Egészség

Vedd komolyan a visszereidet!

"Mintha jobban látszanának az ereim" – nézegetjük a lábunkat egy este, zuhanyozás után. Pedig az első seprűvénák előtt is előfordulhatnak olyan panaszok, amelyekre jobb, ha odafigyelünk, mert vénás elégtelenséget jelezhetnek.

1. Súlyos, elnehezedő lábak

Nem, nem csak az egész napos rohangálás és utána az otthoni robot az oka. Az úgynevezett nehézláb-érzést komolyan kell venni, mert eleinte jellemzően csak este, később azonban már napközben is jelentkezik, ami mellé hamarosan égető, viszkető érzés társul. Fontos, hogy már ilyenkor kezdjünk gyanakodni visszerességre, főleg ha a családunkban az erre való hajlam öröklődhet.

Vedd komolyan a visszereidet!2. Felületes visszérgyulladás

Az ilyen gyulladásnál az érintett visszér – szakkifejezéssel élve – kötegezetté válik, és felette bőrpír jelenik meg, amit fájdalom és esetenként hőemelkedés is kísér. Általában magától gyógyul, de azért nem árt vele orvoshoz fordulni, illetve elgondolkodni, hogy milyen életmódbeli változtatásokkal előzhetnénk meg a súlyosabb visszeres gondok kialakulását.

3. Indokolatlan lábfájdalom

A kellemetlen, sajgó érzéssel, amit a lábdagadás vált ki, nagyon sokan küzdenek, és fogalmuk sincs arról, hogy vénás gyulladások előfutára lehet a panasz. A fájdalomhoz éjszakánként lüktető érzés görcsök is társulhatnak.

A láb fáradtságát, elnehezülését több dolog okozhatja: az ortopédiai problémától kezdve a szív eredetű gondokig vagy a vizenyősségig, de kiváltója a vénáinkban áramló vér pangása is lehet. Egészséges táplálkozással, sporttal, váltóvizes zuhannyal sokat tehetünk ellene, de használnak a heparin hatóanyagot tartalmazó krémek is – hogy miért, arról itt olvashatsz tovább.

Hogy mennyire nem mindegy, felvesszük-e a harcot a visszerekkel szemben, vagy a struccpolitikát választjuk, arra jó példa Móni története, aki a LábStory sorozatunkban mesélte el, hogyan fogyott és fiatalodott vissza az után, hogy a lábán már megjelentek a visszerek – olvasd el beszámolóját!

Tudj meg többet a www.lioton.hu-n »

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top