Szélesvásznú TV-k
Már 14 990 Ft-tól
![]() | Létezik a boldogság receptje? |
30 évesen ott tart, hogy nincs normális párkapcsolata, mert a férfiak, akikkel eddig a sors összehozta, nem értették, hogy miért nem sikerül belé hatolniuk.
Nóra, 25
„25 éves vagyok és számos kapcsolatom volt már, de eddig egyikkel sem működött a szex. Az elsőnél még azt gondoltam, hogy azért nem, mert mindenki azt mondta, hogy az első fájdalmas, és eleve tartottam tőle. De azóta több kapcsolatom is volt, de nem tudtam felszabadultan élvezni a szexet. Hiába szerettem mindegyiket. Amikor a behatolásra kerül a sor, képtelen vagyok engedni. Pedig még azt sem mondhatom, hogy nem voltak türelmesek velem.”
A vaginizmus lelki alapon működik, ám azt nem árt tudni, hogy a szexuális problémával küszködő nők nem frigidek, és szó sincs arról, hogy nem élnének szexuális életet. Vannak vágyaik és képesek az orgazmusra, csak nem a behatoláson keresztül érik ezt el. Többnyire szexuális zaklatás, családi gátak és párkapcsolati zavarok állnak a fizikai diszfunkció háttérben. Fontos szerepe van a párkapcsolatban a társnak, aki szintén nincs könnyű helyzetben: a tapasztalatlanság akár bizonytalanságot is szülhet, vagyis a férfi okolhatja magát azért, hogy nem sikerül ilyenformán örömet szereznie a párjának. A türelem és a szerelem azonban csodákra képes.
– Sok oka lehet annak, ha egy nő fizikailag nem engedi magába, ha a teste nem képes beengedni partnerét. Egy ilyen történetet lehetne klasszikusan vaginizmusként diagnosztizálni, azonban ezt a kifejezést én minden esetben óvatosan használnám. Vagy inkább azonnal elvetném – mondja Mester Dóra szexoktató, társadalomkutató.
Maga a szó is borzasztóan ijesztő; egyébként meg azt sugallja, hogy betegségről, pusztán fizikai diszfunkcióról van szó; hogy mindenkinél ugyanazok az okok, és így kezelés módja is. Ezzel ellentétben az esetek többségében pszichés okai vannak annak, ha valaki nem képes a szexuális behatolásra. Számomra a szexben ahogy a behatolás, úgy a beengedés képessége vagy képtelensége is szimbolikus. Hogy megértsük ennek az egyszerűnek tűnő aktusnak a működését vagy nem működését, ahhoz sok olyan kérdésre kell párhuzamosan választ találni, amelyek egy része szexuális, más része érzelmi-pszichés természetű, vagy éppen a neveltetésre vonatkozó.
![]() |
| Mester Dóra szexoktató |
Vannak-e szexuális fantáziái? Szokott-e maszturbálni, képes-e élvezni a szexet partner nélkül? Csak a behatolást nem élvezi, vagy a szeretkezést, a testi érintést általában? Képes-e orgazmusra? Hosszú beszélgetések után kiderülhet, hogy a háttérben van-e gyerekkori trauma, rossz szexuális vagy nőgyógyászati élmény, érzelmi elutasítás, az intimitásra való képtelenség. Van-e mögötte a fizikai fájdalomtól való félelem? A szexuális gyönyörrel kapcsolatos ambivalens vagy bűntudattal terhelt érzések? Lehet, hogy nem volt a család környezet kellően nyitott és felszabadult a meztelenséggel, a test dolgaival, a szexualitással kapcsolatban. Lehet, hogy az érzelmek megélése és kommunikálása nem volt meg a családi környezetben, ezért a másik ember elfogadása, a szeretetteli átadás képessége jelent nehézséget. Az is lehet, hogy hiába a szeretet, a türelem, az eddigi férfiak mégsem voltak a megfelelő partnerek. Lehet, hogy minden rendben van, csak a test bölcsebb választ ad a tudatnál, és az elutasítás mögött egyszerűen az van, hogy nem, valamiért mégsem igenli azt a szeretett férfit eléggé.
Nagyon sok finomság rejtőzhet egy ilyen történetben, és hosszú beszélgetések, önismereti körök kellenek ahhoz, hogy kiderüljön minden olyan részlet, amiből végül összeáll a teljes történet, hogy miért is nem teljes az idézett nő szexualitása – fejezi be a szakember.
