Egészség

Extra nagy lábon él a tinédzser

Bár szeretne magas sarkú cipőben járni, hiába. Egyszerűen nem kap a majdnem 50-es lábára cipőt Európa legnagyobb lábú tinédzsere.

Csinos, nőies cipőkről álmodik a worcesteri diáklány, de eddig még sohasem talált a lábára valót Emma Cahill. A 19 éves lány azt mondja, nagyjából kétszer akkor a lába, mint az átlagos angol női méret, és még a majd’ két méter magas, híres angol focistánál, Peter Crouch-nál is nagyobb cipőt hord. Emma magas sarkú cipőben 210 centi, így ha elmegy szórakozni, nem szívesen szólítják le a nála alacsonyabb pasik, márpedig szinte mindegyik az. „Egyetlen egyszer találkoztam egy pasival, aki magasabb volt nálam, de sajnos nem volt sok közös bennünk, így nem lett az egészből semmi” – mondja kissé szomorúan a fiatal lány.

forrás: Daily Mail
forrás: Daily Mail

Nemcsak a cipőkkel, a ruhákkal is meggyűlik Emma baja, hiszen általában minden rövid rá, de a cipővásárlás az igazán nagy probléma. „Egyszer egy német boltban akadtam 50-es méretű cipőre, az egyetlen hely, ahol kapok a lábamra valót, legutóbb, amikor odautaztam, 500 fontért (vagyis nagyjából 180 ezer forintért) vettem 5 párat.”

Már kilenc éves kora óta nagyobb cipőket hord, mint az átlag, de akkor még az anyukája cipőit simán felvette. „Aztán évről évre egyre nagyobb lett, és nagyon megkönnyebbültem, amikor már nem nőtt tovább. Igaz, így is akkora a lábam, mint egy csónak.”
Szeretne lépést tartani a divattal, de azt mondja, nincs könnyű dolga, hiszen örülhet, ha kap cipőt a lábára, a német boltba pedig nem utazik minden évben. Átérezzük, milyen nehéz lehet Emma dolga, mert mi is imádjuk a cipőket, a Nők Lapja Cafénak pedig egy kislábú nő mesélte el, milyen, amikor a 33-as lábára keres cipőt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top