Család

Ezért a házasoknak a legjobb a szex

A kapcsolat elején ég a legnagyobb lángon a tűz, de egy szakértő szerint a legjobb szex a házassággal jöhet el.

Az emberek nagyrésze épp attól tart, hogy a házassággal szép lassan megszokássá válik a szerelem, ezzel együtt a szex is megritkul, de Esther Perel pszichológus és párkapcsolati terapeuta szerint csak az igen után jön a legnagyobb igen.

Ezért a házasoknak a legjobb a szex 

“A szexuális élet nem ér véget a házassági esküvel. Épp ott kezdődik” – magyarázza Perel. Bár tény, hogy a kapcsolat elején a szex spontánabb, ez nem feltétlenül jelent problémát, hiszen eleve hiba lenne a szerelem első szakaszának idealizált romantikáját kergetni. 

Ehelyett meg kell próbálnunk arra fókuszálni, hogy stabil, szeretetteljes, biztonságos kapcsolatban vagyunk, próbáljuk meg inkább értékelni, hogy olyan jól ismerjük már egymást a párunkkal. A házasság utáni szexuális életben ne a spontán, őrült szexet keressük, hanem tudatosítsuk, hogy az együttlétek odafigyelést és fókuszálást igényelnek. Vegyük kezünkbe a szexuális életünket, beszéljünk róla, irányítsuk – és így tényleg olyan élményben lehet részünk, mint előtte soha!

 

Independent

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top