Egészség

Mi áll az orvosi műhibák hátterében?

Megfelelő azonosítás esetén nem kerülhetne sor tévedésből másnak adott, vagy rossz dózisban felírt gyógyszerre, szükségtelenül elvégzett vizsgálatra vagy éppen az adatok több alkalommal, feleslegesen, kézzel történő rögzítésére.

Az Institute of Medicine (IOM) adatai alapján csak az Egyesült Államok kórházaiban évente több mint százezren halnak meg az orvosi kezelés során fellépő műhibák miatt. A jelentés szerint az orvosi műhibák jelentik az USA-ban a nyolcadik vezető halálokot – arányuk magasabb az autóbalesetek, és az emlőrák okozta halálozásénál.

Mi áll az orvosi műhibák hátterében?

Az orvosi műhibák hazánkban sem ismeretlenek, erre például a 2004-ben Szegeden előfordult betegcsere is jó példa. Megoldás lehetne a betegek biztonságos ellátására az a vonalkódos pánt, amellyel az egészségügyi szakemberek ellenőrizhetik, hogy a páciens valóban a megfelelő orvosi kezelésben részesül-e. A pánt a betegek öt legfontosabb jogának az érvényesíthetőségét is figyelembe venné, vagyis hogy a megfelelő beteg, a megfelelő gyógyszert, az előírt időben, a neki előírt dózisban és a helyes alkalmazási módban kapja meg. A vonalkód képes tárolni a páciensekre vonatkozó egészségügyi információkat (név, vércsoport, allergiák, kezelőorvos, stb.) a beteg egyértelmű azonosítása érdekében, és ezt bármely kezelés helyszínén, gyorsan és megbízhatóan le tudják olvasni.

Nem kerülhet sor tehát tévedésből másnak adott vagy rossz dózisban felírt gyógyszerre, szükségtelenül elvégzett vizsgálatra vagy éppen az adatok több alkalommal, feleslegesen, kézzel történő rögzítésére. Ráadásul az a folyamat, ami korábban rendre hosszú perceket vitt el, a csuklópántok bevezetése révén 1-2 másodpercre csökken, ezzel pedig idő kerül a rendszerbe, több idő és figyelem jut a tényleges gyógyításra, a betegápolásra. A vonalkód-azonosítás széles körű bevezetése egy szemlélet gyökeres megváltozását jelentené: az egészségügyet jellemző állandó azonnali forráskeresés helyett egy hosszútávra építkező, de már rövidtávon is költséghatékony rendszer jönne létre.

Ma, a legtöbb kórházban használatos azonosító pánt olyan anyagból készül, amely hamar bepiszkolódik és tönkremegy a különböző folyadékok és kézfertőtlenítők hatására. Létezik már olyan csuklópánt, amely ellenálló az alkohollal, a vízzel, a habzó anyagokkal, a szappanokkal és a vérrel szemben is. Továbbá egy olyan, szabadalmaztatott antimikrobás anyaggal is bevonják, amely megakadályozza, hogy a pántra kerüljenek a legfőbb kórházi fertőzéseket előidéző baktériumok. A csuklópántokat MRI-re is hitelesítették, azaz így nincsenek káros hatással a betegekre az MRI vizsgálat alatt sem.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top