Diabétesz percek

Gyermekvállalás cukorbetegen

A cukorbetegség számos ponton hoz változást az életünkben. Vannak szokások, amikről kénytelenek vagyunk lemondani, másokat pedig fel kell vennünk, hogy az állapotunk ne romoljon. Alapvetően azonban a legtöbb fontos kérdésben a cukorbetegség nem korlátozza az embert, és teljes életet élhető mellette.

Tévhit például, hogy egy diabéteszes nő nem vállalhat gyereket, mint ahogy az is, hogy a születendő baba örökölni fogja a betegséget. Mégis sok nőt vergődik kétségek között a családtervezéskor a diabétesze miatt. Az alábbi információkkal az ő döntéseikhez szeretnénk segítséget nyújtani.

Néhány évtizede még kifejezetten eltanácsolták a diabéteszes nőket a szüléstől, de ma már tudjuk, hogy megfelelő kezelésekkel, innovatív terápiák használatával valamint gondos odafigyeléssel szinte teljesen kizárhatóak az anya és a magzat egészségét veszélyeztető komplikációk. Ezzel együtt azonban számukra a családtervezés nagyobb körültekintést igényel az átlagosnál, és már a tervezett fogamzás előtt intenzív babaváró programba kell kezdeniük. Tehát ha csak lehet, ne “véletlenül” ess teherbe, ha cukorbeteg vagy, hanem tudatosan készülj a várandósságra és a kezelőorvosoddal konzultálva állítsd fel babaprojekt pontos menetrendjét.

Gyermekvállalás cukorbetegen

Az előzetes babaváró program alappillére, hogy a leendő édesanya igyekszik elérni a lehető legideálisabb anyagcsere egyensúlyt, és a vércukor értéket a normálishoz a lehetséges legközelebbire állítja be kezelőorvosával együttműködve. Ez 4-8,5 mmol/l között alakul, a vércukorátlagot mutató hemoglobin A1C pedig 6 százalék alatt kell, hogy legyen. Ezen felül fontos lépés, hogy ha a beteg tablettát szed, azt már jóval a terhesség előtt abba kell hagyni az esetleges magzatkárosító hatások miatt, és el kell kezdeni az inzulinkezelést.

Sajnos a cukorbetegségnek van olyan stádiuma is, amelyben még ma is ellenjavallott a terhesség. Ez elsősorban akkor érvényes, ha a leendő anyukánál előrehaladott vesekárosodás vagy súlyos szemfenéki elváltozások mutatkoznak.

Orvos nélkül ne vágj bele

A cukorbetegséggel élő nőknek – ha beigazolódott, hogy teherbe estek –, nagyon fontos, hogy megfelelő, szakszerű ellátást kapjanak, mégpedig a terhesség lehető legkorábbi fázisától kezdve. Ezért fontos, hogy ha mégis véletlenül, nem tervezett módon következik be egy diabéteszes kismama terhessége, akkor azt minél előbb felismerje, és ha a menzesz a várt időpontjához képest késik, akkor tétovázás nélkül végezzen el terhességi tesztet. Ha a hír örömteli, és útban van a baba, késlekedés nélkül meg kell szervezni, hogy az édesanya a diabéteszeseknek megfelelő szakorvosi ellátást megkaphassa olyan központokban, ahol az orvosok felkészültek az ilyen esetekre is, és egy helyen megtalálható a diabetológus, szülész-nőgyógyász, szemész, és a többi szükséges szakember segítsége is elérhető. Közülük fontos feladat hárul majd a belgyógyászra és a diabetológusra, akiknek a kismama terhesség alatti megfelelő vércukor szintjét kell biztosítaniuk. Ez az egészséges anyáknál a terhesség alatt hétköznapi szinthez képest valamivel alacsonyabb, ezért a várandós cukorbetegnél is az a cél, hogy ezt a szintet állítsák be.

Ez intenzív inzulinkezeléssel jár, ezért a várandós anyának fel kell készülnie arra, hogy napi 1-3 alkalommal közepes hatású inzulint, plusz ezen felül még a főétkezések előtt egy gyors hatású adagot is kell bevinnie a szervezetébe. Folyamatosan kell mérni a vércukor szintet, tehát a kismamának be kell szereznie ehhez egy készüléket és azt magánál kell tartania, hogy naponta legalább 3-5 alkalommal ellenőrizhesse az értékeit. Szövődménymentes terhesség esetében fontos, hogy hetente egyszer diabetológiai, kéthetente pedig szülészeti ellenőrzésen is átessen. Ha minden rendben megy, akkor nem kell a diabéteszes kismamának ágyban töltenie az egész terhességét, elég, ha az utolsó hetekben fekszik be a szülészeti intézetbe. A szülés után is intenzív megfigyelés alatt kell tartani az anyukát, néhány napig gyakran kell ellenőrizni a vércukor szint alakulását és ezzel párhuzamosan fokozatosan csökkentik majd a bevitt inzulin mennyiségét, ami hamarosan visszaáll majd a terhességi előtt szintre.

Gyermekvállalás cukorbetegen

Kinek kell nagyon odafigyelni?

Fokozott odafigyelésre és ellenőrzésre van szükségük azoknak a gyermeket tervezőknek:
1. akiknek családjában halmozottan fordul elő diabétesz,
2. akiknek korábbi terhességük alatt gestatiós diabetesük volt,
3. akiknek korábbi terhességük “ok nélkül” megszakadt,
4. akiknél a korábbi terhességből született gyermek súlya meghaladta a 4000 grammot,
5. akik elhízottak,
6. akik magas vérnyomásosak,
7. akiknek zsíranyagcsere-zavaruk van,
8. akik fejlődési rendellenességben szenvedő gyermeket szültek,
9. akik harminc évnél idősebbek.

Ha már ismert, hogy a leendő édesanya cukorbeteg, vagy a fenti tényezők valamelyike miatt kockázatosabb számár a gyerekvállalás, akkor rendkívül fontos, hogy szakorvossal konzultálva és annak segítségét igénybe véve járja végig az utat a teherbeesésig és ezt követően a szülésig. Az orvos előírásai ilyen esetekben nem alternatívát jelentenek, hanem szigorúan követendő szabályokat. Ám ezeket az orvossal konzultálva közös döntés alapján érdemes meghozni. Gyógyszeres kezelés esetén tanácsos a legújabb, innovatív okosgyógyszerekre támaszkodni, mert ezek kíméletesebben és hatékonyabban támogatják a cukorbeteget a terhessége során, és az azt követő időszakban is.

További információkat itt találsz

Gyermekvállalás cukorbetegen

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top