Dúla

Mikor vállaljunk gyereket?

  • Nők Lapja Cafe
  • Békés Emõke
  • 2008. 11. 18.
Ha felépül majd a házunk, ha kicsit lefogyok, ha már beilleszkedtem az új munkahelyemen. Annyi indok van a halogatásra, de mégis mikor a legalkalmasabb a gyermekvállalás?

Kedves Emőke!

Egy nagy dilemmámmal fordulok hozzád.
Huszonnégy éves vagyok, a második diplomámat jövő nyáron fogom megszerezni. Férjemmel nagyon szeretnénk egy kisbabát. Mihelyst felvetődik kettőnk közt ez a téma – ami elég gyakran történik meg –, nagyon elbizonytalanodom abban, hogy nem kellene-e még várni vele. Ő persze azt mondja, nem.

Az eszem azt diktálja, hogy bizony, várni kell még, a szívem viszont azt, hogy vágjunk bele. (Ezt az is erősíti bennem, hogy óvónőnek tanulok, folyamatosan gyerekekkel vagyok körülvéve, és nagyon szeretnék már egy saját babát.)

Az elbizonytalanodásom oka(i), hogy még a szüleimnél lakunk, egy házban velük (összesen öten). A közeljövőben nem valószínű, hogy el tudunk költözni. Mivel én még főiskolás vagyok, nekem nincs havi jövedelmem. Édesapám egyértelműen azt javasolja, hogy a babázás előtt mindenképpen dolgozzam két-három évet a gyes/gyed miatt, így ő egyáltalán nem támogatja még ezt. Édesanyám is ugyanezen a véleményen van, de ő rugalmasabb ebből a szempontból, hiszen a bátyámat húszévesen szülte. Ugyanakkor minden felnőtt anyuka ismerősömtől azt hallom, hogy merjünk belevágni, mert nagyon jó, ha huszonévesen szül valaki, jó fiatal anyukának lenni, ezt tapasztalatból mondják.

Mikor vállaljunk gyereket?

 

De mivel a szüleimmel együtt élünk, nem tudnánk egy külön kis világot kialakítani magunknak és a babának. Sajnos nem tudom, hogy mostanában anyagilag mit jelent egy kisbabát vállalni, félek attól is, hogy nem tudunk mindent megadni neki így, hogy csak a férjem keres.

Valamint sokszor eszembe jut, hogy nem vagyok-e még fiatal ehhez az egészhez. Ezzel kapcsolatban én úgy érzem, hogy fel vagyok készülve arra, hogy kisbabám legyen, de néha az kavarog bennem, hogy mit akarok én még ilyen fiatalon.

Ilyen feltételek mellett gyermeket vállalni nem felelőtlenség?

Előre is köszönöm válaszodat:

Bernadett

 

Kérdéseiddel, problémáiddal fordulj Emőkéhez! Várja leveleidet a dula@nlcafe.hu címen. A hozzá érkező levelek közül hetente egyet itt, a Nők Lapja Cafe oldalain válaszol meg.

 

Kedves Bernadett!

Békés Emőke
Békés Emőke

Leveled és a benne feltett kérdéseid felidézték bennem az első gyermekünk vállalásának körülményeit. Közös életünket a párommal a férjem szüleinek panellakásában kezdtük egy kicsinyke szobában. Mindketten pályakezdők voltunk, kevés fizetéssel, de nagy szerelemben.

Én huszonkét éves voltam, a férjem huszonhárom. Így utólag is, akkor is végiggondolva nem sok minden szólt amellett, hogy gyermeket vállaljunk. Ha jól emlékszem, egy mosógépünk és egy rádiónk volt mindössze, amelyet a szüleim által összegyűjtött forintokból vásároltunk, no és egy öreg Trabant, amelyet a nászajándékként kapott pénzből vettünk.

Mégis boldogan és egyre növekvő vágyakozással tervezgettük a gyermekünk érkezését, aki hamarosan meg is fogant. Azt hiszem, a nagyszülők jobbnak látták volna, ha várunk még egy kicsit, de aztán a férjem szülei sokat segítettek abban, hogy a gyermekünk születése előtt albérletbe költözhessünk.

Gyöngyvér lányunk ma már tizenhét éves, az apukájával jár rockkoncertekre, velem barátnőjeként beszéli meg a legféltettebb titkait is. Örül, hogy fiatalok vagyunk, hogy egy nyelvet beszélünk, hogy értjük a problémáit, és nem döbbenünk meg azon a kamaszszlengen, amelyet időnként használ. Mi tehát mindannyian úgy érezzük, jó döntés volt, hogy őt ilyen fiatalon vállaltuk.

Emőke korábbi leveleit összegyűjtöttük neked! Mindent, ami az anyasággal, a babára várással, a gondozással kapcsolatos, itt megtalálsz!

