Család

Több tízezer magyar gyermek él krízishelyzetben

Nincsenek könnyű helyzetben a magyarországi újszülöttek, gyermekek és kiskorúak. Egy felmérés szerint évente közel tízezer gyermek lesz áldozat, közel ezer kiskorúnak szexuális bántalmazást kell elviselnie. Ezekhez képest piti ügynek tűnik, hogy 4500 gyereknek nincs lakcímkártyája, pedig nem az.

Átfogó jelentést készített a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány a magyar gyermekek helyzetéről. A jelentés komor lett, és elgondolkodtató.

Kiderül belőle, hogy 2016-ban

  • 1405 rendőrségi ügy indult kiskorú veszélyeztetése miatt,
  • 9841 áldozattá vált gyerek ügyében járt el a bíróság, ebből
  • 712 esetben szexuális visszaélés és erőszak bűncselekmények miatt.
  • 4500 gyermeknek nincs lakcímkártyája.
  • 10 000 fiatalkorú (14–18 éves) lány esett teherbe, 4000-en inkább az abortusz mellett döntöttek.

A lakcím nélküli gyermekek az egészségügy számára láthatatlanok.

Az Egységes Nyomozóhatósági és Ügyészségi Bűnügyi Statisztika (ENYÜBS) szerint évente több mint 15 ezer gyerek válik erőszakos cselekmény áldozatává, és „amíg a testi fenyítés egyre jobban visszaszorul, a lelki bántalmazás néhány formáját sok válaszadó nem is tekinti erőszaknak” – világít rá a helyzetre a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top