Család

Áttolattak a nagypapán, miközben a nyuszit keresték

Egy Nyíregyháza melletti településen bográcsozott egy család, a vidám eseménynek azonban váratlanul vége szakadt egy bizarr baleset miatt.

A család tízéves kislányát egy nyuszival lepte meg az apuka, aki ezután főzni kezdett, ami közben bort is ivott – írta a Szabolcs Online. Később lepihent, de a kislány felébresztette azzal a hírrel, hogy a nyúl bebújt a család autója alá. A bográcsozáson jelen volt a nagypapa is, akinek a kislány szintén szólt, azonban édesapját nem figyelmeztette külön.

Az édesapa a kocsiba ült, miközben a nagypapa bebújt az autó alá, hogy megpróbálja kiszedni a nyulat. A fia ekkor tolatott át rajta.

A balesetnek a körülményekhez képest szerencsés vége lett, a nagypapa azonban így is súlyos sérüléseket szenvedett: tizennégy bordája és több csontja is eltört, emiatt kórházba szállították.

A helyi rendőrök súlyos testi sértést okozó ittas járművezetés miatt indítottak eljárást a fia ellen, az ügyész azonban egy évre elhalasztotta a vádemelést, mert úgy ítélte meg, hogy büntetlen előélete és beismerő vallomása miatt ez egyelőre nem szükséges.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top