Ez a szerelem felülírt mindent!

Ha csak a dombtetőn magasodó mediterrán házat nézném, és a fiatal háziasszony karcsú alakját, fekete szemét, azt is gondolhatnám, hogy Andalúziában vendégeskedem. Ám ha lepillantok a teraszról – látom a fóti templom kettős tornyát -, majd meghallom a házigazda ismerős hangját, már nem gondolok Spanyolországra, inkább szeretettel köszöntöm a világbajnok bokszolót, Erdei Zsoltot és feleségét, Arabellát.

Szép pár. Zsolt szőkésbarna haja, világos szeme, Arabella latinos színei… A külső jegyek alapján remekül illenek egymáshoz, de vajon hogy fér meg a fóti otthonban Magyarország, Spanyolország és Ausztria? Arabella – osztrák apa és spanyol anya gyerekeként – a „sógorok” szokásait is magával hozta.

– Egy tiroli síparadicsomban voltam nyári edzőtáborban 2003-ban, és a helyi ötcsillagos szállodában láttam meg Arabellát, aki turisztika szakos főiskolásként a gyakorlatát töltötte ott – meséli Zsolt a házuk nappalijában. – Rögtön feltűnt a „jelenség”, Arabella is észrevett engem. Huszonkilenc éves voltam, ő huszonegy.

És a szerelem felülírt mindent. Távolságot, nyelvi nehézségeket, Zsolt korábbi kapcsolatát… Megismerkedésük után két évvel már az oltár előtt álltak Salzburgban. Azóta öt év telt el.

– Amikor rátaláltam Arabellára, csak azokat a német szavakat használtam biztonsággal, amelyekre a hamburgi edzések során szükségem volt. Aztán folyamatosan tanultam tőle.

– És Zsolt ma tökéletesen beszél németül! – veszi át a szót Arabella -, én pedig lelkesen tanulok magyarul. Ez azért is fontos, mert Viktorral, a hároméves kisfiunkkal (tüneményes elegye a szüleinek, fehér bőr, angyalszőke haj, de sötét szempár) magyarul beszél a férjem és a családja, nem beszélve az óvónőiről és a kortársairól. Nekem értenem kell az ő magyarját, de közben fontos, hogy németül kommunikáljak vele. Hadd legyen kétnyelvű! – Arabella vidáman mesél, közben érzem, hogy nem lehetett egyszerű gyökeret verni egy idegen világban, ám ő a maga latinos temperamentumával nem panaszkodik.

– Nézd, én vegyes családban nőttem fel, egyformán ért spanyol és osztrák hatás, mindkét nyelv, kultúra, mozgékony életet éltünk. Vannak rokonaink Dél-Amerikában és Kubában is. Tehát a szüleim számára természetes volt, hogy külföldi férjet választok, ahogy nekem is. Persze, hiányzik a családom, jó lenne anyuval lekuporodni a sarokba, és meginni egy kávét… Szerencsére Ausztria közel van, ő kéthavonta meglátogat, karácsonykor például tizenheten álltunk a fa körül. Zsolték magyar karácsonyi dalokat énekeltek, mi osztrákokat…

– Valószínűleg több tolerancia kell ahhoz, hogy egy „vegyes pár” összecsiszolódjon, de nekünk nem volt nehéz, hiszen a magyar és az osztrák szokások nemigen térnek el egymástól – teszi hozzá Zsolt.

– És a spanyol? – kérdezem, mire ő nagyot nevet.

– Sok a kedves-babonás szokás. Például a mérkőzéseim idején az anyósom oltárt készít. Van azon tigris, hogy erőt adjon, ott vannak a fényképeink, van liliom, miegyéb. Ebből én a szeretetet érzem.

– Ha már szóba kerültek Zsolt meccsei, akkor elmondom, hogy ezeket nehezebb volt megszoknom, mint az új hazát, házat, embereket – jelenti ki Arabella. – Sosem felejtem el, amikor először láttam őt bokszolni! Ilyen fokú izgalmat-aggódást-féltést nem ismertem korábban. Ott vagyok a meccsein, csak őt nézem – az ellenfelet soha -, és igyekszem olyan „hullámokat” küldeni felé, amelyek erősítik őt.

– Tíz év múlva már biztosan nem bokszol Zsolt. Akkor a világ mely pontján talállak majd benneteket?

– Itt találsz majd Fóton, magunknak építettük ezt a házat – vágja rá Zsolt. – Valószínűleg edzősködni fogok, és remélhetőleg az üzleti életben is boldogulok.

– De az itteni életünket gyakran fogjuk kiegészíteni némi tengerezéssel, mert imádom a tengert – teszi hozzá Arabella.

– Szeretném, ha Viktor mellett egy-két testvér is játszadozna – fejezi be az álmodozást Zsolt, miközben átkarolja felesége vállát.