Az orvos-beteg viszony az egyik legbizalmasabb dolog, ezen belül talán a nőgyógyászaton érzik magukat a páciensek a legkiszolgáltatottabb helyzetben. Nagyon nem mindegy, ki előtt vetkőzünk le, s engedjük, hogy a legintimebb testrészeinket vizsgálgassa. Sokunknak volt negatív élményünk, amikor egy vadidegen, ismeretlen orvos vizsgálószékébe kerültünk. A gyerekvállalásnál ez fokozottan érvényes: mi, nők joggal igényeljük, hogy a gondozást, végül a szülést csakis olyan doktorral csináljuk végig, akiben száz százalékig megbízunk.

Fáradtság, túlterheltség és megfelelő jogi szabályozás hiánya – a legfőbb indokok, amire hivatkozva most a soproni kórház nőgyógyászai mégis kimondták: a kismamák nem „fogadhatják fel” többé a helyi kórház nőgyógyászait, szülésznőt azonban választhatnak maguknak. Vagyis ezentúl nem kötnek szóbeli megállapodást a terhes nőkkel arról, hogy a nap bármelyik szakában, szabadidejükben is bemennek hozzájuk a kórházba levezetni a szülésüket. A soproni nőgyógyászok között kevés a fiatal, az idősebbek pedig nem szívesen áldozzák fel éjszakájukat és utazásaikat sem halasztják el emiatt.

Az ügyben az érintett intézményben nem volt illetékes, aki nyilatkozott volna, de úgy tudjuk, az ötlet nem egyedi, több kórházban is fontolgatnak ilyen intézkedést, például Szombathelyen, Pápán, Zalaegerszegen, Várpalotán. Veszprémben viszont évek óta egyáltalán nem automatizmus a választás. A kórház szülészetén az orvosok az ügyeleti időn kívül nem vezethetnek le szülést, az intézmény eszközeit nem használhatják automatikusan. Annak az orvosnak, aki a kórházban választott orvosként vállal beteget, szerződést kell kötnie a beteggel is és az intézménnyel is. Az intézmény egy fillért sem kér a szülésekért a kismamáktól. Itt egyébként az egyik kolléga tragikus halála hozta meg a döntést: ez így tovább nem folytatható.

„Az osztály egyik kedvenc szülész szakorvosa, miután kétszer ügyeletes volt, közte pedig két éjszakán is szülő nőhöz riasztották, így négy éjszaka lényegében semmit nem aludt, kikapcsolódásképp elment átúszni a Balatont. A tó közepén kapott infarktust. Utána döntöttünk úgy, hogy embertelen ez a munkatempó, valahogy kell valamilyen fék – mondja dr. Rácz Jenő, a veszprémi kórház igazgatója, a Magyar Kórház Szövetség elnöke. – Pontos szabályozást készítettünk a munkaidőn kívüli munkáról, háromoldalú szerződésben mindenki számára egyértelmű, mit és hogy vállalt, ki mire számíthat. Pontosan szabályozva van, mi történik például a szülés előtt álló nővel, míg az orvosa beér, kinek a kompetenciája addig is bármit tenni, felülbírálható-e a szerződött orvos. És ami nagyon fontos, az osztályvezető látja, ki mennyi beteget vállal, s beleszólhat, ha esetleg valaki erején felül teljesítene.”

Itt, Veszprémben azonban a jogszabályok miatt egy dologra nem térhetett ki a szerződés, az pedig a pénz. Az igazgató szerint ugyan ez lenne a legnagyobb lépés a hálapénz rendszerének kifehérítésére, erre azonban ennek ellenére nem ad lehetőséget a törvény. Pedig az ma már nem titok, hogy az orvosok nem „csak úgy” áldozzák fel szabadidejüket. Dr. Ács Nándor, egyetemi docens, a II-es számú Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika igazgatóhelyettese, a szakmai kamara titkára szerint mégis elképzelhetetlen, hogy általánossá váljon a soproni példa.
„Akkora az igény a nők részéről, hogy nem gondolnám, hogy meg lehetne tiltani a választást. Ma is van egyébként a kollégák között, aki nem vállalja a folyamatos készenlétet, aki viszont igen, talán jogosan várja el, hogy nem ingyen ugrik, legyen az családi ünnep, nyaralás vagy bármi egyéb, ha a páciensének épp akkor indul el a szülése”– mondja a szakember.

A Magyarországon teljesen bevett gyakorlat jogi rendezésének hiánya volt a soproniak másik indoka. Merthogy ha meggondoljuk, valójában mit is keres bárki a kórházban munkaidőn kívül? Közvetlenül az ügyelet utáni pihenőnapon ráadásul nem is vállalhatnának a szakemberek semmiféle orvosi munkát. Amennyiben az ebben az időben levezetett szülésnél bekövetkezik bármiféle komplikáció, akkor is számolniuk kell a jogi következményekkel, ha nem hibáztak s kellő gondossággal járnak el. A kipihentség persze nemcsak az ő érdekük; leginkább talán épp maguké a kismamáké.

A világ legtöbb pontján egészen más a gyakorlat. A leendő szülők többnyire szülésznőket fogadnak, és a baba világrajövetelét is leginkább ők kísérik végig, orvos csak akkor kerül a képbe, ha komolyabb komplikációk adódnak. Itthon azok az intézmények, ahol a választási lehetőség megszüntetésén gondolkodnak, leginkább azt szeretnék elérni, hogy a kismamák a kórházi osztályhoz ragaszkodjanak, ne feltétlenül egyik vagy másik orvoshoz. Ahol csak kiváló orvosok dolgoznak, ott persze ez kevésbé probléma, bár a személyesség akkor is számít nekünk, nőknek. Igaz, hogy ha e szempont és a biztonság közül kéne választani, akkor már megint csak más a kép.