Egészség

Rákmegelőzés: melleiktől és petefészkeiktől is megszabadultak a testvérek

Drasztikus megoldást választott három lánytestvér, hogy megelőzzék a halálos betegségek kialakulását: mindkét mellüket és petefészküket eltávolíttatták.

Miután kiderült, hogy mindhárman örököltek egy hibás gént, Luan Moreton, Kim Jones és Jemma Dennis a kettős masztektómia mellett döntött, de mivel az orvosok azt mondták, 50-60 százalék esélyük van a petefészekrákra, a petefészkeiket is kivetették. A legfiatalabb testvérnek, a 30 éves Jemmának még nincs gyereke – ő az egyetlen, akinek még nem távolították el petefészkét.

A három brit nő édesanyja 1986-ban, 32 évesen halt meg mellrákban, és hét éve a legidősebb testvérnél, a most 38 éves Luannál is mellrákot diagnosztizáltak. Kivették a csomót a melléből, aztán kemo- és sugárterápiát is alkalmaztak. A kezelés sikeres volt, de a későbbi génvizsgálat kimutatta, hogy 85 százalék esélye van a mellrák kialakulására a hibás gén miatt. Amikor testvérei is elvégeztették a vizsgálatot, kiderült, hogy ők is hordozzák a hibás a gént.

Luan, Kim és Jemma
Luan, Kim és Jemma
Fotó: dailymail.co.uk

Ekkor eldöntötték, hogy megoperáltatják magukat. „Számomra ez nem volt kérdés. Nem arról szólt, hogy mi lesz, ha megbetegszem, hanem arról, hogy mikor. Nem akartam tétlenül várni, hogy megtörténjen. Tudtam, hogy kettős masztektómiát szeretnék, és gyorsan” – mondta el nemrég Jemma, aki 2007-ben vetette le a melleit. Őt követte a legidősebb testvér 2008-ban, majd a középső testvér, Kim 2009-ben. A két idősebb asszony nem sokkal később a petefészkeit is kivetette.

A testvérek más nőket is arra buzdítanak, hogy vizsgáltassák ki magukat, hogy ha kell, még időben, a halálos betegség kialakulása előtt megtehessék a megfelelő óvintézkedéseket, és szerintük az embereknek tudniuk kell arról, hogy vannak módszerek, amelyekkel minimálisra csökkenthető a kockázat.

A brit rákkutató szervezet szóvivője elmondta, hogy rákos betegség a BRCA1 mutálódása esetén alakulhat ki. Ha a mutáns gén öröklődik, minden egyes, a mellben lévő sejt hordozza a mutációt, így sokkal nagyobb az esély a rosszindulatú daganatra. Becslések szerint az Egyesült Királyságban százezer nő hordozza a BRCA1 és a BRCA2 veszélyes formáját. A baj a szakemberek szerint csak rendszeres vizsgálattal vagy masztektómiával előzhető meg.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top