Egészség

Zsírbankot nyitottak a fiatalodni vágyóknak

Egyetlen csepp sem vész kárba a páciensek zsírleszívással eltávolított zsírjából egy floridai plasztikai sebészeten.

Megnyílt a zsírbank!A klinikán ugyanis zsírbankot nyitottak, ahol a lecsapolt zsírt speciális eljárással megtisztítják, majd pedig egy tartályban –192 fokra fagyasztják le. Az ily módon eltárolt zsír a későbbiekben felhasználható például egy saját zsírral végzett fiatalító beavatkozás vagy mellplasztika során.

Dr. Jeffrey Hartog, a klinika vezetője és egyben a zsírbank ötletgazdája szerint a szolgáltatás elsősorban azért hasznos, mert így a saját zsír átültetésével végzett műtéteknél nincs szükség újabb zsírleszívásra, ezzel együtt pedig altatásra sem.

Egy nagyjából kávéscsészényi mennyiségű zsír tárolása az első évben 900 dollárba, azaz közelítőleg 190 000 forintba kerül, az ezt követő további években viszont már „csak” 200 dollár, azaz alig 42 000 forint a tárolás éves díja.

Akadnak azonban olyan szakemberek is, akik szerint a fagyasztva tárolt zsír felhasználása egyáltalán nem biztonságos, mivel hasonlóan az állati zsírhoz, az emberi zsír állapota sem marad ugyanolyan egy fagyasztás után, mint amilyen frissen volt. A fagyasztást ellenző plasztikai sebészek szerint sajátzsír-átültetést kizárólag frissen csapolt zsírral szabad végezni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top