Hat évvel ezelőtt történt. Nyár volt, július. A lányaim élvezték az iskolaszünetet és izgatottan várták a nyaralást. Olaszországba készültünk, a tengerpartra, oda, ahol a tökéletes kikapcsolódás várt ránk.

A tenger számomra a végtelen nyugalmat jelenti. Az egyetlen hely, ahol minden feszültség és felesleges gondolat kimosódik belőlem. Gyógyít, ha lebegek a tetején, ha a felszíne alá merülök, de akkor is, ha a partján ülök, és csak a tekintetemet hintáztatom a hullámain. Vágytam, hogy újra lássam és újra halljam a hullámok csobbanását.

 

Egy csodálatos helyre érkeztünk. A kisváros kanyargó, macskaköves utcácskái mellett a tenger vastag, meleg homokos partja várt bennünket. Eszter lányomat akkor már öt hónapja hordtam a szívem alatt.

Jól éreztük magunkat mindannyian. Rengeteget úsztunk és hancúroztunk a gyerekekkel a vízben. Nagyokat sétáltunk a több kilométer hosszú parton, beszélgettünk, és közben kagylókat, csigákat gyűjtöttünk. A déli meleg elől a szobáinkba bújtunk, aludtunk, olvasgattunk.

A legjobban a késő délutánokat szerettem. A lemenő nap fényében a kis nyugszékemben ülve néztem, ahogy a lányaink játszanak a vízben az apukájukkal, és közben napoztattam a pocakomat. Elképzeltem a kisbabát, ahogy a magzatvízben lubickol. Nem volt nehéz, hiszen élénken rúgkapált apró kezeivel, lábaival. Nagyon élveztem, hogy várandós vagyok. Kék volt a fürdőruhám, és kék a strandkendőm is, amellyel védtem a pocakomat, ha erősebben sütött a nap. Kék volt az ég, és kék a tenger is.

Úgy éreztem, minden tökéletes. Egyetlen dolog volt, amelyet nem értettem. Általában a nyaralás utolsó napjaiban már szomorúan számolgatjuk az órákat, mennyi is van még, amit itt tölthetünk. Számolgatás most is volt, de én most egyáltalán nem éreztem szomorúságot. Vajon miért? – tűnődtem.

A válasz néhány órával azelőtt érkezett meg, mielőtt a falunkba értünk volna. Ekkor léptük át ugyanis az országhatárt. Az út jobb oldalán egy nagy tábla állt, rajta öles betűkkel: MAGYAR KÖZTÁRSASÁG.

 

 

A szülőföldem. Itt születtem, és itt szültem a gyermekeimet.

Noha nem volt semmilyen okom az aggodalomra, nem utalt semmi arra, hogy ez most esetleg másképp történhet, mégis végtelen megkönnyebbülést éreztem, hogy hazaértünk. Akkortól nyert igazán értelmet számomra ez a szó: szülőföld.

Azóta megkülönböztetett figyelemmel kísérem azoknak az ismerőseimnek a várandósságát és szülésük történetét, akik valamilyen oknál fogva nem a szülőhazájukban hozzák világra a gyermeküket.

Eszter nemsokára hatéves lesz. Régóta kérlel minket, hogy vigyük el egyszer a homokos tengerpartra. Most újra csomagolunk. Pontosan oda megyünk, ahol hat évvel ezelőtt jártunk. Alig várom, hogy az ölembe vegyem a kedvenc nyugszékemben, és elmeséljem neki, milyen érzés volt ott üldögélnem, amikor ő még a pocakomban volt.

Aztán kézen fogjuk, és immár öten bóklásszuk végig a hosszú partszakaszt, a legszebb kagylókat keresve.

Utazás.lap.hu »
Család.lap.hu »
Baba.lap.hu »