Rovatok
- Ez van!
- Sztárok
- TV-sztárok
- Gasztro
- Szex & Más
- Valentin
- Trend
- Család
- Életmód
- Egészség
- Otthon
- Szabadidő
- Ezo
- Nők Lapja
Kedves Emőke!
Olvastam az anyuka cikkét, aki válaszolt a „Csak császáros” témára…
Egy kicsit hozzáfűznék én is, ha lehet…
2005. október 4-re voltam kiírva szülni a kisfiammal. Természetes szülést terveztünk az orvosommal együtt, teljesen arra készültem lelkileg. Bennem fel sem merült az a lehetőség, hogy császármetszéssel is megszülethet a babám. Ám amikor október 6-án reggel bementünk a kórházba, és felvételre jelentkeztem az osztályon – mert a kismanó még mindig nem adta jelét, hogy ő ki szeretne jönni –, csináltak egy labort, amelyből kiderült, hogy valami nem stimmel. Az orvosom közölte velem, hogy másnap reggel császárral világra segítik ezt a kisbabát a saját érdekében – és persze az én érdekemben –, meg sem fordult a fejemben, hogy tiltakozzam ellene, pedig mondhatom, hideg zuhanyként ért a hír (főleg, hogy apás szülésre készültünk). Utána sajnos a környezetemből a ki nem mondott, de érezhető „lesajnálás” egy kissé megviselt, hogy „…csak császárral szültél?…”. Kérdem én, aki nem szült császárral, honnan tudja, hogy az mennyire nem jó utána? Amíg a szobatársam, aki rendesen szült, másnap már nyugodtan sétált (esetleg az ülés volt kellemetlen), addig én se feküdni, se ülni, se járni nem tudtam normálisan. A fejem megemeléséhez is kell a hasizom, amit addig nem is éreztem, bezzeg akkor!
![]() |
Egy boldog anyuka (Tike)
| Kérdéseiddel, problémáiddal fordulj Emőkéhez! Várja leveleidet a dula@nlcafe.hu címen. A hozzá érkező levelek közül hetente egyet itt, a Nők Lapja Cafe oldalain válaszol meg. |
Szeptember 29-én „Császárvárosok” címmel az ország több pontján tartottak olyan rendezvényeket, kerekasztal-beszélgetéseket, amelyeknek az apropója az volt, hogy az Egészségbiztosítási Felügyelet közzétette a 2006-os év császármetszéses statisztikáit. Mivel a számadatok azt mutatják, hogy az egyes intézmények közötti különbségek nagyok – 15 és 47 százalék között mozognak –, az Egészségbiztosítási Felügyelet kezdeményezi a szakmai szervezeteknél az adatok részletes vizsgálatát.
(Az egyes kórházak császármetszéses statisztikái a www.ebf.hu/csaszarmetszes2006pdf oldalon láthatók.)
Én a budapesti rendezvényen vettem részt, és nagyon fontosnak tartottam, hogy egy asztalhoz ült erről a fontos témáról beszélni szülészorvos, szülésznő, pszichológus, ügyvéd és dúla.
| Olvasd el Emőke korábbi leveleit is! • A császármetszésről » |
![]() |
| Békés Emőke |
Igazad van, fizikailag nehezebb a felépülés egy műtét után, így akik divatból döntenek a császármetszés mellett, gyakran nem gondolnak arra, hogy a fájdalmat nem tudják megspórolni, s míg a hüvelyi szülésnél ez egy pillanat alatt elmúlik, úgy a műtétet követően napokig megnehezíti az anyának önmaga és a baba ellátását.
Rákóczi professzor arról is beszélt, hogy nem sürgős császármetszés esetén fontos pontosan tisztázni és az anyával is megbeszélni, hogy ez miért történik, mérlegelni az előnyöket és a hátrányokat, és megvizsgálni, hogy milyen más megoldás lehetséges.
Megelőzésképpen pedig azt tartotta fontosnak, hogy olyan orvost és szülésznőt találjon magának a várandós nő, akik nem császármetszéspártiak, olyan kórházat keressen, amelynek jók a mutatói, és azt is, hogy az anya megbeszélje az elvárásait az orvosával. Elmondta, hogy minimálisra kell csökkenteni az orvosi beavatkozásokat (szülésindítás, burokrepesztés, folyamatos CTG), mert ezek mind a műtéti befejezés számának emelkedéséhez vezethetnek.
Hangsúlyozta a folyamatos (szülésznői, illetve dúlai) jelenlét fontosságát, melyet a legkorszerűbb szülészeti ellátásnak nevezett.
Óriási felelősség tehát egy szülésnél a műtét mellett dönteni, ugyanakkor kétségtelen, hogy bizonyos esetekben ez szolgálja leginkább az anya és a baba érdekeit. Ha az anya tisztában van ezzel, és el is fogadja az orvosa döntését, akkor nyilván sokkal könnyebb császármetszés után mind a testi, mind a lelki felépülés.
Legújabb a címlapról:
Vallj szerelmet, és világgá kürtöljük!
A héten megfulladt egy amerikai ikerpár az édesanyja ágyában. A szülők véleménye megoszlik, ám az általunk megkérdezett orvos szerint jobb az óvatosság.
Biztonsági kamera rögzítette, hogyan próbált meg elrabolni egy férfi egy hétéves kislányt egy amerikai hipermarketben. A gyerek csodával határos módon kiszabadult a férfi karjaiból.
Alsónadrágban és tornacipőben küldtek ki szülei tornázni egy négyéves kisfiút a térdig érő hóba. „Majd ettől megerősödik a szervezete” – mondták.
Nem tudja, mennyi ideje van még hátra, ezért inkább a szerelmének és a pillanatnak él.
Itt a Nők Lapja Café februári bögrés játéka! Megnyerheted a Nők Lapja Café egyedi virágos bögréjét!
Nagyon szeretsz valakit, vagy szerelmes vagy? Vallj szerelmet 150 karakterben és nyerj!