Család

Letarolta a netet az elrontott családi fotó

A szebbnél szebb beállított képek helyett egy elrontott fotó vitte a a prímet.

A kanadai LeBlanc család az anya testvérével csináltatott profi fotókat néhány napja, az ottani hálaadás ünnepén, ám az egyik felvételbe becsúszott némi malőr. Történt ugyanis, hogy a szülők, Brianna és Patrick felemelték kétéves kislányukat, Reidet, a csöppség azonban kicsúszott a kezükből, és a földre pottyant. A fényképezőgép pedig épp esés közben kattant el.

A szülők és a nagynéni azonnal felsegítették a kislányt, és ellenőrizték, hogy jól van-e. Szerencsére semmi baja nem történt. Miután erről meggyőződtek, mindannyian hatalmas kacagásban törtek ki. A szülők remélik, hogy a képet a kislány is viccesnek találja majd, ha idősebb lesz.

A fotós a Facebookon is megosztotta a bájosan félresikerült képet, mely rengeteg lájkot és kommentet kapott. Ugyan voltak, akik kiakadtak rajta, a legtöbben jót mosolyogtak a felvételen. LeBlanc-ék egyébként ebből a családi fotóból csináltatják idén a karácsonyi képeslapjukat is.

ABC news

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top