Olimpiai éremről álmodik a láb nélküli kislány

 
Nők Lapja Cafe  -   2011. 08. 27. - 10:08
A londoni paralimpiára készül a lábak nélkül élő tinédzser, aki akaraterőből és kitartásból már régen megnyerte volna a bajnokságot. Arról álmodik, hogy sikeres atléta lesz, és a családját is támogathatja majd.

Az úszás adott erőt a fogyatékos kosárlabda-lánynakLábak híján a kezeit és az alsótestére erősített, félbevágott kosárlabdát használja közlekedésre a 15 éves kínai lány, Qian Hongyan, aki arról álmodik, hogy egyszer paralimpiai úszó lesz. Az otthon csak kosárlabda-lányként emlegetett tinédzser négyéves korában egy baleset következtében veszítette el mindkét lábát, így már kislányként szembe kellett néznie a ténnyel: esélye sincs arra, hogy a barátaihoz hasonló életet éljen és iskolába járjon.

Szerencsére néhány éve az országban elsőként a lány lakóhelyén, Yunnan tartományban létrehoztak egy ifjúsági úszóklubot a mozgáskorlátozott szövetség támogatásával, ahová Qian is csatlakozott. Azóta új fejezet kezdődött a számára: az úszás, az edzés és a versenyzés visszaadta az életkedvét a mozgáskorlátozott lánynak, aki elhatározta, hogy sikeres sportoló lesz, hogy segítsen szegény körülmények közt élő családján.


Úgy tűnik, egyelőre semmi sem tántorítja el céljától a kosárlabda-lányt, aki hazájában már számos érmet begyűjtött: eddig három aranyat szerezett a Yunnan tartományi versenyeken, egy aranyat és két ezüstöt a fogyatékkal élők számára megrendezett nemzeti úszóbajnokságon 2009-ben, és három ezüstöt ugyanezen a versenyen 2010-ben. Jelenleg napi négy órát edz, hogy valóra váltsa rövid távú álmát, és kijusson a 2012-es londoni paralimpiára.

Az úszás adott erőt a fogyatékos kosárlabda-lánynak

Szponzorált hirdetések


Legfrissebb a címlapról:
Ventillátor járt a buldognak a kutyakiállításon
Ajánlott oldalak: Fogyatékos, Paralimpia, Olimpia, Babaúszás

Szponzorált hirdetések

Kapcsolódó hozzászólások
Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás

Hirdetés Változókor

Egy új életszakaszba lépve

Egy új életszakaszba lépve

Mindegyik kornak megvan a maga szépsége! - ami kicsit elcsépelt, de nagyon is igaz! Persze a változás mindenkiben okozhat némi izgalmat, feszültséget, pedig ez nem jelent mást, minthogy új élmények várnak ránk és ezektől a változásoktól lesz színes, teljes az életünk. »

Játssz a NESCAFÉ® Dolce Gusto® játékán, különleges ajándékot nyerhetsz, a 3 kávégép egyikét!

Sorsolás: 2013-06-03

Itt a Nők Lapja Café májusi bögrés játéka! Megnyerheted a Nők Lapja Café egyedi bögréjét!

Sorsolás: 2013-06-03



Nyerj VIWA vitaminvizet, vagy egy félévre szóló „Best of zsírégető" menü ételkiszállítást (napi 3x-i étkezés) a Gastroyaltól! 

Sorsolás: 2013-05-30

Helia-D

Játssz a Helia-D játékán, különleges ajándékot nyerhetsz!

Sorsolás 2013-06-03

A kockázatokról és mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!