Család

10 ruhaméretet fogyott, hogy ne csúfolják lányát

Amire önmagáért sokáig nem volt képes, a lányáért nem egész egy év alatt megtette.

A 39 éves brit Kathryn Swan utoljára az esküvője idején volt karcsú. Az évek során az egészségtelen táplálkozás és a mozgáshiány következtében súlyosan elhízott, tavaly ilyenkor még 62-es méretű ruhákat hordott.

Egészen addig semmi sem motiválta igazán az életmódváltásra, míg 12 éves lányát csúfolni nem kezdték az iskolában az ő kinézete miatt. Az asszony ekkor elhatározta, hogy megszabadul a túlsúlyától.

A fogyás előtt és után

A fogyás előtt és után

Forrás: dailymail.co.uk

A népszerű, angol Slimming World program szerint szerint kezdett diétázni, melynek lényege, hogy az alacsony kalóriatartalmú élelmiszerek szabadon, az egészséges, de magasabb kalóriatartalmú táplálékok pedig meghatározott keretek között fogyaszthatók, míg vannak úgynevezett “bűnös” ételek, melyeket nem vagy csak ritkán, kis mennyiségben szabad enni. Az étrend úgynevezett zöld és piros napokra oszlik: az előbbieken szénhidrátot, míg utóbbiakon fehérjét lehet fogyasztani.

A módszernek köszönhetően Kathryn 10 hónap alatt 10 méretet fogyott, jelenleg 42-es ruhákat hord. A lányát pedig már nem csupán, hogy nem csúfolják az iskolában, de ő is megszerette az egészséges fogásokat és gyakran elkíséri anyukáját úszni is. “Azt hiszem, a fogyásom közelebb hozott minket egymáshoz, mint valaha voltunk” – fogalmazott az anya.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top