Nemcsak a szexuális élet, a nőgyógyászati vizsgálatok is problémásak
– A vaginizmus – mint minden más betegség – nem digitális (1-0, van–nincs) alapon működik. Az én ilyen jellegű betegeim nehézkesen, nagy türelemmel, kis feltáró eszközzel, nagyon lassú és óvatos vizsgálattal rávehetők az együttműködésre – mondja dr. Ujvári Attila, szülész-nőgyógyász szakorvos. – A nemi élet javítása érdekében lelki terápiára (specializált pszichológus, szexológus) és fizikai terápiára (intimtorna – a relaxáció hangsúlyozásával) szoktam küldeni őket.
Legújabb a címlapról:
Elvis Presley lánya Angliában kezdett új életet
trinityx 2011-04-19 08:53
na kérem. nekem volt már dolgom vaspuncival. ( tilos a behatolás )
ez alapján alapszabály: nem erőltetni. van más megoldás a ffi kielégítésére.
ha a nő látja, hogy nem erőlteti a ffi, lassan enged a görcs. éled a vágy - mert az létezik a vaspuncis nőben is - a behatolás iránt. lesz több kudarc is, amikor nem sikerül. a ffinak ilyenkor türelmesnek kell lennie. rettentően.
ami a nő esetét illeti. hölgyeim, sajnos el kell a nőnek fogadnia, hogy nem tökéletes. ennek a lelki problémának a leközdéséhez igenis szüksége van a ffira.
Rublika 2011-04-18 23:31
Amit írtál, az inkább azon nők számára jelenthet megoldást, akiknek jó a szex a párjukkal, csak képtelenek az orgazmusra.
KAR-TON-HAL 2011-04-17 12:00
Ajánlom figyelmetekbe a szexualitás határát feszegető topicot. Ott ugyanis arról van szó, hogy hová nem jutottak a mai fiatalok. A két étmát ha összekapcsoljuk, akár választ is kaphatunk néhány kérdésre. A görcs kialakulása akár az ott említett problémákból is eredhet.
Fiatal-lány 2011-04-16 14:14
Nekem csak annyi a véleményem, hogy satuval még sosem nyitottak ki könyvet.
harangocka 2011-04-16 14:10
Sertés úrral értek egyet. Attól hogy virtuálisan hátbaveregetjük egymást és együtt sajnálkozunk még nem lesz megoldva a probléma.
Sokk-terápia. Ebben az esetben működhetne. Ez nem egyenlő azzal hogy "levágta a villamos a lábam". Mert aki nem képes szembenézni magával és csak nyünnyög, attól nm lesz jobb. Azt hogy kinek mi a jó -jelen esetben- szex terén, azt tanulni kell. Nem virtuálisan megoldani.
harangocka 2011-04-16 11:52
Ez viszont ördögi kör: mert szerinted, aki gátlásos a szexben az csak úgy a szájára venne?:DNem hiszem. Az még túl nyuszi és prűd ahhoz.Ezért tudom ajánlani a kötetlen szexet. Nincs "üntyi-püntyi jajjde szeretlek kiscicám" és a többi nyálas szöveg. Mert aki beleszerelmesedik egy olyanba, akivel még nem volt együtt, az nagyot koppanhat.Lehet, hogy a faszi "így édesem, úgy édesem" típus, aztán mikor odakerül a sor, egyből nyomná le a csaj fejét...aki erre nem lesz felkészülve.
Tanulni köll a cexet kedveskéim, biza'!!;)
Torolt_felhasznalo_521239 2011-04-16 11:41
ejj, ezek a mai fiatalok... meg olyan nyámnyilák! :'(
Fiatal-lány 2011-04-16 11:36
Sok vaspuncijú mosónővel volt már dolgod...
5 hozzászólás
32 hozzászólás
10 hozzászólás
Egyszer majd gyermeket szeretnél, vagy egyszerűen szeretnéd felmérni, hogy mennyit tudsz a meddőségről? Töltsd ki tesztünket, és megtudhatod, mennyire ismered a fogamzáshoz vezető utat, és mit tehetsz annak érdekében, hogy elősegítsd a gyermekáldást. »
Már 14 990 Ft-tól
Már 961 Ft-tól
Már 8 490 Ft-tól
Egészséges ételek és aktív mozgás. Válaszolj, egy fehér Tolle kerékpárt sorsolunk ki!
Sorsolás 2012-06-07