Család

Hazudott a koráról a kislány, így szégyenítette meg az apja – fotók

Egyetértetek a módszerrel?

Egy 10 éves amerikai kislány a közösségi oldalakon több profilt is létrehozott, amiken idősebbnek hazudta magát a valós koránál, és még egy fiúval is randevúzott így. Az édesapja azonban rájött erre, és úgy döntött, példásan megbünteti a lányát.

A kislánynak, aki egyébként valóban többnek látszik 10 évesnél, egy pólót készített, melynek az elejére feltűnő betűkkel írta rá 10 éves vagyok, míg a hátuljára azt, hogy 5. osztályos. Mindehhez rózsaszín, mesefigurás táskát és gyerekes hajdíszeket tett a hajába, majd így küldte iskolába. Az gyerekről fotókat is készített, és azokat töltötte fel a Facebookra, hogy mindenki lássa, valójában mennyi idős is a kislány.

A képeket több mint negyedmillió ember lájkolta a Facebookon, és a többség egyet is értett a büntetéssel, ám akadtak olyanok is, akik szerint hiba volt így megszégyeníteni a kislányt.

Neked mi a véleményed?

Forrás: Jezebel

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top