Család

Elsírta magát, amikor visszakapta kedvenc plüssállatát – videó

Három év után került elő az elveszett plüssmajom. Megható látni a kisfiú örömét.
Öröm
Örömkönnyek

Egy amerikai kisfiú, Liam az első születésnapjára kapott a nagyszüleitől egy kék plüssmajmot. Az Ah-Ah névre keresztelt figura lett a kisfiú kedvenc játéka, éveken keresztül gyakorlatilag mindenhová magával vitte.

2009 nyarán aztán a család kempingezni ment, és a majom természetesen velük tartott, ám útközben valahol elveszett. A kisfiú vigasztalhatatlan volt, édesanyja pedig mindent megtett, hogy előkerítse a játékot. Végigtelefonálta az összes helyszínt, ahol a nyaralás során megálltak, de hiába, senki sem látta a majmot, így ha nehezen is, de Liam egy idő után belenyugodott, hogy kis barátját örökre elveszítette.

Nemrégiben az anyuka épp az eBay-en böngészett, amikor valami azt súgta neki, hogy írja be a keresőbe a “kék majom” kifejezést. És lám: a találatok között megpillantott egy ugyanolyan plüssállatot, mint a kisfiáé volt. Illetve csak azt hitte, hogy ugyanolyan, hiszen azt remélni sem merte, hogy maga Ah-Ah került elő.

Az asszony azonnal megvásárolta a játékot, amikor pedig megérkezett a postán, alig akart hinni a szemének: Liam majmát tartotta a kezében, felismerte ugyanis a jellegzetes vágást, amivel a címkét eltávolították róla.

Ezután már nem volt más hátra, mint visszaadni Ah-Ahot a tulajdonosának, és videóra venni az eseményt, hogy mások is meghatódhassanak… Nézd meg te is!

 

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top