Család

Nincsenek szabályok a hétgyermekes családban

A családanya szeretet nélkül nőtt fel, és az a célja, hogy az ő gyerekeinek egészen másmilyen gyerekkoruk legyen.

Gemma és Lewis Rawnsley, valamint hét gyermekük, a 13 éves Skye, a 12 éves Finlay , a 9 éves Phoenix, a 8 éves Pearl, az 5 éves Hunter, a 3 éves Zephyr és az 1 éves Woolf Észak-Angliában élnek. A családban nincsenek szabályok, mivel a szülők azt vallják, hogy a gyerekeknek nem kell felnőttek által kreált szabályok szerint élniük. Mi több, még iskolába járniuk sem.

A két legidősebb gyerek járt ugyan iskolába, de a szülők úgy érezték, az iskolarendszer nem megfelelő a számukra, ezért végül kivették őket. Inkább ők maguk tanítják otthon írni-olvasni a gyerekeket és minden olyan ismeretre is, ami épp érdekli őket. Úgy vélik azonban, hogy a legtöbbet tapasztalat útján tanulhatják meg a világról.

A gyerekek mindenről maguk dönthetnek, többek között arról, hogy mivel töltik az idejüket, mit esznek, mikor fekszenek le aludni, vagy épp hogy akarnak kinézni. Festhetik a hajukat, de tetoválásokat, piercingeket és csináltathatnak. 

Channel4

A szülők azt szeretnék, ha  a gyerekeik élveznék a gyerekkorukat, ezért nem szorítják őket korlátok közé. A családanya elárulta: ő maga erőszakos, szeretet nélküli közegben nőtt fel, és azt akarta, hogy a gyerekeinek egészen más életük legyen. Férjével az a céljuk, hogy a gyerekeik érdekes, szórakoztató, boldog és teljes életet élhessenek.

Mint mondja: nem arról van szó, hogy nem nevelik a gyerekeiket Csupán mindennel kapcsolatban, amit a gyerekek kitalálnak, elmondják a pró és a kontra érveket. Ha pedig úgy látják, hogy a gyerekek tanulnak valamit az adott dologból, akkor engedik, hogy megtapasztalják. Amikor például a 8 éves Pearl szerette volna kopaszra borotválni a fejét, édesanyja a kezébe adta a borotvát és elmondta neki, hogyan csinálja.

Az egyedüli elv, amit a családban mindenkinek követnie kell: ne hazudj, ne támadj, és ne sérts meg senkit!

littlethings

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top