssel. Ez semmiképp sem korrekt, és nem segíti elő az objektív tájékoztatást. Erre számos, persze nem magyar nyelvű szakmai anyag figyelmeztet. Egy sürgősségi beavatkozásnak, vagy  egészségügyi okok miatt, muszájból elvégzett császármetszéseknek  is nyilván mások a kockázatai és a következményei, mint egy rizikócsoportba nem tartozó nőn elvégzett, gondosan megtervezett és előkészített műtété.

Megváltozott az ajánlás

A természetes szülést népszerűsítő szervezetek és a sajtóban nyilatkozó szülészorvosok is időről időre hivatkoznak az ENSZ egészségügyi világszervezete (WHO) ajánlására, amely szerint a jelenleginél sokkal kevesebb császármetszést kellene végezni, és hogy a császármetszések számának visszaszorítása kívánatos és elérendő cél. Sajnos azonban arról senki nem beszél vagy ír, hogy a WHO már három éve, 2010 nyarán megváltoztatta a 5-15 százalékos optimális császármetszési arányról szóló korábbi véleményét. A  kekeckedő kérdéseinkre abszolút szimpatikusan, és készségesen válaszoló Születésház Egyesület nem is hallott a módosított új véleményről, ezért fontosnak tartjuk kiemelni leírni a brossúra 25. oldalán található kijelentést: A WHO álláspontja szerint empirikus módszerekkel megállapítható optimális császármetszési arány nincsen, nem az a fontos, hogy milyen arányban hozzák a nők világra  vaginálisan vagy műtéti uton a gyermekeiket, hanem az, hogy mindenki számára elérhető legyen a beavatkozás, hogy akinek szüksége van rá, azon elvégezzék a műtétet.

A szabad szülésválasztásba a császár is beletartozik?

Angliában 2011 óta lehetőségük van a nőknek arra, hogy amennyiben megfizetik a beavatkozás költségeit, úgy a számukra nyújtott meglehetősen bőséges és egyértelmű információk birtokában úgy dönthessenek, hogy előre tervezetten a császármetszést választják a vaginális szülés helyett. Ez persze Magyarországról nézve, ahol jelenleg csak a természetes és háborítatlan szülés elismertetéséért folyik a küzdelem, elég furán hathat, azonban érdemes meggondolni: miért ne dönthetne úgy minden szükséges tudás birtokában egy pár, egy anya, hogy igénybe veszi ezt a lehetőséget? Ez talán nem tartozik a betegjogok közé? Vajon miért is nem lehet legálisan (nem csúsztatott borítékkal, a megfelelő, közismerten „könnyű kezű” orvost választva, hamisított orvosi indokokkal, vagy megalázó pszichológiai vizsgálat nélkül) császármetszéssel szülni? Miért ne dönthetne úgy valaki, hogy az előnyöket és a kockázatokat mérlegelve a műtét mellett dönt?

Nem kellene rangsorolni

Megkérdeztük az egyesületet: mi a véleményük arról, hogy a konferenciájukon témaként szereplő női jogok között nem csupán az ambuláns szülés, az otthonszülés, hanem a császármetszés választásának is szerepelnie kellene. Az egyesület véleménye erről az, hogy „a szülési jogok területén általános elvünk, hogy a választás joga a nőé. A nők képesek arra, hogy a számukra és gyermekük számára legkedvezőbb, személyes döntésüket meghozzák, amennyiben ehhez megkapnak minden szükséges támogatást: teljes körű és objektív tájékoztatást, szükség esetén mentálhigiénés vagy pszichológiai segítséget, és kellő idő áll a rendelkezésükre. A nők személyes döntését mindenkinek (orvosnak, anyának, barátnőnek, idegennek, szomszédnak, újságírónak stb.) tiszteletben kell tartani, azt megkérdőjelezni, elítélni senkinek nem lenne szabad. Minden szülés egyedi, személyes történet, a helyet (intézményben vagy otthon) vagy módját (hüvelyi vagy császár) illetően azokat rangsorolni minimum etikátlan” – mondják.

Az egyesület azt írja, hogy „a szüléssel kapcsolatos döntéseinket (is) tények alapján kell meghoznunk” és hogy „a császármetszés véleményünk szerint sürgősségi esetekre fenntartott, életmentő beavatkozás, komoly hasi műtét, mely maga is kockázattal jár. Ugyanakkor minden nő szülése várhatóan akkor igényel legkevesebb beavatkozást, ha az anya biztonságban érzi magát. Ha egy nő minden információ birtokában mérlegel, és úgy dönt, hogy az elektív császármetszés a számára és gyermeke számára a legmegfelelőbb, akkor a döntését tiszteletben kell tartani.”

Teljes mértékben egyetértünk. A gyermeket váró szülők minél szélesebb körű tájékoztatására lenne szükség, és arra, hogy a megfelelő tudás birtokában választhassanak, hogy (ha nincsen ezt valamiért kizáró egészségügyi probléma) megszületendő gyermekük hogyan jöjjön világra. Mindehhez persze az sem ártana, ha valóban mindenre kiterjedő, friss tényeken alapuló, objektív tájékoztatás után dönthetnének, a döntéseiket pedig az egészségügyi dolgozók és a szakmai döntéshozók is tiszteletben tartanák.

Sajnos ma Magyarországon az otthon szülés és ambuláns szülés reális választási lehetőséggé válása is épp ez utóbbi tényezőkön múlik… a jól informáltság és a teljes választási szabadság fénye még távolinak tűnik.