Család

Fitneszversenyen indult a 40 éves, kétgyerekes anya

Nagy álma volt a versenyzés, és valóra is váltotta.

Faith Perez már huszonévesen álmodozott arról, hogy egyszer elindul egy fitneszversenyen, ám a tanulás és a munka jobban lefoglalta akkoriban. Később férjhez ment, és született két gyermeke. Akkoriban már egyáltalán nem járt le az edzőterembe. Cukrászként dolgozott, és saját cukrászdát üzemeltetett. 

Egy nap azonban úgy döntött, ideje váltani. Belevágott az edzésekbe, és személyi edző lett. Amellett pedig, hogy nap mint nap másokat ösztökélt a komfortzónájuk elhagyására, maga is ezt tette. Megkezdte a felkészülést élete első fitneszversenyére. Négy év kemény munkája után érezte úgy: készen áll.

Daily Mail

A 40 éves nő legfőképpen azért indult el a megmérettetésen, hogy tapasztalatot szerezzen, és legyőzze a félelmét. A 35 éven felüliek kategóriájában végül az ötödik helyet szerezte meg élete első fitneszversenyén.

„Minden anyának azt tanácsolom, hogy ha vágyat vagy szenvedélyt éreznek, hogy megvalósítsanak valamit, ne engedjék, hogy a félelem vagy a bűntudat az útjukba álljon. Könnyű lesz? Nem! Megéri? Igen!” – fogalmazott Faith.

Daily Mail

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top