Egészség

Légzéssel a visszerek ellen!

Hazánk lakosságának 25–35 százaléka küzd enyhébb vagy súlyosabb visszérbetegséggel. Tévhit, hogy ez csak az idősek betegsége lenne: 30 év felett a helytelen, mozgásszegény életmód miatt már elkezdődhet a vénák kitüremkedése, sokaknál pedig a terhesség során akár még korábban kialakulhat. Sőt, az első jelek már akár serdülőkorban megjelenhetnek.

Itt is igaz, hogy jobb megelőzni, mint kezelni: egy amerikai életmóddal foglalkozó honlap nemrég arról számolt be, hogy a mély légzés – a már ismert jótékony hatásai mellett – a lábakat elcsúfító visszerek kialakulását is segít megelőzni.

Légzéssel a visszerek ellen!A mély légzés ugyanis élénkíti a keringést, és ezzel segít fokozni a vér áramlását, csökkenti a pangást az alsó végtagokban is, és nem mellesleg jót tesz a gyenge érfalaknak. Így nemcsak segít megelőzni a vénák kitüremkedését, de a lap szerint a már kialakult vénás fájdalmat is csökkentheti. Figyeljünk rá, hogy mindig orron keresztül szívjuk be a levegőt a tüdőnkbe – az orrüreg feladata tisztítani és felmelegíteni a beáramló levegőt –, legyen erőteljes a belégzés és a kilégzés egyaránt.

Értelemszerű, hogy egész nap nem tudunk „jógalégzéssel” létezni, de már az is sokat segít a szakemberek szerint, ha néha megállunk egy pillanatra, és egy tiszta, jó levegőjű helyen – például szellőztetés után – kicsit aktivizáljuk szervezetünket egy intenzívebb légzőgyakorlattal.

A helyes légzéstechnika is lehet egy lépés egészségünk megőrzése érdekében. Kirándulás, séta már önmagában segít a visszeresség ellen, de ezek szerint dupla hatásfok, ha közben jó mélyre szívjuk a levegőt!

Tudjon meg többet a www.lioton.hu-n »

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top