Veszélyes a nappaliban található szőnyegalátét?

 

Nők Lapja Cafe   
2011. 04. 29. - 15:04
Huszonhatból huszonhárom szőnyegalátét tartalmaz olyan anyagot, mely károsítja a gyermekek idegrendszerét, a felnőttek szervezetében felhalmozódva pedig további károsodásokhoz vezethetnek.
Veszélyes a nappaliban található szőnyegalátét?Kokó: Halálos kór támadott meg

Termékvizsgálatok sorával kimutatták, hogy a világ számos fejlett országában kapható szőnyegalátétek a megengedettnél jóval magasabb arányban tartalmazzák a pentaBDE, illetve az oktaBDE nevű égésgátlókat. Az EU-ban tilos mindkét anyag használata, a 26 vizsgált mintából ennek ellenére 23-ban lehetett kimutatni legalább az egyiket.

Hogy ez a két anyag nem véletlenül került fel a stockholmi egyezmény tiltólistájára, az is bizonyítja, hogy tartós belélegzésük károsítja az ember szaporodási képességét, valamint ideg- és hormonrendszerét. Gondoljunk csak bele, hogy hány kisgyerek kúszik-mászik olyan szőnyegeken, melyek alatt a tiltott anyagokból készült alátét található. A fenti anyagokat újrahasznosítani és így újrafelhasználni ugyanis nem tilos.

A stockholmi egyezményt aláíró államok találkozója pénteken ér véget, ekkor születik majd döntés arról, hogy tiltólistára kerüljön az újrahasznosított penta- és oktaBDE. A találkozón soros EU-elnökként Magyarország is részt vesz. Simon Gergely, a Levegő Munkacsoport témafelelőse kérésünkre elmondta: ha egyszer ezeknek az anyagoknak a felhasználását betiltották, akkor újrahasznosítani sem lenne szabad őket. Mivel a gyermekek idegrendszerének fejlődésében kárt tehet, a felnőttek szervezetében felhalmozódva pedig további károsodásokhoz vezethet, mindenkinek az az érdeke, hogy teljes mértékig kivonják a forgalomból.

 

Forrás: Levegő Munkacsoport


Szponzorált hirdetések


Legfrissebb a címlapról:
Kulka János: Nem hős akarok lenni

Szponzorált hirdetések

Kapcsolódó hozzászólások
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned!

tibcce 2011-04-29 20:38

az ok, hogy veszélyes... de ha a szőnyeg alatt van... és a gyerek a szőnyeg fölött... hogy kerül be a szervezetébe? mármint a gyereknek

... na mindegy.. 

 

nekem otthon kiszolgált habtapi van a szőnyeg alatt... bár az is kinai, fene tudja miből készült ;)

maralma 2011-04-29 20:26

nem olvastam a cikket, de szerintem csuszasgatlo ;)

pihe** 2011-04-29 18:23

mi a fene az a szőnyegalátét? :O

kicsizsuzsi 2011-04-29 18:05

Most mar tenyleg minden karos ??? :(

N?k Lapja Café 2011-04-29 18:05

Huszonhatból huszonhárom szőnyegalátét tartalmaz olyan anyagot, mely károsítja a gyermekek idegrendszerét, a felnőttek szervezetében felhalmozódva pedig további károsodásokhoz vezethetnek.

Tovább a cikkre...

Hirdetés F&F

Nőies vonalak, városi vagányság az új F&F kollekcióban

Nőies vonalak, városi vagányság az új F&F kollekcióban

A főbb irányvonalak az F&F-nél a 2013/14-es őszi téli kollekcióban a következők: »

Iratkozz fel az nlcafe.hu heti hírlevelére, hívd meg barátnőidet is, és nyerd meg a közös balatoni nyaralást!

Sorsolás: 2013-07-05

Hirdetés Egészség

Prevenció és rehabilitáció – alternatív gyógymódok és kezelések

Prevenció és rehabilitáció – alternatív gyógymódok és kezelések

A betegségmegelőzés és egészségünk megőrzése mindannyiunk számára fontos. Ha pedig már bekövetkezett a baj, akkor sem mindegy, hol és hogyan gyógyulunk, regenerálódunk. »

Kapcsolódó tartalmaink



Itt a Nők Lapja Café júniusi bögrés játéka! Megnyerheted a Nők Lapja Café egyedi bögréjét!

Sorsolás: 2013-07-01

Good Milk

Tiéd lehet a 2 x 1 havi joghurtadag egyike! Good Milk - igazán tej!

Sorsolás 2013-06-21

A kockázatokról és mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!