Egészség

A plasztikabotrány újabb magyar áldozata

Egyszerű mellkorrekciónak indult, de igazi pokoljárás lett belőle. Andrea csupán régi formáját akarta visszakapni két gyermeke születése után, arra azonban nem számított, hogy a beavatkozás után rosszabb lesz a helyzet, mint előtte.

Arra pedig végképp nem gondolt, hogy egy igazoltan hibás implantátumért senki sem vállalja majd a felelősséget.

Képünk csak illusztráció
Képünk csak illusztráció

Andrea, akárcsak sokezernyi édesanya sorstársa, évek óta küzdött azzal a ténnyel, hogy gyermekei születése komolyan megviselte melleit. Éppen négy éve, 31 évesen döntött úgy, túl fiatal még, hogy beletörődjön ebbe az állapotba, és újra vissza akarja szerezni régi formáját. Férje is többször unszolta, menjen el és korrigáltassa melleit, ami két gyermeke születése óta a korábbinál lényegesen jobban követte a gravitáció törvényét. Andrea nem vágyott különösebb átváltozásra, nem akart plasztikcicaként hódítani, csupán csak az önbecsülését, na meg nyilván férje elismerő pillantásait akarta volna visszanyerni

– Kolléganőm ajánlotta az orvost: kedves is volt, meg úgy tűnt, érti a dolgát, na persze amennyire én, teljesen laikusként ezt meg tudtam ítélni. Megvizsgálta a melleimet, mondta, hogy nem kell az izom alá, hanem elég a mirigyek alá betenni az implantátumot. Elsorolta a lehetséges szövődményeket, aztán befeküdtem az egyik állami intézmény elkülönített kis szobájába – emlékszik Andrea. – Messze nem voltak luxuskörülmények, sőt, jóllehet több százezer forintba került a beavatkozás, de hát a cél a fontos, gondolta az asszony. Aztán megtörtént a műtét, Andrea folyamatosan járt vissza kötözésre, utókezelésre, úgy tűnt, a legnagyobb rendben zajlott minden. Nem volt hegesedés, kilökődés, csak éppen az eredménnyel nem volt elégedett.

– A 3-4. hét után mondtam az orvosnak, hogy nem erre számítottam. Az egyik mellem egészen másként állt, az amúgy is túl nagy mellbimbóim pedig még nagyobbak lettek. Ő csak annyit mondott, ez ilyen, ezzel nem tud mit csinálni. Sok mindent nem tudtam tenni, elfogadtam, hogy az én melleimből ezt lehet kihozni – meséli az asszony. Csakhogy egy-két év után a mellei kezdtek újból megereszkedni, de nem is akárhogyan. Teljesen eldeformálódtak, az eredmény még csúnyább lett, mint a műtétet megelőzően. Újra férje kezdte agitálni, csináljanak valamit, menjenek vissza az orvoshoz. Andrea viszont úgy döntött, nem bízik már a régiben, az ugyanis, hogy ő korábban a műtéti végeredménnyel elégedett volt, szakmailag némi kétséget ébresztett az asszonyban.

 Plasztika, de mikor?

„Pedig csak kicsit szebb akartam lenni”

A műtét harmadik évében tehát Andrea újra a rendelőben volt. Egy másikban. Itt azonban gyorsan kiderült: nemcsak esztétikai hiba van az új mellekben, hanem valami más baj is. – Ott még nem lehetett látni, mi is a gond, az az újabb műtétnél derült ki. Ez a másik orvos teljesen le volt döbbenve, azt mondta, ilyet még nem látott. Az implantátum ugyanis valósággal szétrobbant, a szilikon egy része pedig kifolyt. Mondta is utána viccesen, nem gondolta, hogy ennyi munkát adok majd neki. Ez a beavatkozás már sokkal több kellemetlenséggel járt. – Ugyan ég és föld volt a különbség a korábbihoz képest az, ahogy foglalkoztak velem, a kórházi körülmények, korábban a nővér felém sem nézett, itt két és fél napig szinte el sem mozdult mellőlem. De hát a felvarrás és új implantátum, az egyik seb ráadásul szinte eltályogosodott, sokkal több gondot okozott. Decemberben volt a műtét, én még februárban is kötözésre jártam, dolgozni, de még vezetni sem tudtam – emlékszik az egy éve történtekre a fiatalasszony, aki ezután intenzív levelezésbe kezdett.

Korábban ugyanis szinte semmilyen tájékoztatást nem kapott azon túl, hogy a beavatkozás hegesedéssel járhat, illetve fennáll a kilökődés kockázata, de még a beültetett implantátumról sem tudott semmit. Írt a korábbi orvosának, hogy rendezzék ezt az ügyet, levelében részletesen beszámolt kálváriájáról. Ő azonban még válaszra sem méltatta. A sokadik levele és hónapok után kapott végül egy levelet, amiben csupán az ügyvéd elérhetősége állt, ahová Andrea fordulhat, ha panasza van. Az asszony saját ügyvédet fogadott és ő is már rajta keresztül konzultált a klinikával. Pongrácz Krisztinának is hosszas próbálkozására sikerült kapcsolatba lépnie velük, ahol rögtön azzal fogadták, hogy Andrea biztos csak még nagyobb melleket akart. Jóllehet: Andrea a műtétek előtti 80B-és melltartóját az első és a második beavatkozás után is 80C-sre cserélte….

