Egészség

“Hosszúnadrággal takargatom a lábam” – LábStoryk a visszerekről

Folytatódik LábStory sorozatunk, amelyben olvasóink visszérbetegséggel kapcsolatos tapasztalatait, történeteit dolgozzuk fel. Ezúttal egy olyan történet következik, ahol befigyel egy kis súlyfelesleg, és a bevált módszerek ellenére is legfeljebb csak a szinten tartás lehet a cél.

„Első éves egyetemista koromban, 18 évesen jelentek meg az első seprűvénák a lábaimon. 7-8 kg súlyfelesleg volt akkor rajtam. Nem fájtak, csak csúnyának és öregnek éreztem magam tőlük” – írta egy saját LábStoryjával jelentkező olvasónk, aki hiába próbált ki többféle módszert, nem javítottak a visszeres panaszain. „20 évesen nyáron intenzíven kocogni, futni, sportolni kezdtem. 4-5 kg-ot leadtam, viszont a nyár végére a bal térdhajlatomban megjelent egy igazán csúnya, vastag, kidudorodó visszér” – emlékezett vissza.

Valóban: a magas vérnyomás, a cukorbaj és szívproblémák mellett az egész szervezetet megterhelő túlsúly a visszerek kialakulását, a panaszok súlyosbodását is okozhatja. Az ok egyszerű: a felesleg folyamatos terhelést jelent, elsősorban a lábakra. Viszont az sem mindegy, milyen sporttal szeretnénk tenni az egészségünkért, ahogy korábban már írtunk róla, vannak olyan – elsősorban intenzívebb – mozgásformák, amelyek egyáltalán nem ajánlottak, ha vénás, ödémás gondokkal küzdünk (erről a Szép lábak sorozatban itt olvashatsz további részleteket).

A futás is ilyen: hiába hatásos a túlsúlyra, ha egyszer a tempósabb edzések ronthatnak a visszerek állapotán. Vannak, akik rögtön futás után tapasztalják, hogy fájnak és az addiginál jobban kitüremkednek visszereik. Ezért inkább a lassú futást, kocogó tempót ajánljuk, mindig mértékkel. Szintén jót tehet – és a fokozatos zsírbontásban is segít – a rendszeres séta, hiszen ez az aerob mozgás segít csökkenteni az erekben a pangást, serkenti a vérkeringést és nem utolsósorban a közérzetünknek is jót tesz.

Olvasónk LábStoryjában egyelőre nincs happy end, különféle módszerekkel inkább csak szinten tudja tartani a jelenlegi állapotát. „Most 26 éves vagyok, két éve kezdett el nehezülni, feszülni a lábam. Hosszú, egész napos ácsorgás után pedig néha meg is dagadnak. Az egész bal térdhajlatom csúnya foltos, dudoros, és az egyik kidudorodó vastag kék ér már kifut a térdem külső felszínére. A jobb lábamon csupán a vádlim közepén alakult azóta ki egy ronda vaskos, kanyarulatos visszér. Édesanyám lábán csupán néhány apró seprűvéna látható, ennek ellenére állandóan fájnak a lábai estére. A nagymamám lába egy kicsit csúnyább, mint az enyém, de azért ő mégiscsak 77 éves…” – írta.

Fáslizással és különféle helyileg alkalmazható készítmények használatával elérte, hogy estére nem feszül, dagad meg a lába, de tisztában van azzal, hogy a folyamatot visszafordítani már nem tudja. „Szívesen takargatom a lábaimat hosszúnadrággal vagy sötét harisnyával. Ilyenkor nyáron, ha tehetem, térd alatt végződő rövidnadrágot hordok. De néha azért előfordulok rövid szoknyában, sortban és bikiniben, mert amúgy formás, hosszú combjaim vannak” – írta. Ehhez nincs mit hozzátenni, erre mondják, hogy sors részben elvesz, másrészt viszont ad.

Tudj meg többet a www.lioton.hu-n »

 „A te LábStoryd” sorozatunkban olvasóink osztják meg másokkal személyes tapasztalataikat a visszérbetegségekről. Küldd be te is saját, de akár édesanyád, testvéred vagy más ismerősöd minél részletesebb sztoriját erre a címre e-mailben. A Nők Lapja Café szakértőjének segítségével kiválasztjuk a legjobb történeteket, amelyek – a beküldő nevének feltüntetése nélkül, vagyis anonim módon – megjelennek a témával foglalkozó rovatunkban. Az a cél, hogy minél több ember figyelmét felhívjuk a megelőzés fontosságára és arra, hogy mit tehet a kínzó tünetek ellen. A Nők Lapja Café szakértőinek segítségével kiválasztott történetek beküldőinek csodaszép, NLC-logós bögrét adunk ajándékba!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top