Egészség

Altatótól ébredt fel a kómából az apa

Az orvosok nem sok jóval biztatták a családot, a feleség azonban nem adta fel. Aztán megtörtént a csoda.
Ébresztett az altató

Ébresztett az altató

A kép illusztráció 

A dél-afrikai Ayanda Nqinana még 2005-ben szenvedett súlyos autóbalesetet, melynek következtében kómába esett. Az elmúlt hét évben nem javult az állapota és már az orvosok is lemondtak arról, hogy a családapa valaha is magához tér.

Nemrégiben azonban a felesége, Nomfundo olvasott egy újságcikket, mely szerint egy, az agyi véráramlást is fokozó összetevőt tartalmazó altatótól több beteg is felébredt már a kómából. Az asszony arra kérte férje orvosát, hogy tegyenek egy kísérletet a szerrel, hátha beválik.

Öt nappal azután, hogy Ayandának elkezdték adni az altatót, a férfi magához tért és beszélni kezdett. Felismerte a hozzátartozóit és kérte, hogy vigyék el hozzá a fiát, sőt, képes volt a felidézni olyan eseményeket, melyek a balesetét megelőző napokban történtek.

„Soha nem felejtem el a napot, amikor Ayanda felébredt. Az volt életem legszebb napja” – nyilatkozta a feleség egy helyi lapnak.

Bár a férfi még könnyen fárad és nehezen kommunikál, minden esélye megvan arra, hogy felépüljön. Annak ellenére azonban, hogy a saját betegével történt meg az orvosi csoda, Ayanda kezelőorvosa továbbra sincs meggyőződve arról, hogy az altató segíthet a kómában fekvőkön.  

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top