„Pedig csak kicsit szebb akartam lenni”

– Elképesztő volt a hozzáállásuk. Első körben is csak annyit mondtak, ha vállalnak is bármit, legfeljebb az egyik mell árát, a másik cseréje ugyanis indokolatlan volt. Végül azonban már ettől is elálltak. A műtét elvégzése előtt a klinika írásbeli tájékoztatást adott a műtétről és a lehetséges szövődményekről, s rögzítették azt a tényt is, hogy az implantátumok cseréje szövődmény nélküli esetben 10 évenként indokolt, a gyártó ezen időtartamra vállal garanciát.

Időközben a nemzetközi tapasztalatok alapján kiderült, hogy PIP, vagyis Andreánál használt implantátumokba betöltött anyag nem felelt meg az előírásoknak, a felhasznált szilikongél nem rendelkezett egészségügyi felhasználási engedéllyel, ezért a gyártási engedélyét a francia egészségügyi hatóság 2010. március 19-én visszavonta. Tekintettel arra, hogy Magyarországon is több száz esetben került behelyezésre hasonló implantátum, az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal Orvostechnikai Igazgatósága 2010. április 12. napján az implantátumok forgalmazására vonatkozó engedélyt visszavonta – mondja a tényeket az ügyvédnő, aki szerint ezek után végképp egyértelmű, hogy a beültetett anyag hibás volt, nem nyújtotta az elvárható biztonságot. Most Andrea a bíróságon keresi az igazát, a műtét árának megtérítését, illetve a kálváriája, kiesett munkaideje miatt nem vagyoni kártalanítását kéri. Pongrácz Krisztina szerint az eset azért is figyelmeztető, mert asszonyok százai kerülhettek, kerülhetnek Andreához hasonló helyzetbe.

A felelősség persze kérdéses, hiszen a beavatkozás idején az orvosok jóhiszeműen használták a szilikont, amiről jóval később derült ki, hogy hibás. Az azonban, hogy a pácienst ezért megilleti a kártalanítás, talán nem vitatható kérdés.

„Pedig csak kicsit szebb akartam lenni”

A PIP implantátumok körül hónapokkal ezelőtt volt nemzetközi botrány, a szakemberek szerint a történtek ellenére mégsem kérdőjelezhető meg a szilikonimplantátumok létjogosultsága. A szepsegbroker.hu beszámolója szerint továbbra is érvényben van az 1998-as állásfoglalása, miszerint a szilikonimplantátum beültetése nem rejt magában különösebb veszélyt. Természetesen ez a megállapítás a kontrollált technikával és az arra alkalmas, ellenőrzött anyagok felhasználásával készült implantátumokra vonatkozik. Az implantátum burkának sérülése, szakadása nélkül nem kerülhet ki a szilikon a környező szövetekbe, és így nem is lehet annak egészségkárosító hatása. Az implantátum szakadását, repedését az emberi szervezet is jelzi gyulladás, fájdalom, duzzanat, melltorzulás formájában.

 

Mi a teendő, ha már bizonyos abban, hogy PIP implantátum került beültetésre?

Ha Önnek PIP implantátumot ültettek be, akkor se ijedjen meg, de minél előbb keresse fel plasztikai sebészét egy manuális emlővizsgálat céljából. Emellett érdeklődjön implantátumának sorszáma felől, hogy valóban a 2006 után gyártott implantátum került-e beültetésre az Ön esetében. Majd a plasztikai sebészével konzultálja meg, hogy szükségesnek tartja-e más képalkotó módszerrel megvizsgáltatnia melleit, amely segítségével objektív visszajelzést kaphatnak az emlő mirigyállományáról és a beültetett implantátum állapotáról is. (Megjegyzés: sem az ultrahang, sem a mammográfia nem tud pontos képet alkotni az implantátum esetleges sérüléséről, felületi állapotáról.) Teljes pontossággal az MR-vizsgálat adhat képet az implantátum öregedéséről, felületi eltéréseiről, szakadásáról.
 
Mik a mellnagyobbítás kockázatai?

Bár a mellnagyobbítás műtétje biztonságos és rutineljárásnak számít, az esetek kis százalékában mégis előfordulhatnak szövődmények: műtétet követő fájdalom, bőrpír, duzzanat, mellérzékenység, mellfeszesség. Mellnagyobbítás után akut fertőzés ritkán lép fel, melynek helyi és általános tünetei (heves fájdalom, látványos duzzanat, magas láz) már rövid idővel a műtét után jelentkeznek.

Kockázati tényezők: Minden sebészi beavatkozás bizonyos kockázattal jár, így a mellnagyobbításnak is van, amiről a pácienseket tájékoztatni kell. Egyértelműen tisztázandó, hogy az implantáció nem egy életre szóló beavatkozás, annak időtartama az implantátum fajtájától, a műtéti körülményektől és a páciens egyéni hajlamától, életkörülményétől függ. Fontos megérteni, hogy teljesen kockázatmentes nem lehet a mellnagyobbítás sem, hisz ez is egy sebészeti műtét, amely során implantátumot helyeznek be. Az idegen anyag körül a szervezet minden esetben kötőszövetes tokot képez. Ha ez a tok megvastagszik vagy zsugorodik, az emlő tapintata tömöttebbé válhat. Bizonyos fokú keményedés esetén újabb műtét elvégzését javasolhatják.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top