Egészség

Energia az univerzumból

Mozdulatlanság és összpontosítás – ezt látja a külső szemlélő a jógagyakorlatokat végrehajtó csoporton. Rendületlen egészség, sugárzó derű, a testi működések uralása: ilyennek képzeljük a mestereit.

Hogyan hat, mit várhatunk tőle? – kérdeztem Dudás Katalin gasztropszichológus, agamajóga-oktatótól.

Téved a nyugati ember, amikor az ősi indiai tudást egyszerű gimnasztikának, tornagyakorlatok okosan összeállított rendjének tartja. Ennél csak az áll távolabb a valóságtól, ha ezoterikus hókuszpókusznak gondolja a jógát.
– Évezredes tapasztalaton alapul minden, amit a jóga tanít. Aki nem hiszi, ki kell próbálnia, és át fogja élni – magyarázza az oktató, aki egyébként gasztropszichológus, az Angyalok Konyhájának „főangyala”. – Már három éve étkezésterápiával foglalkoztam, amikor megismerkedtem a jógával. Tehát azon túl, hogy tudatosan éltem, segítettem is azokon, akik az elhízásuk miatt hozzám fordultak. A testemhez való viszonyom változott meg gyökeresen a jógától. Megtapasztaltam a működését és kontrollt szereztem felette. Teljesen megszabadultam a cigarettától, és uralni tudtam, amíg volt, a vágyat is utána. Tavaly nyáron végül Thaiföldre utaztam, ahol intenzív, négy hónapos kurzuson szereztem oktatói képesítést.

Szintenként
1. Gyökércsakra: A létezés „akkumulátora”, a legalsó, leginkább földhöz ragadt szint, maga az életerő az élethez való ragaszkodás értelmében, a félelem, a túlélési ösztön helye. Ide tartozik a lustaság, a lassúság, a rugalmatlanság is.
2. Szexcsakra: a testi vágy, az ínyencfogások, a jóléti kellékek kívánásának a szintje, a Walt Disney-rajzfilmek színes álomvilágaként képzeljük el. Azonban a megfelelési vágy, a csoportba tartozás vágya is itt összpontosul. Az az ember, aki ezen a szinten él, nem bírja az egyedüllétet. Az élvezet, az érzékenység a kreativitás és a fantázia is ide tartozik.
3. Köldökcsakra: az én-erő, az akarat, a belső tűz központja, innen nyeri energiáját minden, ami a belső erővel kapcsolatos, az önbizalom, a célok elérése, az igazságérzet, ám a zsarnokság is! Ez a szint Gandhié, de Sztáliné is.
4. Szívcsakra: a szeretet központja, az önfeláldozó, krisztusi szereteté, ellentétben a szexcsakrával. A tantra a világ minden jelenségét ellentétpárokban látja: női-férfi, sötét-világos, testi vágy-önfeláldozó szeretet, jin és jang.
5. Torokcsakra: ahogy egyre feljebb haladunk az emberi szervezetben, annál éteribb, elvontabb fogalmak központjait találjuk. A torokcsakra minden külső megnyilvánulás, a kommunikáció, az intellektus, a tisztaság, a báj, a kedvesség,
az intuíció, az esztétikai érzék energiáját adja.
6. Homlokcsakra: a „harmadik szem”, a mentális irányítóközpont, a telepátia, a paranormális képességek központja. Önmagunk megismeréséhez is itt nyerünk energiát, innen ered a ma divattá vált ezotéria, de az ókori görög jóshely,
Delphoi „Ismerd meg önmagad” felirata is.
7. Koronacsakra:  a végső megszabadulás forrása, áldott állapot, isteni megtestesülés, a beteljesedett tudás.