• www.nlcafe.hu/dula

Van-e ideális időpont egy kisgyermek várására? – veted fel a kérdést a leveledben. Bizonyára vannak olyanok, akik azt mondják: igen. Megannyi szempont képezheti a mérlegelés tárgyát, hogy csak néhányat említsek:

• ha már felépült a házunk;
• ha már sokat utaztunk, szórakoztunk;
• ha már nem lakunk együtt a szüleinkkel;
• ha már nem vagyok túl fiatal, de még nem vagyok idős sem;
• ha már jól fizető állásom van;
• ha már szépen felívelt a karrierem;
• ha szeretnék egy kicsit a taposómalomból kiszállni;
• ha befejeztem az aktuális egyetemet/továbbképzést/tanfolyamot.

Talán olyanok is akadnak, akik számára megadatik, hogy minden optimális legyen, amikor a gyermekük megfogan. De azt hiszem, a legtöbbünk nem ilyen helyzetben van. Közülünk sokan úgy döntenek, hogy megvárják az ideális állapotot, aztán lehet, hogy azt veszik észre, az évek csak telnek, telnek, és valami még mindig hiányzik ennek eléréséhez. Az is előfordul, hogy amikor úgy tűnik, hogy már minden készen áll egy kisbaba érkezéséhez, akkor a vágyott fogantatás késik akár hosszú ideig is. Mások, mit sem törődve az ésszerű érvekkel egyetemi tanulmányaik folytatása alatt, kollégiumban élve vagy biztos jövedelem nélkül vállalnak gyermeket.
Hogy melyik út a helyes, azt nyilván nem lehet általános érvénnyel megmondani.

Egy biztos: a gyermekvállalás életre szóló, felelősségteljes döntés. A szülői szerep leírhatatlan érzésekkel, élményekkel, gyönyörűségekkel, de rengeteg lemondással is jár.

Mindezek mérlegelése mellett azt ajánlom, hallgassatok a szívetekre! Ha él a vágy bennetek a gyermek iránt, akkor talán ez a legfontosabb.

A gyermekvárás időszakát érdemes arra is felhasználni, hogy sokat beszélgess a szüleiddel. Attól a perctől kezdve, hogy kisbabád születik, már nemcsak a szüleid lánya leszel, hanem te magad is anyává válsz. Ha együtt éltek, nagyon fontos előre tisztázni a szülői, nagyszülői szerepeket, megtalálni a függetlenséget a közös otthonban is, és megbeszélni, ki hogyan tudja elképzelni a mindennapokat a kibővült családban. Ma már egyre ritkábban fordul elő, hogy több generáció él egy fedél alatt. Kívánom, hogy kölcsönös alkalmazkodással és egymás tiszteletével sikerüljön megtalálni és élvezni ennek számos előnyét.

Emőke

Dúla.lap.hu »
Baba.lap.hu »
Szülés.lap.hu »

Címkék: dúla, gyerekvállalás

Szponzorált hirdetések

Kapcsolódó hozzászólások
Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás

További cikkek

Veszélyes a babának az anya ágyában aludni

A héten megfulladt egy amerikai ikerpár az édesanyja ágyában. A szülők véleménye megoszlik, ám az általunk megkérdezett orvos szerint jobb az óvatosság.

Hipermarketből próbáltak elrabolni egy kislányt – videó

Biztonsági kamera rögzítette, hogyan próbált meg elrabolni egy férfi egy hétéves kislányt egy amerikai hipermarketben. A gyerek csodával határos módon kiszabadult a férfi karjaiból.

Sírva könyörgött szüleinek a fagyoskodó kisfiú

Alsónadrágban és tornacipőben küldtek ki szülei tornázni egy négyéves kisfiút a térdig érő hóba. „Majd ettől megerősödik a szervezete” – mondták.

„Még négy és fél évem van” – férjhez menni halálos betegen

Nem tudja, mennyi ideje van még hátra, ezért inkább a szerelmének és a pillanatnak él.

Hirdetés Család

Egyszerűen mosni

Egyszerűen mosni

Mindannyian ismerjük az érzést, amikor a mosást megelőző fehér és színes ruhák szétválogatásánál átsuhan az agyunkon a gondolat: Mennyi értékes idő megy kárba, egyszerűbb lenne az egészet egyszerre besuvasztani a mosógépbe. Időnk elvesztegetése csak az egyik fele a történetnek. Ha két turnusban mossuk a ruhákat – külön a fehéreket és külön a színeseket –, melyek gyakran egyszerre is beférnének mosógépünkbe, rengeteg vizet és energiát pazarlunk el. »

Itt a Nők Lapja Café februári bögrés játéka! Megnyerheted a Nők Lapja Café egyedi virágos bögréjét!

Sorsolás: 2012-03-01

Nagyon szeretsz valakit, vagy szerelmes vagy? Vallj szerelmet 150 karakterben és nyerj!

Sorsolás: 2012-02-14