Család

Kütyük és hagyományos játékok – melyik a jobb?

A digitális játékok, amelyekkel a virtuális valóságban kalandoznak a gyerekeink megosztják a szülőket: vannak, akik legszívesebben kizárnák ezeket az otthonaikból, de engednek a gyerekek könyörgésének, és végül mégiscsak beszereznek pár kütyüt, mások viszont azt vallják, hogy hadd tanulja meg a csemete ezt a világot is, hiszen végül is a technológia korszakát éljük. A legpuritánabbak pedig teljesen analóg környezetet teremtenek a kicsiknek, és így igyekeznek gondoskodni a lelki és testi fejlődésükről. Vajon kinek van igaza?

Ebben a kérdésben még a szakértők sem jutottak egyetértésre, és legalább olyan megosztottak mint a szülők – egy dolgot azonban egybehangzóan állítanak: mint mindennek, a digitális és hagyományos játékoknak is megvan a maga haszna és jó oldala. Vegyük most ezeket sorra!

Kütyük és hagyományos játékok - melyik a jobb?

A divatos kütyük

Sokan féltik a gyermekeiket attól, hogy a számítógép, a tablet vagy a telefon képernyőjére meredve töltsön el órákat valami fura játékkal – ami azt illeti nem ok nélkül. Ez a tevékenység ugyanis meglehetősen bezárja, magába szippantja a gyerekeket, akiknél sokszor kifejezetten addiktív tünetek jelennek meg a sok “gépezéstől”. A másik probléma, hogy egy készen kapott virtuális világban játszanak, amely nem készteti őket a fantáziájuk és kreativitásuk használatára. Azonban démonizálni sem szabad ezeket a játékokat, hiszen egyértelműen fejlesztik például a logikai készséget, a reakcióidőt, az információfeldolgozás sebességét, az absztrakt problémamegoldó képességet, a memóriát, a számolási készséget, az idegen nyelvi – jellemzően angol – szókincset, és arról se feledkezzünk meg, hogy ezek a játékok olyan gyerekeknek is sikerélményt adhatnak, akik például testi adottságaik miatt máskülönben hátrányban vannak a társaikkal szemben. Egyszóval az élet legtöbb dolgához hasonlóan a digitális játék is “kétélű fegyver”, és ezzel kapcsolatban is érvényes a bölcsesség, hogy akkor árt csak, ha túl sok van belőle.

A régi, jól bevált játékok

Szó sincs arról, hogy ne lehetne divatos az a játék, amit már szüleink is használtak: hiszen melyik kisgyerek ne örülne még ma is egy kisvasútnak vagy egy szép hajas babának? Sőt, ha a statisztikát nézzük, a népszerűségi listát pont egy “analóg”, közel 60 éves építőjáték, a LEGO vezeti. Hogy mi lehet ennek a sikernek az oka? Valószínűleg az egyik az, hogy a gyerekek imádják azokat a játékokat, amikkel teljesen kötetlenül, a saját szabályaik és fantáziájuk szerint játszhatnak. A műanyag kockák világa pedig éppen arról szól, hogy építsd meg, ami csak az eszedbe jut, majd szedd szét, és építs valami mást! Az építőkocka ezen kívül nem egy darab játék, hanem ezerféle, hiszen saját játékszert lehet belőle készíteni: a gyerek építhet magának belől kisautót, postást, játék babát, várat, virágot, fákat, vagy dinoszauruszt – gyakorlatilag bármit, amit csak akar. A népszerűség másik oka, hogy mindezt a szülők is látják, és tudják, hogy az építőkocka magába sűríti az analóg, lakásban játszható játékok szinte minden előnyét, hiszen tökéletes eszköz a gyermek fizikai képességeinek, értelmének, kreativitásának, gondolkodásának és lelki világának fejlesztésére, ezért előszeretettel adják ezt a gyermekük kezébe. Végül pedig van egy harmadik faktor is: ez a játék korhatár nélkül játszható, és a legkisebbek épp olyan nagy örömet találnak bennük, mint a felnőttek, és mivel nagyon tartós is, akár generációkon át hagyományozható tovább egy-egy készlet. A LEGO készleteket és általában az építőkocka játékok tulajdonképpen a családi örökség része. 

Kütyük és hagyományos játékok - melyik a jobb?

Az analóg játékok előnyei tehát az építőkocka példája alapján a virtuális játékokkal szemben elsősorban az, hogy intenzívebb tevékenységre ösztönöznek, nagyobb teret nyújtanak a fantáziának, fizikailag és lelkileg is jobban megmozgatják a gyermeket. A digitális kütyükhöz képest általában jobban megoszthatók másokkal, ezért a társas kapcsolatok, a közös játék és együttműködés tanulásában kifejezetten hasznosak. Mindemellett életre szóló élményeket szereznek, és – mint a példa is mutatja – akár generációkon át is divatban maradhatnak.

Még több gyerekjáték az NLCafén:

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top