Rezgések törvénye

A jóga alapvetően az energia használatára tanít meg. Agama nevű irányzata a tantra útján jár: szemben a testet és a vágyakat megtagadó védikus úttal – mely szerint a világ puszta illúzió, nem is érdemes foglalkozni vele –, azt tanítja, ha már itt élünk, ebben az illúzióban, akkor nézzük meg, milyen. Kivonulni a pusztába vagy elvonulni a rengetegbe és begubódzva egyedül egy barlang mélyén, egész lényünket feladva csak a megvilágosodás és megszabadulás felé vezető ösvényen járni magasztos és nemes feladat, de igen kevés ember képes erre.
A nyugati kultúra egyenesen elítéli, semmirekellő, mihaszna naplopásként tekintene az ilyen fajta elhivatottságra, ha valaki ezt a város közepén, mondjuk egy lakótelep harmadik emeletén próbálná meg gyakorolni. A tantra mást mond, azt tanítja, hogy a legmagasabb szinteket úgy is el lehet érni, hogy arccal az élet felé fordulunk, felvállaljuk azt, és valóban átadjuk magunkat a jelen pillanatnak, csak éppen ez sokkal nehezebb lehet. Ebből az nézőpontból megközelítve az ászanák nem a test sanyargatásának eszközei, hanem az univerzum energiáinak és rezgésének felvevő pozíciói, melyek lehetővé teszik az emberi testen keresztül történő fejlődést és tanulást.
Alapvetően két törvényen alapul a tanítás, az egyik a rezonancia, mely szerint semmi sem mozdulatlan, minden rezgésekből áll (erre a nyugati tudományosság sem legyint már, gondoljunk az anyagot alkotó legelemibb részecskék állandó mozgásának felfedezésére!), az univerzum éppúgy, mint az emberi test. A másik törvény a megfeleltetés, azaz minden, amit a külvilágból megismertünk, megtaláljuk a testünkön belül is, kint az energia forrása a Nap, belül is létezik energiaközpont, nem szó szerint természetesen, hanem szimbolikusan. A energiáik szintjei megfelelnek egymásnak az univerzumban és az emberi szervezetben. Testünk hét csakráján, azaz energiaközpontján keresztül képes az univerzum energiapályáira, rezgéseire kapcsolódni, onnan erőt meríteni. A hét csakra segítségével minden evilági jelenséget, az emberi természettől a természeti törvényekig le lehet írni és meg lehet érteni.

Energia az univerzumbólGyémántülés

Bárhol, bármikor végezhetjük. A szívcsakrát és a harmadik szemet aktiválja. A szív és az ész összehangolására használjuk, úgy is nevezik, hogy „szív az észben, ész a szívben”.
Meditációs póz, segít rendezni a sorainkat. Testünkben az emésztést normalizálja. Végezhetjük teli hassal, akár evés közben is.

Végrehajtás: térdeljünk le, sarkunkra tegyünk párnát, arra üljünk. Egyenesen ülünk, befelé néző tenyerünket a combtőre helyezzük.      (Vádzsrászana)

Az ászanák célja

Tisztítják a csakrákat, az energiaáramlás mezőit, hogy azok mint a rádió-adóvevő készüléke, rákapcsolódjanak az univerzum energiáira, olyan rezgésekkel kerüljenek kapcsolatba, amelyekre pont szükségünk van.
Hatásuk túlmutat a fizikai egészségen, ám ahhoz, hogy feljebb lépjünk, mindenekelőtt a test harmóniáját kell helyreállítaniuk. Nem puszta testgyakorlás, ám nem is tiszta spirituális lét, ennél sokkal összetettebb a jóga: testi és természeti törvényeket egységbe foglaló és tanító rendszer. Rengeteg szintje és irányzata alakult ki éppen azért, mert felismerte, hogy „mindenki másképp egyforma”, és támogatja az egyént abban, hogy a ráismerjen a saját útjára. Hangsúlyozza azonban azt is, hogy nem kell egyedül járnod az utat, a guru, a mester, az oktató segít, és megmutatja – az igazi jógaórák célja ez az útmutatás.

– Vigyázat, nem veszélytelen rendszer – teszi hozzá Dudás Katalin –, aki nem jól végzi, kárt okozhat magának, olyan szinten vesz fel például energiát, ahol amúgy is többlettel rendelkezik, olyan csakrát erősít, ami amúgy is túlfejlett benne. Ezért az olyan, jógaoktatásnak nevezett megmozdulások, ahol az elme koncentrációja és a mentális figyelem nem irányul a belső történésekre, adott esetben összezavarhatják a finom energiák áramlását. A testben és fizikai szinten sérüléseket, szellemi szinten pedig egyensúlyvesztést idézhetnek elő.

Éhes vagyok… A stressztől!A júniusi szám tartalmából:

• Ki vigyáz a gyerekre?
• Őssejtterápia – csoda vagy a jövő zenéje?
• 7 módszer, hogy eldobhassa a cigarettát
• Hidegterápia – gyógyulás -110 fokon
• Ne kopjanak az ízületek!
• Éhes vagyok – a stressztől!

Fizess elő a Nők Lapja Egészségre!»

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top