Anyaként a karácsonyi időszakot túlélni olyan, mint lábon kihordani egy szívinfarktust

Alig több mint egy év telt el a Rossz anyák című vígjáték bemutatása óta, és mivel az első film váratlanul nagy sikert aratott, máris itt a folytatás. Jon Lucas és Scott Moore filmjének titka az volt, hogy leszámolt azzal a hamis képpel, amit a legtöbb hollywoodi film az anyaság kapcsán sugároz. Az ilyen filmekben ott vannak a jó fej férjek, akik a család mellett is megpróbálnak fiatalosak maradni és gyerek + feleség mellett is bulizni és szórakozni alkalomadtán, és ott az ő feleségeik, akik a tökéletes otthonaikban csak arra várnak, hogy jól leteremthessék a párjukat, és besavanyodott picsaként mindenre nemet mondjanak, ami egy kicsit is mókás lehetne az életben. Afféle szerető házisárkányok ők, és mondjuk ki, finoman szólva sincs rendben, hogy a legtöbb vígjátékban ez volt a leosztás.

A Rossz anyák végre azokat a nőket tette főszereplővé, akiknek nemcsak a munkában, hanem a gyerekeik mellett is helyt kell állniuk, miközben ők is vágynak némi szórakozásra, esetleg – válás vagy egy rossz kapcsolat esetén – egy új szerelemre, de ismerkedni a gyereknevelés mellett egyáltalán nem könnyű. Ráadásul ezeknek a nőknek sokszor piszkosul elegük van abból, hogy az anyaságról és a helyes gyereknevelésről mindenkinek megvan a véleménye, és ezt nem tartja magában, márpedig tökéletes anya nincs, és a főszereplő három anya fellázadt a környezete elvárásai ellen.

Karácsonyi sokk

Anyák elszabadulva – már megint egy vígjáték, amit trágár nőkkel akarnak eladni

Ezzel a mondanivalóval szülőként nagyon könnyen lehetett azonosulni, bár a kiindulópontot leszámítva a Rossz anyák nem maradt meg a realizmus talaján, és egy eszement, sokszor a Másnaposok-sorozatra hajazó komédiázás irányába tolta el a cselekményt, melynek motorjaként Kathryn Hahn féktelen és rendkívül szórakoztató marháskodása szolgált. Míg az első filmben hőseink leginkább az iskolai szuperanyák ellen lázadtak, a folytatásban a karácsony kerül terítékre, pontosabban az a problémakör, hogy egy családanyára mennyi feladat hárul ebben az időszakban. Az ajándékok beszerzése (ahogy az egyikük elmondja, még a férje szüleinek is ő veszi meg…), a ház dekorálása, az ünnepi programok szervezése, a maratoni sütés-főzés, megfelelni az érkező rokonoknak… És bár sehol sincs megírva, hogy ezt mind a nőnek kell csinálnia, a legtöbb háztartásban ezek oroszlánrésze tényleg a nőre marad. A film ezzel nagy igazságot mond ki, ráadásul egy új elem is megjelenik a sztoriban: mindhárom főhőst az ünnepek idejére meglátogatja az édesanyja is, újabb extra elvárásokat támasztva karácsony táján.

A komédiagyár ünnepi terméke

A Rossz anyák karácsonya az a fajta folytatás, ami csak pont annyival gyengébb az első résznél, hogy ne csalódhassunk benne, vagyis hozza azt a minimumot, amit várunk tőle. A film óriási mázlija, hogy a rendezőpáros férfi létére tényleg érti és érzi a családanyák problémáit, és bravúrosan mutatja be az anya-lánya konfliktusokat, és azt, hogy egy nagyszülő mennyiben tudja megkönnyíteni vagy megnehezíteni a gyereknevelést. Mivel a film alapjai rendben vannak, és a három főhős valamelyikével biztosan tudunk azonosulni, már nem akkora baj, hogy a valós problémákat sokszor rendkívül elnagyoltan, a hollywoodi komédiagyár tipikus eszközeivel reagál.

A film azt a tanulságot próbálja lenyomni a torkunkon, hogy a karácsony lényege a szeretet, és az, hogy együtt legyünk a szeretteinkkel, nem pedig az, hogy beleszakadjunk abba, hogy a házunk utolsó sarkában is gyönyörű karácsonyi dekorációk villogjanak, ezt azért elég furcsa eszközökkel teszi. Itt csak az számít némi túlzásnak, ha valaki naponta vesz az unokáinak X-Boxot és új iPhone-t, elviszi őket a Diótörő ötórás, orosz nyelvű változatára, és szenteste olyan partit rendez a családi házban, ahol még Kenny G is fellép, és egy catering cég szolgálja fel a sushit és a pezsgőt a ki tudja honnan a francból érkező, vadidegen vendégseregnek. Amikor a film végén megmutatják, hogy szerintük milyen is az igazi, szeretetteljes karácsony, Magyarországról nézve még az is egy komplett giccsparádénak tűnhet.

Éljen Kathryn Hahn!

13 jel, hogy mérgező szülővel van dolgod

A Rossz anyák karácsonyának szerethetősége elsősorban a jól összeválogatott szereplőgárdán múlik. A férfiak itt inkább csak statisztálnak a nők mellett (kivéve az óriási farokmérettel megáldott chippendale fiút játszó Justin Hartley-t), így őket nem méltatnám. Az Amyt, Kikit és Carlát játszó Mila Kunis, Kristen Bell és Kathryn Hahn még mindig kiválóan egészíti ki egymást, csak kár, hogy a legtöbb reflektorfény pont a legunalmasabb/legnormálisabb figurára, Amyre jut. A film komikus csúcspontjainak nagy részéért továbbra is Kathryn Hahn a felelős, aki teljes gátlástalansággal csinál bármikor hülyét magából (a munkahelyi panaszkodása a sunagyantázásról vagy a romantikázása a nagyfarkú Ty-jal garantálják a röhögőgörcsöt), ráadásul kiváló párost alkot az anyját alakító Susan Sarandonnal.

Pardon: anyák. Az új színésznők mind ügyesen illeszkednek be a régi gárdába. Cheryl Hines zseniálisan játssza a lányába valósággal szerelmes Sandyt (még a hálóba is belopózik, hogy megnézze, ahogy a lánya a férjével szexel), Christine Baranski pedig egyszerre irritáló, vicces és szerethető Amy anyja, Ruth szerepében. Ez a pompás gárda tehet arról, hogy a filmnek még azt is megbocsátjuk, hogy a sok jó poén közé legalább ugyanannyi elhasznált vicc is becsúszik, és ők segítik át a filmet az olyan hibákon, mint amikor a szereplők egy templomban, a sorok között, egy kórus előadása közepén beszélik át a konfliktusukat, és közben a filmesek úgy tesznek, mintha megszűnne körülöttük a külvilág (senki nem szól rájuk a hangoskodásért, ráadásul a rendezők a kórust is teljesen lehalkítják, mintha nem is létezne). A Rossz anyák karácsonya egyáltalán nem kihagyhatatlan látnivaló, de könnyed karácsonyi limonádénak a hibáival együtt is teljesen működőképes.