Egészség

Ülj úgy, mint egy igazi nő! Vagy mégse?

Szinte ösztönösen tesszük keresztbe a lábunkat, ha leülünk, és nemcsak azért, mert kiskorunkban ránk szóltak, hogy nem illik "lány létünkre" szétdobott lábbal ülni. De lehet, hogy árt az ártalmatlannak tűnő szokás?

A keresztbe tett lábat jellemzően nőiesnek, sőt, szoknyahossztól is függően szexisnek tartják, és valljuk be, olykor kifejezetten kényelmes, megszokott pozíció. Csakhogy kevesen gondolnak bele abba, hogy ezzel ártanak a vérkeringésüknek, és ez hozzájárulhat a már jóval kevésbé esztétikus visszerek kialakulásához!

Állítólag etológiai gyökerei vannak a szokásnak, hogy – főleg a nők – előszeretettel teszik keresztbe a lábukat, mikor leülnek: ez egy automatikus védekező-védelmező mozdulat. Erre még az is ráerősít, hogy legtöbben azt hiszik, az etikett is a keresztbe vetett lábakat ír elő – tévesen. Valójában ugyanis a protokoll szerint nem helyénvaló a keresztbe tett láb, mert kifejezetten kihívónak minősül, ezért üzleti tárgyalásokon például kimondottan tilos.

Ülj úgy, mint egy igazi nő! Vagy mégse?Bármennyire klassz látvány, ha csábosan keresztbe tett lábbal ülünk, ez kifejezetten elősegítheti a látható seprűvénák, és a fájdalmas visszerek kialakulását – figyelmeztet az American Health and Beauty magazin. Hozzáteszik, önmagában a keresztezett lábbal ücsörgéstől senkinek nem tarkítják majd egyik napról a másikra kidagadó erek a lábát, csakhogy napjainkban még számos rizikófaktor van, amelyekkel együtt kialakulhat az érbaj.

Elsődlegesen a gének lehetnek döntőek: ha a szülők visszértágulattól szenvednek, nagyobb eséllyel számíthatunk ennek megjelenésére. Csakhogy számos olyan tényező van, amit módunkban áll befolyásolni: ha például a munkánk miatt sokat kell ülnünk, legalább ne keresztbe tett lábbal tegyük ezt!

Nem véletlenül az alsó végtagokon alakulnak ki a fájdalmas, és sokak által takargatott visszerek: az álló helyzet és a sok ülés megterheli az érrendszert: az artériák és a kisebb erek feladata egyaránt az, hogy szállítsák a szövetek felé az oxigénben és más anyagokban dús vért, majd miután azt felveszik, pumpálják vissza a vért a szív felé. A keresztbe tett láb miatt nagyobb a vénákban a belső nyomás, ez pedig hozzájárul a kitüremkedő érpókháló kialakulásához.

Figyeljünk oda tehát, és ha nehézláb-érzést tapasztalunk, akkor időben kezdjünk gyógykrémeket, géleket használni! Ha pedig mindenáron „szépen”, keresztbe tett lábbal akarsz ülni, akkor ne térdnél, hanem a bokánál fond keresztbe a lábad.

Tudjon meg többet a www.lioton.hu-n »

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top