Család

Pofozkodásról az Appra magyarban – egy pszichopedagógus is megszólalt

A műsor koncepcióját nem akarnám vázolni, mindenesetre Liptai Claudia és vendégei a pofozkodást is szóba hozták az első adásban. Sőt, még egy szakember is elmondta a véleményét, segítve a magyar szülőket: ne a gyerek arcát üssék, mert az megalázó, inkább a combját vagy a fenekét.

Ez egy olyan téma, amiről mindenkinek van véleménye, van élménye, és lássuk be, ritkán beszélünk erről őszintén. És azt sem gondolom, hogy tízből kilenc családban nem fordul elő, hogy időnként a gyerek seggére csapjanak, vagy ráüssenek a kezére. Felnőttként biztosan emlékszünk legalább egy pofonra, amit a szüleinktől kaptunk, és mégsem hisszük azt, hogy bántalmazó családban nőttünk fel. Ennek ellenére azt gondolom, hogy egy műsorban megszólaló pszichopedagógus mondjon mást, fogalmazzunk sokkal szigorúbban, és ne nyilatkozzon úgy, hogy a gyerek kezére, combjára vagy a fenekére üssünk inkább, mert a pofon megalázó. Szó szerint egyébként ez hangzott el:

A pofonütés az nagyon megszégyenítő és megalázó a gyermek számára, és rombolhatja is a gyermek önbizalmát. Természetesen az életben vannak olyan helyzetek, amikor egy szülőnek muszáj egy darab ritkán elcsapódó ütéssel a gyermekét figyelmeztetnie vagy megállítania valamiben. Ilyenkor az a kerülendő, hogy ez pofon legyen, és azt kell elérni, hogy lehetőleg vagy a gyermek fenekére, vagy a gyermek karjára, vagy a gyermek combjára egy darab ütés, ami nem okoz fizikai fájdalmat. Az azért más a pofonhoz képest, mert nem megalázó, nem megszégyenítő. Ennek az az üzenete, hogy figyelmezteti a gyermeket, hogy itt van a vége a dolognak” – mondta Jávori Ildikó.

Biztosan sokan azt gondolják, hogy végre egy jó fej szakember, aki nem álszent, és megmondja a tutit, életszerű választ ad, ennek ellenére azt gondolom, hogy nagyon veszélyes dolog kvázi ráhagyni a szülőkre azt, hogy ér megütni a gyereket. Egy pszichológusnak éppen ennek az ellenkezőjét kellene állítania, vagyis azt, hogy nem szabad ütéssel fegyelmezni, ez egy indulatból adott rossz válasz, idegességből születik, és az esetek nagy részében sehová sem vezet. Egy szakembernek tippeket kellene adnia arra, hogyan lehetne jobban, másképp, hatékonyabban nevelni, esetleg milyen technikákkal lehetne megszüntetni a jogos vagy jogtalan dühünket adott helyzetben.

Éppen ilyen, és ehhez hasonló tanácsért fordulunk szakemberhez, az egyszerű megoldást mindenki ismeri, és nem biztos, hogy azt a legjobb alkalmazni: durr egy jól irányzott ütés és minden a helyére kerül. A szakembernek sokkal okosabb, hatékonyabb és hosszú távon sokkal inkább segítő választ kellene adnia az ilyen esetekre, mint amilyen válasz a műsorban elhangzott. Vagy nem?

Többen egyébként az adás vendégei közül is azon a véleményen voltak, hogy nem szabad gyereket megütni, mert abból nem származik semmi jó, muszáj ilyenkor más megoldást találni az agresszió helyett. A nézők véleménye alapján pedig nagyon-nagyon indokolt esetben azért elcsattanhat egy pofon otthon, erre a szavazók 59 százaléka voksolt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top