Egészség

Naptejet a tízórai mellé: az iskolában égnek le a gyerekek

Hiába hallunk nap mint nap a napozás veszélyéről és a megfelelő fényvédelem fontosságáról, még mindig nem figyelünk oda eléggé: egy friss kutatás szerint a leginkább védelemre szoruló gyerekek sokszor az iskolában égnek le. Ráadásul a gyerekkori napégés megduplázza a bőrrák kockázatát. A tanár felelőssége, vagy a szülőnek kellene naptejet is csomagolni a tízórai mellé?
Naptejet a tízórai mellé: az iskolában égnek le a gyerekek

Megtiltják-e a szoláriumozást a magyar tiniknek?

Olvasd el a Nők Lapja Café cikkét a tizenévesek mesterséges barnulásának veszélyéről is!

A gyerekek 40 százaléka szenvedett már napégést az iskolában – derül ki egy brit, a bőrrák ellen küzdő jótékonysági szervezet nemrég elvégzett felméréséből. A szakemberek ezért arra szólították fel a brit kormányt és a tanárokat, hogy tegyenek lépéseket a gyerekek védelme érdekében. A szervezet szerint a pedagógusoknak kellene odafigyelniük arra, hogy a gyerekek árnyékos helyen játsszanak, és lehetőség szerint viseljenek fejfedőt. Fontosnak tartják azt is, hogy az iskolai dolgozóknak is biztosítsanak napvédő készítményeket.

Naptejet a tízórai mellé: az iskolában égnek le a gyerekekA felmérést több mint ezer szülő részvételével készítették; a megkérdezettek többsége tisztában volt azzal, hogy a bőrrák nagyon komoly, életveszélyes betegség, csak 45 százalék válaszolta azt, hogy nem aggódik emiatt. A szülőknek majdnem fele emlékezett olyan konkrét esetre, hogy az iskolából hazatérő gyerek le volt égve. Ugyanennyien gondolták azt, hogy a tanároknak kellene gondoskodniuk arról, hogy a gyerekek be legyenek kenve naptejjel.

A jelentés egy parlamenti megbízásra létrehozott szakmai csoport felkérésére készült. A szakértők szerint viszonylag kis ráfordítással életeket lehetne menteni: rövid távon a tanárok és a közalkalmazottak képzésével, hosszú távon pedig a napégés elleni védekezés tantervbe való beillesztésével lehetne orvosolni a problémát. Az iskolákat köteleznék arra, hogy nemzeti irányelvek alapján rendelkezzenek végrehajtható akciótervekkel.

A kampányt támogató bradfordi bőrgyógyász, dr. Andrew Wright szerint a gyerekek bőre még nagyon érzékeny, a leégés megduplázza a későbbi bőrrák kockázatát, ezért aggasztó, hogy sok gyerek az iskolában szenved napégést. A szakember szerint ugyanakkor az sem helyes, ha teljesen kerüljük a napot, de a kisgyermekeket mindenképpen óvni kell a forró napsugaraktól, főleg nyáron, a déli órákban.

És mi a helyzet itthon?

Jelenleg hazánkban sincs központi irányelv arra nézve, hogy az oktatási intézményekben milyen keretek között védjék a gyerekeket a napégéstől – mondta a Nők Lapja Café kérdésére egy vértesboglári általános iskola igazgatója, Romics Éva. Ugyanakkor ebben az iskolában maguktól figyelnek arra, hogy védjék a tanulókat az UV sugárzástól. Ezért a nyári időszakban a szünetekben az árnyékba terelik a diákokat, és a testnevelésórákon sem tartózkodnak ilyenkor a tűző napon a gyerekek.

A tananyag hatodik osztályban az egészségtan keretében foglalkozik az egészséges életmóddal, alsó tagozatban pedig természetismereti órákon szoktak beszélgetni a gyerekekkel a napsugárzás káros hatásairól. Az osztályfőnöki órákon nyílik még lehetőség arra, hogy felhívják a gyerekek figyelmét a napsugárzás veszélyeire. Az iskolában a tanítási napok reggelein egyébként az ügyeletes tanár tájékoztatja a tanulókat az időjárásról, és felhívja a figyelmet az esetleges teendőkre.

Az iskola egyik pedagógusa, Keindl Anita elmondta, hogy a nyári napközis táborokban reggelente mindenkit bekennek az otthonról hozott naptejjel, a déli órákban nem engedik őket a napra, és arra is odafigyelnek, hogy a gyerekeken legyen fejfedő. A táborok előtt szülői értekezleten hívják fel a szülők figyelmét arra, hogy gondoskodjanak megfelelő öltözékről és bőrvédő készítményekről.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top