Egészség

Szépségversenyt nyert, ezért lemondta a mellnagyobbítást

A fiatal nő önbizalomhiánytól szenvedett. Még idejében kiderült azonban, hogy alaptalanul.
Olivia Landin

Olivia Landin

Forrás: dailymail.co.uk 

A 20 éves Olivia Landin saját bevallása szerint mindig is elégedetlen volt a mellméretével, emiatt pedig önbizalma sem volt, nem szívesen viselt bikinit vagy kivágott holmikat, és szivacsos melltartó nélkül nem volt hajlandó kitenni a lábát otthonról. Megelégelve aztán a helyzetet, arra jutott, hogy megnagyobbíttatja a kebleit. Eddig persze semmi különös nincs a történetben, hiszen manapság ez a „szindróma” tipikusnak mondható a fiatal nők körében.

Az operációt megelőzően Olivia azonban úgy döntött, előtte még benevez egy szépségversenyre, bár elsősorban nem a korona megszerzése izgatta. „A versenyen több fordulóban bírálták a személyiséget és a megjelenést – beleértve a fürdőruhás vonulást, illetve egy hosszabb beszélgetést –, én pedig arra gondoltam, hogy jó lenne megtudni, valójában milyennek látnak az emberek” – nyilatkozta.

A versenyt mellműtétje tervezett időpontja előtt két nappal tartották. Olivia pedig szinte sokkot kapott, amikor őt hirdették ki győztesnek. „Soha, egy percig sem gondoltam volna, hogy nyerhetek. Igazából ijesztő is volt. A verseny számomra arról szólt, hogy ki vagyok én, az eredmény pedig nagyon boldoggá tett. Hihetetlen volt nyerni. Amikor pedig lejöttem a színpadról, rájöttem arra is, hogy semmit sem kell megváltoztatnom magamon.”

A nő azonnal le is mondta a műtétet, és bár a befizetett foglalót elvesztette, a legkevésbé sem bánkódik. „Ha tanácsolhatok valamit a hozzám hasonló embereknek, az az, hogy kétszer is gondolják meg, mielőtt megnagyobbíttatják a melleiket. Azt üzenem minden lánynak és fiatal nőnek, aki plasztikai műtétet tervezget, hogy fontolja meg, mert mindenki úgy szép, ahogy van, és senkinek sem szabadna engedni nyomásnak, hogy drasztikusan megváltoztassa a testét” – fogalmazott a szépségkirálynő.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top