Egészség

Szívszorító naplót írt az Alzheimer-kóros feleség

"Ha sírsz, ne lássák a többiek" – a többi között ezeket írta a naplójába jó tanácsul magának egy Alzheimer-kóros nő még a betegsége elején. A férje találta meg a titkos naplót, amiből kiderül, hogyan bátorította magát súlyos beteg felesége.
forrás: Daily Mail
Forrás: Daily Mail

Szívszorító döntést hozott egy brit férfi, Steve Boryszczuk, amikor az egyébként nagyon fiatalon Alzheimer-kórral diagnosztizált feleségét speciális otthonba kellett küldenie. A most 43 éves Michelle-nek már profi orvosi segítségre van szüksége, igaz, a férje azt mondja, neki így is nagy lelkiismeret-furdalást okozott a döntés, hiszen már évek óta ő ápolta otthon a feleségét, a munkahelyéről is kilépett.

A férj ezután átnézte felesége személyes holmiját, és akkor bukkant a szívfacsaró naplóra, amiben a felesége őszintén leírta, milyen félelmei vannak, vajon pontosan hogyan fogja megélni a szörnyű betegséget, és azt, hogy elfogadta az elkerülhetetlent.

Michelle még akkor kezdte a naplót, amikor diagnosztizálták nála a súlyos szellemi leépüléssel járó betegséget, és mindenekelőtt leírta, ha majd eljön az idő, azt szeretné, hogy egy speciális helyen gondoskodjanak róla. „Nem akarok elköltözni a házunkból, amíg lehet. Szeretnék festeni, sétáltatni a kutyákat, vezetni, és majd amikor már az utolsó lépcső jön, akkor ápoljanak az erre megfelelő helyen” – írta le a kívánságát az akkor 39 éves asszony. „Hallgass sok klasszikus zenét, az jót tesz!” A férje azt mondta, sírt, amikor elolvasta a naplót. „De legalább tudom, hogy teljesítettem a feleségem kívánságát, amiről most már nem tud beszélni” – mondta a 47 éves férj.

Michelle édesapja szintén Alzheimer-kórban halt meg 46 éves korában, és a nő már 28 évesen tudta, hogy valószínűleg örökölte az apjától a szörnyű betegségre való hajlamot. „Vajon képes leszek vezetni? Hogyan tudnám a mindennapi életem könnyebbé tenni? A fiaim is Alzheimer-kórosak lesznek?” – a többi között ezek a kérdések foglalkoztatták a betegséggel küzdő asszonyt. A naplóba a családtagjairól is írt, fontos, alapvető információkat, hogy ne felejtse el akár azt, hogy hívják a fiait.
„Ne sírj, ha mégis, menj pár szobával arrébb, hogy ne lássák a többiek” – írta magának bátorításul a brit nő. De több jó tanácsot is adott magának: „Légy erős, a többiek miatt, és foglald el magad, az elvonja a figyelmedet!”

Michelle azt is leírta a naplójában, hogyan tudná lassítani a betegséget, milyen technikák vannak a memóriafejlesztésre, vagy hogy emlékezzen rá, az alapvető érzelmeket is papírra vetette. „Szeretlek, utállak, büszke vagyok rád, szégyellek, köszönöm az időt, amit együtt töltöttél velem.” Steve és Michelle 28 éve házasok. „Azt hittem, együtt fogunk megöregedni a felségemmel, és majd az unokáinknak együtt meséljük, hogyan ismerkedtünk meg, de tudom, hogy ez sose fog megtörténni” – tette hozzá Steve.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top