Eperből gyártanának napvédőt

 
Nők Lapja Cafe  -   2012. 08. 08. - 07:20
Ha a tudósoknak igazuk van, akkora jövőben eperből készülhetnek majd a fényvédő kencék.

Az eper megvéd a káros napsugaraktólEgy olasz és spanyol tudósokból álló kutatócsoport felfedezte, hogy az eperkivonat védelmet nyújt a káros ultraibolya sugárzás ellen és csökkenti a túlzott napozás okozta károsodást a bőrben.

A szakemberek emberi bőrből vett sejtkultúrákba juttattak különböző koncentrációjú eperkivonatot, majd olyan dózisban tették ki ultraviola fénynek, ami megfelel 90 percnyi napozásnak a francia Riviérán. Az eredmények azt bizonyították, hogy a kivonat, különösen a – 0,5 milligramm/milliliter koncentrációjú – hatékonyan véd az UVA sugarak ellen és segíti a bőrsejtek túlélését.

A kutatók most egy eperkivonat-alapú napvédő készítmény kifejlesztésén dolgoznak, mely azt a pigmentet is tartalmazza majd, mely a gyümölcs piros színét adja. „Ezek a vegyületek fontos gyulladáscsökkentő, méregtelenítő és daganatellenes tulajdonságokkal rendelkeznek” – emelte ki egy sajtónyilatkozatában a kutatás egyik vezetője, Sara Tulipani.

Hogy az eperkivonatos fényvédők mikor kerülhetnek kereskedelmi forgalomba, egyelőre nem hozták nyilvánosságra. Mindenesetre úgy tűnik, a jövő leégés elleni csodaszerének tartott csokinak vetélytársa akadt.


Szponzorált hirdetések


Legfrissebb a címlapról:
Lilla gardróbja: Így válassz napszemüveget!
Ajánlott oldalak: Szamóca, Lekvár, D-vitamin, Mikrohullám

Szponzorált hirdetések

Kapcsolódó hozzászólások
Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás

Hirdetés Változókor

Egy új életszakaszba lépve

Egy új életszakaszba lépve

Mindegyik kornak megvan a maga szépsége! - ami kicsit elcsépelt, de nagyon is igaz! Persze a változás mindenkiben okozhat némi izgalmat, feszültséget, pedig ez nem jelent mást, minthogy új élmények várnak ránk és ezektől a változásoktól lesz színes, teljes az életünk. »

Játssz és nyerd meg a 10 000 Ft értékű Curaprox szájápolási csomagot vagy a 49 db svájci Curaprox fogkefe egyikét!

Sorsolás: 2013-05-21

Hirdetés Egészség

Megtaláltam a fogaimnak az igazit!

Megtaláltam a fogaimnak az igazit!

Nem is tudom, mióta keresem már, de most végre megvan. Érzem, hogy ő az igazi, ez első pillantásra szerelem. És ahogy még jobban megismerjük egymást, egyre inkább érzem, hogy elválaszthatatlanok vagyunk! »



Játssz a NESCAFÉ® Dolce Gusto® játékán, különleges ajándékot nyerhetsz, a 3 kávégép egyikét!

Sorsolás: 2013-06-03

NESCAFÉ® Green blend

Játssz a NESCAFÉ Green blenddel és nyerd meg az ajándékok valamelyikét!

Sorsolás 2013-06-03

A kockázatokról és mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!