Egészség

Férfiak urológiai vizsgálaton – lehetetlen küldetés?

Míg a nők jó esetben évente, félévente felkeresik a nőgyógyászukat, addig a legtöbb férfi még életében nem volt semmiféle intim szűrésen. Vajon hogyan lehet őket rábeszélni?
Miért nem szüreti magát a férfi?

Szerkesztőségünkbe befutott egy levél, melyben olvasónk azt kérdi, férjét hogyan tudná rávenni arra, hogy elmenjen egy andrológiai vizsgálatra. Párja túl van a negyvenen, de még soha nem látott „férfiügyekre” szakosodott szakembert. A levélen felbuzdulva repítettem is a körmailt a férfi ismerőseimnek, ki hogyan vélekedik erről, milyen vizsgálatokra, milyen gyakorisággal kell menni. Nagyot kellett csalódnom, tizenkilenc címzett közül csak kilenc válaszolt: ám egyikük sem látott még urológus/andrológus szakembert.

„Nem tudom, milyen vizsgálatokat kéne elvégeztetnem, még soha nem voltam. Tudom, elég béna” – D. (38)
„Fogalmam sincs, gyökér vagyok nagyon ebben a témában” – P. (31)
„Sajnos semmiféle szűrésre nem járok. Az elmúlt 10 évben két üzemorvosi vizsgálat, ami arra a kérdésre vonatkozott, hogy van-e panaszom, illetve sérv, valamint herék tapintással történő vizsgálata” – Sz. (39)
„Kéne menni évente, de nem járok, meg egyetlen ismerősöm sem” – B. (42)
„Az egészről most hallok először, soha nem voltam ilyenen, ne stresszelj!” – Á. (29)

Az andrológus szakembert kérdeztük

Érdemi választ tehát nem kaptam. Ezzel a lendülettel megkerestük dr. Fekete Ferenc andrológust, és tőle szerettük volna tudni a válaszokat: egyrészt, pontosan milyen vizsgálatoktól rettegnek úgy az erősebbik nem képviselői, másrészt, hogy a túróba lehetne rávenni őket a szűrésre.

Régi törekvés az orvostudomány területén a betegségek korai felismerése a szűrővizsgálatokkal. Ehhez a pácienst már akkor meg kellene vizsgálni, amikor még nincsen semmilyen panasza, de ettől mindig mindenki ódzkodik, az urológustól meg egyenesen tartanak – meséli dr. Fekete Ferenc, aki azt is elmagyarázta, hogy pont az urológus által vizsgált prosztata megbetegedései azok, amelyek nagyon gyakoriak, és ha korán felismerik, gyógyíthatók – olyan ez, mint hölgyeknél a nőgyógyászati szűrés. A fiatalabb férfiaknál leginkább a heredaganatok azok, amiket sokszor későn ismernek fel.

Hozzám az urológiai problémák közül elsősorban gyulladásos problémákkal, vagyis azon belül főleg prosztatagyulladással, a nemi szervek gyulladásaival, fertőzéseivel jönnek a páciensek. Jó pár olyan betegem is van, akit jóindulatú prosztatamegnagyobbodás miatt ellenőrzök, gyógyszerrel kezelek. Kevesen gondolnák, de meglehetősen gyakoriak a gyulladások, bőrbetegségek miatt létrejövő felnőttkori fitymaproblémák, amelyek kisebb műtéttel gyógyíthatók. Emellett nagyszámú férfi keres fel szexuális panaszok, elsősorban merevedés zavar és korai magömlés miatt. Persze olyan problémák is vannak bőven, amiket műtéttel lehet orvosolni.

Intő jelek

Miért nem szüreti magát a férfi?Azt is megtudtuk a szakembertől, hogy mielőbb az urológiára kell szaladni, ha például a vizeletben, vagy az ondóban vér jelenik meg, ez ugyanis sokszor gyulladásra utal, de daganat jele is lehet. Fájdalmakkal kísért véres vizelet inkább gyulladásra vagy vesekövességre utal, a fájdalmatlan vérvizelés daganatgyanús. Ha a vizelet ereje, gyakorisága megváltozik, az a prosztatabetegség tünete szokott lenni. Deréktáji fájdalmak vesebetegségek, elsősorban kövesség tünetei lehetnek, de csak vizsgálattal különíthetőek el a hasonló panaszokat okozó egyszerű derékfájásoktól vagy más betegségektől.

A vizsgálat menete

A beteg vizsgálata a következő: prosztatabetegség gyanújakor a prosztatát gumikesztyűs ujjal megtapintja az urológus. Ma már szinte mindenkinél végeznek ultrahangvizsgálatot, a here, a vese, a húgyhólyag és a prosztata jól vizsgálható ezzel. Urológiai betegségekben fontos a vizeletvizsgálat is. Mindezek körülbelül 20 perc alatt elvégezhetők és  az esetek zömében véleményt lehet alkotni arról, hogy mi okozza a panaszokat és mi a teendő.

Kicsi a hajlandóság

Ahogy a fenti, nem reprezentatív körmail is mutatja, a férfiak nem járnak megelőző szűrésekre.
Az urológiai vizsgálatról olyan legendák terjengenek, amik megrémisztik a férfiakat. Persze lehet, hogy a férfiak gyengébbek, szégyenlősebbek is. De ehhez hozzájárult az is, hogy az orvos-beteg találkozás intimitására, a diszkrécióra nem ügyeltek eléggé korábban. Pedig ezt a  férfiak fokozottan igénylik intim panaszaik esetén. Éppen ezért fordulnak egyre többen olyan rendelőkbe, ahol igyekeznek maximális diszkrécióval működni.

Javasolt szűrővizsgálatok
  • Here-önvizsgálat: valamely eltérés gyanúja esetén urológiai vizsgálat – minden 40 év alatti férfinál havonta kell elvégezni az ellenőrzést.
  • STD-szűrés: lappangó nemi betegségek kimutatása (HPV, klamídia, stb.), azoknak ajánlott, akinek sok szexpartnere van/volt.
  • Prosztata vizsgálata: 45 év felett évente, 45 év alatt vizelési panaszok esetén, 50 év felett PSA- (prosztataspecifikus antigén) vizsgálattal lehet kiegészíteni. Ez a vérből történő prosztatarákszűrés.
  • Hasi ultrahangvizsgálat: 35 év felett évente ajánlott (daganatszűrés stb.).
  • Hormonvizsgálat – tesztoszteron: 55 év felett, ha alacsony, csökkent a szexuális aktivitás, fokozódik a zsírlerakódás, a cukorbetegség kockázata nő, a csontritkulás megkezdődik férfiaknál is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top